Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998)( Pécs, 1999)

Muzeológia - Lengvári István. Dombay János levelezéséből, III.

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998) 325-340 Pécs, 1999 Dombay János levelezéséből III.

1 LENGVÁRI István Dombay János (1900-1961) régész, múzeumigazgatónak a Baranya Megyei Levéltárban őrzött hagyatéka

2 sok tudománytörténeti szempontból jelentős adatot tartalmaz, főképp a több mint 700 tételből álló szakmai és félhivatalos levelezés fontos. Ezek az adatok önmagukban talán kevéssé jelentősek, de összességükben kirajzolják egy amatőrként indult (eredetileg Dombay állampénztári tisztviselő) régész szakmai karrierjét, sikerrel zárult múzeumalapító törekvéseit, akihez előbb küldtek fiatalokat tanulni, mint megszerezte volna a szakirányú egyetemi diplomáját. A levelezés azonban - sajnálatos módon - azt is jól mutatja, hogy több jelentős szakmai és társadalmi pozíciót betöltő pártfogó (Fettich Nándor, László Gyula, Zichy István (a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója), Fischer Béla

3 (alispán, testvére KeresztesFischer belügyminiszternek), vagy Faragho Gábor hathatós támogatására volt szükség, hogy a jó szándék elérje célját, sokszor ellendrukkerek és az ügy támadói ellenében. Ez egy olyan korban, amikor egy-egy feltárás országos szenzációt jelentett, még sikereket is eredményezhetett. Korábbi két forrásközlésem bemutatta Dombay pályájának első szakaszát, melyet Tompa Ferenccel, majd Fettich Nándorral és László Gyulával való kapcsolat fémjelez. Feltárja a szebényi temetőt, s több olyan lelőhelyet fedez fel, melyek kutatására csak később kerül sor. 1935-ben a Pécsváradi Közalapítványi Uradalom kezében levő Pécsváradi vár bástyatomyában rendez be ásatásai és terepbejárási eredményeit bemutató kiállítást. A leletek a MNM tulajdonában maradnak, e szervezet látja el a szakmai felügyeletet is. így a szebényi temető anyagából is többször kérnek - amiről az alábbi forrásokból is értesülünk. 1938-ban a megyei múzeum szervezésekor már őt hívják meg a vezetői posztra, melyet olyan igényesen lát el a továbbiakban is, hogy haláláig (már mint az egyesített Megyei Múzeum igazgatóság feje 1951-től) hivatalában marad. 1942-ben szerzi meg őskori régészetből diplomáját (már túl az első Zengóvárkony monográfia megjelenésén). A forrásközlésre kiválasztott levelek Dombaynak a múzeum-szervezéstől terjedő munkásságát reprezentálják. A válogatott források képet adnak arról, hogy milyen körültekintéssel, mennyi munkával vállalta fel a régészeti emlékek, lelőhelyek megőrzését és feltárását. Több alkalommal a jegyzőket értesíti, hogy ne engedjék, hogy tönkretegyék a leleteket, büntetést helyett kilátásba a sírok tönkretevőivel szemben. Zengővárkonyi feltárásait monográfiában foglalja össze, melynek kiadásához a vármegyei vezetés anyagi támogatása is társult. Az indokok között szerepelt, hogy erre a baranyai és magyar régészet reputációja érdekében kell áldozni, s a megyének is hírnevet okoz a kötet.

4 Könyve zajos visszhangot váltott ki a magyar régészeti irodalomban. A bírálatokban több volt a szerkesztői koncepciót bíráló hozzászólás, melyre viszontválaszok is születnek.

5 Fettich Nándor és László Gyula támogatásán túl Roska Márton és Paulovics István segíti, előbbi az őskori, utóbbi a római leletek ügyében illetve a "tudománydiplomácia" eszközeivel. Pauloviccsal azért is fontos kapcsolata, mivel ő - már a debreceni egyetem tanáraként - segítette, hogy „levelezósként" elvégezze az egyetemet 1942-ben. Korábban a pécsi egyetem elutasította tandíjmentességi kérelmét, majd a kar meg is szűnt. A vármegyei segítség itt is rendelkezésre állt: tanulmányait, tanulmányi segély kiutalásával támogatták.

6 Elismertségét jelzi, hogy pályakezdő fiatal régészeket, így Mozsolics Amáliát, Radnóti Aladárt, Kovrig Ilonát küldik le hozzá terepmunkát tanulni; később egyetemistaként Mócsy András és Pekáry Tamás is járt nála. Terepbejárása során Dombay olyan kalandos ügyekbe is keveredik, mint például egy vasérclelőhely felfedezése 1938-ban, melyről így számol be: A zengővárkonyi őskori festett kerámika festékanyaga után kutatva vasércet találtam, amit privát úton elemeztettem. Azt állapították meg, hogy 43% vasat és 28% alumíniumot tartalmaz. Ekkor Fischer őméltóságához fordultam és felfedezésemet a vármegyei múzeum céljára rendelkezésére bocsátottam, őméltósága a vármegyei főjegyzőt [Öllé István] bízta meg az ügy lebonyolításával, mivel az látja el az alispáni teendőket. A késedelmes és óvatosnak éppen nem mondható eljárásuk következtében a diósgyőri állami vasüzemek egy műszaki tanácsosa azon ürüggyel, hogy felfedezésemről a vármegyénél szerzett tudomást és hivatalosan van . nálam a lelet megvizsgálása