Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998)( Pécs, 1999)

Természettudományok - Ortmanné Ajkai Adrienne–Dénes Andrea: A Dráva-holtágak fátlan növénytársulásai

28 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 43 (1998) mentett oldal jellemző erdőtársulásai a tölgy-kőris-szil ligeterdők (Scillo vindobonensi-Ulmetum), a legmagasabb térszíneken alföldi gyertyános-tölgyesek helyenként reliktum jellegű bükkállományokkal (KEVEY 1998), a mélyedésekben, kis foltokban nyúlánk sasos és kőrises égerlápok (Carici elongatae-Alnetum, Fraxino pannonicae-Alnetum), а mozgó vizű csatornák mentén néha síksági égerligetek (Paridi quadrifoliae-Alnetwri). Az évszázadokon át jellemző legeltető állattartás eredményeként az erdők helyén sokfelé kaszálók és legelők alakultak ki, melyek botanikai szempontból legnagyobbrészt mocsárrétek (Cirsio-Festucetum pratensis, Carici-Alopecuretum pratensis, Deschampsietum caespitosae), kisebbrészt magassásrétek (Caricetum acutiformis, Caricetum ripariae, Caricetum vulpinae, Caricetum gracilis) és kiszáradó láprétek (SuccisoMolinietum), melyek számos ritka növényfaj esetenként jelentós populációinak élőhelyei (DÉNES et al. 1998). A Dráva-síki táj szimbólumaként számon tartott fás legelők famatuzsálemei 200-400 évesek is lehetnek. A levágott vagy lefűződött holtágak a táj talán legjellemzőbb természetvédelmi értékei, számos védett növényfaj jelentős állományait rejtve (O. AJKAI, DÉNES 1997). Kisebb hányadukban a szukcesszió a láperdő stádiumig jutott, a többiben vízi-mocsári társulások találhatók. Utóbbiak két csoportba sorolhatók. Néhány holtágat többé-kevésbé természetes állapotú keményfa ligeterdő vagy telepített nemesnyáras vesz körül, a többit a művelt területtől csupán néhány méter széles bozótos szegély (Cornus sanguinea, Viburnum opulus, Rubus caesius, Solidago giganteá) választja el, melyben gyakran szép, idős hagyásfák (Salix alba, Quercus robur, Populus nigra, Ulmus laevis) találhatók. A tavak szegélyében gyakori a Salix cinerea bozótja; helyenként kisebb puhafaligetek is találhatók. A legkisebbek és a legszárazabbak kivételével, szinte mindegyikben horgásznak. A nagyok jó része intenzíven hasznosított horgásztó, annak minden természetkárosító hatásával. A Dráva-sík holtágait érintő botanikai kutatások Az utóbbi években megélénkült a Dráva-sík botanikai kutatása (lásd DÉNES et al. 1998), ám az újabb keletű munkák elsősorban a rétekkel, illetve erdőkkel foglalkoznak; a folyó hajdani útjának emlékét őrző holtágakat ritkábban említik (BORHIDI et al. 1994, О. AJKAI 1996, 1997a,b, О. AJKAI és DÉNES 1997, DÉNES et al. 1998). A Dráva-holtágak növényzetével korábban is csak kevesen foglalkoztak: KOVÁCS és KÁRPÁTI (1973,1974) a holtágak zonációs és szukcessziós viszonyait tárgyaló cikkei a lakócsai (Somogy megye), majláthpusztai és cún-szaporcai holtágak vizsgálatára építenek; KLUJBER et al. (1963) és VÖRÖSS (1964,1965) szintén a cún-szaporcai holtágból közölnek florisztikai és cönológiai adatokat. HORVÁT és SZABÓ (1986) a Mecsek környék védett növényeiről szóló cikkükben néhány, holtágakban élő védett fajt is említenek. A holtágak rendkívül értékes élőhelyek, hiszen az emberi tevékenység által erősen átformált tájban a természetes élőhelyek utolsó szigetei, melyek számos, egyre ritkuló állat- és növényfaj számára jelentenek menedéket. A holtágak kutatásának néhány előzetes florisztikai eredményét már publikáltuk (O. AJKAI és DÉNES 1997); bővebb általános és botanikai jellemzésük jelen kötetben (DÉNES, O. AJKAI 1999). Most a holtágak fátlan növénytársulásainak részletes ismertetését adjuk közre 22 társulásban készített, 114 klasszikus cönológiai felvétel alapján. A felvételek adatai az 1-4. táblázatban találhatók. A Dráva holtágai fátlan növénytársulásainak jellemzése A növénytársulások rendszerezése BORHIDI (1997) alapján történt. 1.1. Vízi növényzet 1.1. Felszíni lebegőhínárok (Lemnetea de Bolós et Masclans 1955) 1.1.1. Békalencsehínárok (Lemnetalia minoris de Bolós et Masclans 1955). A békalencse-hínárok szinte minden hazai társulása előfordul a Dráva-sík holtágaiban. Gyakorinak tekinthető a Lemnetum minoris, Lemno minoris-Spirodeletum és a Salvinio-Spirodeletum. A három névadó faj gyakran egymás mellett található, nehezen dönthető el, hogy melyik társulásról van szó. Dús második szintet képezhet a Ceratophyllum demersum. Árnyékosabb helyeken, erdőkben található holtágakban jellemző a jóval ritkább Lemnetum trisulcae. Szinte mindig megvan benne a L. minor, gyakori a Hydrocharis morsus-ranae és Utricularia vulgaris (K=3). A Wolffietum arrhizae-t 5 helyen - Boros-Dráva, Kiserdei-holtág, Parancsnoki-tó, Drávaszabolcs (egy Fekete-víz menti kis holtág), Mailáthpusztai-tó - találtuk meg. Fajszegény, a sűrű vízidara-„levesben" csak L. minor, L. trisulca, S. polyrhiza fordul elő ritkán, kis borítással.