Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) (Pécs, 1996)

Néprajztudomány - Lantosné Imre Mária: Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében II. Kálváriák és a passió emlékei

142 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 41 (1996) 3. Temetőkben létesített kálváriák (Erdősmecske, Bonyhád, Féked, Véménd, Geresdlak, Szajk, Ófalu, Paks). A kálvária mint építészeti-plasztikai együttes a DélDunántúlon, különösen Tolna és Baranya megyében képvisel sajátos stíluscsoportot

7

. A pécsi püspökség és káptalan mint kegyúr számos szakrális építkezés mecénása volt. A szakrális tájformálást természetesen a szerzetesrendek, ferencesek, jezsuiták pasztorációja is elősegítette. Itt jegyeznénk meg, hogy a hódoltság után ez a vidék missziós területnek számított. Az elpusztult egyházi létesítmények és a hitélet újjászervezésére számos szerzetes tért vissza területünkre. Számottevő volt továbbá a világi kegyúri valamint a polgárok alapítványi építkezése is. Vizsgált területünkön kálváriákra vonatkozó középkori adatokkal nem rendelkezünk. A térség népességi struktúrája a 18. századtól, a hódoltságot követően formálódik. A népmozgások, így a németajkúak betelepítése helyenként átnyúlik a 19. századra is. Ez a lakosság többségében olyan vidékekről érkezett, ahol már a középkorban nagy hagyománya volt a kálváriaállításnak (Id. Fulda, Rajna vidék, Konstanz környék, Elsaß-Lotharingia stb.). Egyházmegyénk kálváriái néhány kvalitásosabb alkotástól eltekintve jellegzetesen népi építmények. Kutatásaink során figyeltünk fel arra a sajátosságra, hogy az emlékanyag elsősorban a primer telepítésű német falvakban található. Hozzávetőlegesen negyven olyan települést vizsgáltunk, ahol magyar, német és délszláv népesség él együtt, kontinuusan a 18. századi telepítések óta. A kálváriák csaknem minden esetben a német falvakban találhatók, ill. alapításuk a német lakossághoz köthető. Az alábbiakban a kálváriák néhány jellegzetesebb típusával foglalkozunk, valamint azokkal, amelyekről adatokat vagy hozzájuk fűződő hagyományt találtunk. A hódoltság során elpusztult szakrális építmények a telepítéseket követően viszonylag gyorsan újjáépültek, ill. kiegészültek új létesítményekkel. Legtöbb esetben ilyen új létesítménynek számított a kálvária is. Ennek objektumai - a stációk, keresztcsoportok, kápolnák, szobrok, keresztek - a templomhoz képest funkcionálisan másodlagos szerepet töltöttek be. Részben ez magyarázza, hogy a kálváriák építése a 18. század második felétől kezdődik, és nagyrészt a 19. században egészül ki, ill. nyeri el végleges formáját. Ismert, hogy a keresztút egykori felállításakor nem volt feltétlen szükséges a Krisztus-szenvedéstörténet állomásait bemutató képsor

8

. Helyenként fakeresztek és feliratos táblák is szolgálhatták ugyanazt a funkciót, mint pl. a lovászhetényi kálvária esetében. Sajátos példaként említhetjük a tolnai kálváriát is. A kápolnát a Mözs felé vezető út mentén Markmiller Bertalan már 1743-ban felépítteti barokk stílusban. A kápolnával együtt stációk nem épültek, hanem az országút hosszával párhuzamosan két falat emeltek, melyeken „Krisztus urunk szenvedéseit" ábrázoló képeket helyeztek el. A kálváriastációkat 1873-ban, a Mária mennybemenetele templom 100 éves fennállásának alkalmával állították. Ezeket Dürr József bonyhádi kőfaragó készítette. A 14 stáció 1120 Ft-ba került. A vaslemezre festett képeket Hanken Mansvet megrendelésére Bécsből hozták. Ekkor épült a kálváriakereszt és a szentsír-kápolna fülkéje is

9

. A kálváriák alapításával kapcsolatban jelentős tényező, hogy a fundációk fenntartását, az útmenti képoszlopokhoz és keresztekhez hasonlóan az egész faluközösség vállalta. így pl. A gödrei plébániatörténet írója, 1865-ben megjegyzi, hogy a kálvárián minden stációt egy-egy német család állíttatott, és ugyanezek a családok ill. leszármazottaik gondozták, újították meg évről-évre

10

. Ugyanígy a keresztcsoportok állagának megóvásáról is gondoskodtak. A pécsi egyházmegye területén a kálváriák keresztjeit elsősorban homokkőből faragták. Ezeket 34 évente festették. Javítási munkákra rendszerint a kőfaragómestert kérték fel. Baranya megyében, különösen a mohácsi járás területén, ahol kékfestő viseletben jártak, a "kék svábok" éltek, az útmenti- és a kálváriakereszteket kékre festették. Ez a szokás még olyan helyen is élt, ahol magyarok és németek laktak együtt, pl. Ellenden és Fazekasbodán

11

. A vizsgált kálváriák helyenként meghatározták a faluképi együttest, és tájformálás tekintetében is figyelemreméltó, hogy állításukkal egyidejűleg, mindenütt fákat, általában tölgyet, hársfát vagy fenyőt ültettek melléjük, ld. Pécsváradon, Hímesházán, Mecseknádasdon, Bonyhádon, Kakasdon stb. Rendhagyó e tekintetben Lovászhetény kálváriája, ahol a homokkőből faragott 7-7 stáció sora egymással szembefordítva áll. Mögéjük ültettek egy-egy hársfát, - a sor lezárásaképp, a keresztcsoport mögé egyet. Ez képez szinte élő kerítést. A körülötte koncentrikusan elrendezett'sírok - napjainkra már romos, szétvert sírkövek - maradványai láthatók. Egykor rendezettségében, jellegzetes un. táblás sírköveivel, sírkeresztjeivel egyik legszebb baranyai temetőnk lehetett. Mint már korábban említettük, a homokkőből faragott stációkon itt csak német nyelvű feliratokat lehetett látni.