Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 39 (1994) (Pécs, 1995)

Művészettörténet - Várkonyi György: Újabb adatok Martinszky János pályájához

233 tése okozta ezt. Mindkettőnek nagyszerű dolgai maradtak a műterem­ben. Úgy látszik Kállai egyensúlyt akart 44 ?! így eshetett meg, hogy az a vélemény alakult ki, hogy én jó voltam. De ez relatív és fájdalmas, bár inkább az ügy állna jól és nem én. Persze azért kaján mulatság volt Hintz, Kornis sőt uram bocsáss, a talpig becsületes Barcsay vergődését nézni. Amit ő csinál azt Mondrían oldotta meg már kitűnően, Komis pedig az egyik absztrakt csillagnak Herbin-nek művészetét vette át, bizonyítva, hogy sem becsület, sem festeni tudás se absztrakt belső igény v. tartalom nem adatott meg neki. A többiek is jól néznek ki. Utána oly undor fogott el, hogy sietve össze akartam szedni a csoportot megint, anyagilag megvolt az alap, sajnos a galériát kiadták irodának s új alapításra nem volt elég az anyagi erőnk. így csoportunk az azóta bekövetkezett politikai támadások miatt már szétesett (Alkotás +, Kortárs +, Kállai-nak nem engedik megjelenni Picasso könyvét +) még Rabinovszky állja a harcot. 47 Lossonczy a műteremnek dolgozik igen jól, Martyn pedig az utóbbi időben egy kis képet készített ragyogó, mindent lehengerelő erőben. Ezek vigasztaló momentumok. Martyn most folytatott Pesten tárgyalást illetékesekkel, valószínűleg semmi eredménnyel. Pillanatnyilag Bécsben állítunk ki, a nyáron Párizsban, 48 azt hiszem jó propaganda vagyunk külföld számára, hogy milyen művészeti szabadság van itt. De vannak makacs emberek: Gyarmathy Tihamér f.hó 30 án állít ki a Szabad Szervezetben absztrakt gyűjtemé­nyest. 49 Utána jönne Lossonczy, de ahogy ismerem nem fog kiállítani. 30 ő a képeivel harcol a műteremben, emberekkel nem szeret harcolni, vesződni. Igaz, hogy nagy a terhelése. Martyn jönne ősszel; de ő sem fog jönni vagy jöhetni. No majd Egry. О lesz a szenzáció. Ápr. 3-án este Pécsett egy nagyon szép estét tartottunk a tiszteletére a vm.házán, remek környezetben kb 150 válogatott közönségnek. 4 rövid előadás: Martyn, Kállai, Vilt és én. Olyan pompásan összeműködtünk, mint egy vonósnégyes (nem volt előkészítve!) Mindenki a lényeget és a lényegét adta. Remekül sikerült. Másnap egy kis Egry kollekció került bemuta­tásra a vm.-i múzeumban. Egryhez méltó ünneplés volt. Az elődásokat le akarta hozni a „Sorsunk" de anyagi válság miatt nem jelenik meg és az „Alkotás", de ez utóbbi szellemi válság miatt nem jelenik meg. Alaposan kellett gondolkoznom Egryn, nem tudom emlékszel-e, hogy leveledben azt írtad, hogy a 48-as kiállításon б a jövő! Hát sajnos nem. ő a jövőnek csak a mértéke, de nem formája és nem szerkezete. S főleg erkölcsi mérték ő. Vilt-nek is ez volt a véleménye. Ugy hallottam, hogy készül mégis egy nagy reprezentetív kiállítás, „Magyar valóság" címen. 51 Itt bizonyára szerepelsz? Nem írtál arról, hogy Barcsay-val és Domanovszky-val beszéltél-e? Vártad látogatásu­kat! ottlétemkor. Nem tudom lehetnek ők segítségedre, bizonytalan embereknek látszottak a 48-as kiállításon. Barcsay nagyon tisztázatlan. Remélem visszatér a naturához, bár ez nála igen egyszerű dolog, csak ezt kell írnia egy képre „absztrakció" v. pedig ugyanarra „csendélet". 