Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-1997 )(Pécs, 1998)

Természettudományok - Kevey Balázs: A szentgáti (Baranya megye) bükk-állomány társulási viszonyai

24 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 4142 (1996-97) A bükkállomány megőrzésének problémái Az erdő bükkállományainak védetté nyilvánításának gondolata egészen a hatvanas évekig vezethető vissza. Magam háromszor is tettem ezügyben az illetékes szerveknél javaslatot (1975, 1979, 1989), s csak legutóbbi járt némi sikerrel. A Szentegáti-erdó déli részét ugyan - a 6/1993. (III. 9.) KTM rendelet értelmében - természetvédelmi területté nyilvánították, de a legértékesebb erdőrészek - a felterjesztéssel ellentétben - nem részesültek fokozott védelemben. Az erdő bükkállományának sorsa ily módon nem látszik megnyugtatónak, mert - a jelenlegi törvények értelmében - a természetvédelmi hatósági szervek csak kártérítés ellenében korlátozhatják a gazdálkodót, amelyre a rendkívül szűk anyagi háttér miatt nincs lehetőség. A Szentegáti-erdó bükkállományainak egy részét kutatásaim megkezdése előtt - a 70-es évek elején tarvágással letermelték. Köztudott, hogy ilyen beavatkozások esetén - a megváltozott mikroklimatikus viszonyok miatt - a bükk még hegyvidéki tájakon sem képes újulni, hát még az Alföldön! Ily módon tűnhetett el e fafaj a Drávasíkon Marócsa mellől, ahonnan az 1889. évi erdőgazdasági üzemterv még jelzi (vö. BOKODI 1978; KEVEY 1984b, 1996). Erdészeti információk szerint ugyan a szentegáti vágásterületre beültettek pár százalék bükk csemetét, de ezek közül az 1978-as terepbejárás során egyet sem láttam. A nyolcvanas évek második felében a Dencsháza községhez tartozó bükkállományokban megkezdték, s azóta többé-kevésbé be is fejezték a természetes felújító vágást. Félő azonban, hogy a kevés bükkújulatot elnyomják egyéb jól szaporodó fafajok (Carpinus betulus, Tilia cordata, Tilia tomentosa stb.). A Bürüs község területére eső bükkállományok túlnyomó része ma is áll, s az Erdészeti Rt. és a Természetvédelmi Igazgatóság közötti megállapodás szerint kb. 2010-ig nem nyúlnak hozzá. A bükkállományok megőrzése érdekében a kérdéses erdőrészekben be kell tiltani a tarvágásokat, de a természetes felújító vágások sem tűnnek megnyugtató nak. Kedvező eredményt hozhat a szálaló erdőművelés bevezetése, melynek feltételeit - e páratlan természeti értékű bükkállományok megmentése érdekében - meg kell teremteni. Emellett az erdő egy részét érdemes volna felajánlani az Őserdőprogram számára. A vízgazdálkodási viszonyok sem problémamentesek. A század első évtizedeiben készítették az erdőt észak-déli irányban átszelő „Somogy-Baranya-határárok" medrét. A munkálatok közben átvágták az altalaj agyagos vízzáró rétegét. A talajvíz így a közíekedő edények módjára a csatornába áramlik, majd elvezetődik. Nagyrészt ezzel magyarázható, hogy nemcsak a bükk (Fagus sylvatica), hanem a kocsányos tölgy (Quercus robur) felújítása is jelentős gondot okoz, s a felújult fiatal állományokban az alacsonyabb talajvízszintet lényegesen könnyebben elviselő kislevelű hárs (Tilia cordata) uralkodik. Az erdőben fiatal bükkfa gyakorlatilag nem is létezik. A ma élő példányok túlnyomórészt 80-100 évesek, melyek még a vízrendezések előtti időből maradtak vissza. Ezzel kapcsolatban utalnék FEKETE és BLATTNY (1913) szavaira, aki szintén a - folyószabályozásokat és a mocsarak lecsapolását követő - talajvízszintcsökkenéssel hozza összefüggésbe a bükk egyre ritkuló alföldi előfordulását: „ma már csak a megmaradt vén példányokat láthatjuk, s ha ezek elpusztulnak, többé aligha talál pótlásukra módot a természet". Köszönetnyilvánítás Köszönetemet fejezem ki mindazoknak akik munkámat támogatták, ismereteiket és adataikat önzetlenül rendelkezésemre bocsátották, s ezáltal jelentősen gazdagították dolgozatom tartalmát: Agócs József, Bartha Dénes, Borhidi Attila, Czipszer Miklós, Duro Rau, Hirmann Antal, Horvát Adolf Olivér, Jakucs Pál, Járainé-Komlódi Magda, Járó Zoltán, Király Gergely, Kollwentz Ödön, Lehmann Antal, Papp Tivadar, Simon Tibor, Vöröss László Zsigmond, Zólyomi Bálint. A kutatásokat az OTKA támogatta (F12706).