52 Nagyon fontos volna, hogy megtaláld a helyedet, méginkább a csoportodat, úgy érzem egyedül nem lehet boldogulni a kiállítások özönében. Ideológiai színvallás is elengedhetetlen. Néhány hónap előtti helyzetben úgy gondoltam, hogy Kassák körül volna helyed Kmetty, Domanoszky, Gadányi körében, de nem tudom, hogy azóta mit vesztett ez a csoport pozícióban. Az persze nagyon furcsa volna, ha a szocialis­ta realisták közé helyeznélek, bár így nevezed stílusodat. Én tél óta nem festettem, egy tucat befejezetlen képem van. Jelenleg a pedagógiának élek. Szamárságokat csinálunk, de muszáj részt venni benne, mert a nélkül még szamarabb szamárság lenne. Az idő rohan s a nyár felé rohan. Ez vigasztaló. Úgy gondolok vissza az iskolai műtermemre a nyáron, mint szerencsésebb valakik a párizsi útjukra, összeszedtem minden jót a levelembe, csak még egyet 6500 Ft kaptunk a rajzterem berendezésére. Egész elvesztem a fejemet, mit meg nem ér az ember manapság. Májusban lesz egy rajztanulmányi felügyelői összejövetel Pesten. Akkor feljutok. Addig is írj, hogy vagy és vagytok. Márta kezét csókolom, Szeretettel ölellek 948. IV. 26. János XXIV. 1948. szeptember 20. M. J. levele Mohácsról, E. G.-nek Pomázra. Kedves Gézám! Leveledre természetesen „azonnal" akartam válaszolni, de az még lapodra sem sikerült. így hát most messze visszamenőleg fejezem ki örömömet, hogy sikerült megtalábii helyedet az új nap alatt is. Felsoroltad hány festmény állitsz ki, derekas szám és bizonyára egyenletes színvonal. 53 Ujak lehetnek?! Október elején talán felmegyek Pestre egy rajztanári tanfolyamfélére egy hétre. De ez nem biztos, mert illetékeséknek állandóan fontosabb megoldani valójuk van. A nyár elején voltam 3 napig Pesten, de olyan szoros programmal, hogy nem tudtalak felkeresni. Este 11 órakor ebédeltem mindhárom napon át s főtennivalóm egy absztrakt csoportkiállítás összeállítása, illetőleg létre nem hozása volt s ez majdnem nehezebb mint a létrehozása. 54 Aztán siettem haza festeni! Olyan körülmények között dolgozhattam a nyáron, hogy az az én életemet tekintve ideális volt. Remek műterem és teljes zavartalanság, csak az idő vége felé zajos baráti társaság, de az is jól eső változatosság volt. Munkáim új szin és hangot jelentettek s egyelőre nem sikerült határozott eredményeket felmutatnom. Ez a helyzetet tekintve nem aggasztó, amennyiben a dolgok alakulása miatt többet nem állítunk ki, s a magyarországi absztrakt mozgalomnak (vagyis annak nyilvánosság elé kerülő részének) vége van. Ez erős psychíkai megterhelést jelent, de lényeg az, hogy a munka kedvet ne befolyásolja. Iskolai életben van egy-két újság. Gimnáziumi tanár lettem fizetésileg és összesen 3 iskolában kell tanítanom heti 18 órában. Egy szabad napom van, ez nagy öröm. Műv.történetet tanítok a gimnázium­ban heti 4 órában, ez is kellemes változatosság s egy szűk kis műterem­félét is kaptam a gimnáziumban, mondhatom művészeti munkásságom leendő irányvonalához nagyon stílusos. Úgy látszik a jó nyár hatása alatt elég derűsen alakul ki az új iskolaév. Ja igaz a fő intézetem leány iskola lett s valóságos szanatórium. Tőled a napokban kapok ugy-e egy katalógust egyelőre ez jut ki nekem, de talán október elején megnézhetem képeidet is. Biztos vagyok benne, hogy nívós és nemes tendenciájú pikturád még ebben a zűrzavarban is eredményesen megállja a helyét. •Márta kezét csókolom Téged a sok gyerekkel együtt ölellek János Mohács, 1948. szept. 20.

Next

/
Thumbnails
Contents