Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 37 (1992) (Pécs, 1993)

Néprajztudomány - Bálint Zsolt: A moldvai magyar hangszeres népzenei dialektus, I. Bevezetés, hangszerek és hangszeres szokások

186 Jegyzet: Egészen a legutóbbi századfordulóig használták táncos mulatságokhoz azokat a hangszereket Moldvában, amelyeket ez az 1644-es keltezésű jelentés említ. A fibidus kifejezést „kicsi hegedűk"-nek is fordíthatjuk és így az adatot az egészen a harmincas évekig általánosan elterjedt furulya-hegedű-koboz hangszeres együttesre vonatkoztathatjuk (vö. ALEXANDRU 1956: 65. kép). 3. ,A keleti és déli oldalon szentképek ékeskedének, melyek között, mint valami függönyök között, trombitások, dobosok, különféle síposok, lantver ök és más hangszereken játszók vállig kilátszanak." (DOMOKOS 1987: 465.). Jegyzet: Sajnos BENDA (1989) csak igen kivonatosan közli BANDINUS 1646-1648 jelentésének függelékét (XLIII., Additio.) Dobosok és "lantverők" (kobzosok) a jelenkori Moldvában is megtalálhatók. A trombita és a síp többféleképpen értelmezhető, az eredeti forrás ismeretének hiányában az összefüggések nem vizsgálhatók. 4. Néhány moldvai zenész-családnév BANDINUS 1644-ből származó jelentéséből: Michael Sipos (Völcsök; BENDA 1989: 430.), Dobos Györgyné, Andreas Dobos, Stephanus Dobos, Joannes Sipos, (Forrófalva; BENDA 1989: 433-435.), Michael Dobos (Domafalva; BENDA 1989: 442.), Paulus Trombitás (las; BENDA 1989: 452.). Jegyzet: A fenti hangszeresek valószínűleg hivatásos udvari- vagy katona-zenészek voltak, esetleg azok leszármazottjai. Mindhárom hangszert említik a történeti források, sőt ismertek korabeli ábrázolások is (36. és 37. képek). Moldva és Erdély szoros kulturális kapcsolatai a hangszeres zenében is megmutatkoznak. A XVI-XVIII. században Moldva és Erdély között nem állt fönn az a kulturális különbség, amely később egyre jobban érezhetővé válik. Figyelemre méltó, hogy Apor Péter munkájában, amely kb. egy évszázaddal később íródott, mint a fent idézett moldvai hangszer-adatok történeti forrásai, a régi erdélyiek közkedvelt hangszereiként említi a töröksípot és dobot, de egyben hírt ad a hegedűről és a dudáról, a furulyáról és cimbalomról is (APOR 1763: 25.). De egy 1787-es ábrázolás szerint a moldvai vajda udvarában furulyás, cimbalmos, kobzos, hegedűs és dobos szolgáltatta az asztali zenét (37. kép). Magyarországon és a bécsi császári udvarban ez idő tájt már kimutathatóan jelen van a részben nyugati hatásokat is magába olvasztó, kárpátmedencei hagyományokban gyökerező korai verbunkos stílus (PAPP 1986: 9-17). A török megszállás alól fölszabaduló Magyarország a nagyszámú német, továbbá a kevés francia, vallon és olasz telepes révén, a Kárpát-medence belső területeit szinte azon nyomban visszakapcsolja a nyugat vérkeringésébe. Erdély elveszti függetlenségét, de nem válik a török birodalom részévé, hanem először az osztrák, majd az 1848-as szabadságharc után a magyar korona országává válik. Moldva egészen a Román Királyság megalakulásáig (Havaselve és Moldva egyesülése: 1862) megmarad török fennhatóság alatt. 7. A moldvai magyar faluközösségek zenélési alkalmai Számos forrásmunkában [BOSNYÁK (1980: 128-133., 191., 196-202.), GAZDA (1980: 75, 100., 111., 114-117., 120-122., 127-129., 186-187., 205-206., 341.), HEGEDÚS (1952), HANKÓCZI (1988: 316-320.); IMREH-SZESZKA (1978: 204-206.)] értékes információkat találhatunk a moldvai hangszerekre és hangszeres szokásokra vonatkozóan. Az idézett munkák adatait fölhasználva ismertetem a moldvai magyar hangszeres szokásokat, kiegészítve saját és gyűjtőtársaim megfigyeléseivel (zárójelbe tett helységnevek). Minthogy Moldvában a magyar folklorista kutatómunkája során, a Groza-kormány időszakát leszámítva, mindig nehézségekbe ütközött, olyan alapos fölmérést mint KALLÓS-MARTIN (1970) vagy PÉTERBENCZE (1989) a táncos és hangszeres szokásokkal kapcsolatosan mi nem végezhettünk. Ismerve néhány magyar nyelvterület táncalkalmainak széles skáláját (pl. Szék: HALMOS 1986, Gyimes: KALLÓS-MARTIN 1970), és azt a moldvai táncélettel összehasonlítva, föltűnik a csángómagyar terület ezirányú viszonylagos szegénysége. Ez az igen szigorú, még ma is élő katolikus erkölcsre és hagyományra vezethető visszza. 7.1. Életalkalmakhoz kapcsolódó hangszeres szokások Guzsalyas (fonó, gyűlés) Források: BOSNYÁK 1980:196.; GAZDA 1980: 75-76., 100., 186-187.; IMREH-SZESZKA 1978: 204-205.; LAKATOS 1986: 128-130. A moldvai magyar falvak közösségeinek télen a zenei élet központi hagyománya a guzsalyas volt. Ezeken alkalomhoz nem kötött lírai dalokat, továbbá tréfás és gúnyos szövegű táncdallamokat énekeltek, és táncoltak is. Téli estéken ide gyűlt a fiatalság, olykor hangszeres zenészt is hívtak, többnyire egy legényt furulyával, hegedűvel, esetleg dudával (Klézse, Külsőrekecsin, Trunk). Ritkábban hangszeres együttes játszott. A gyerekek számára is rendeztek „kicsi guzsalyas"-okat. Itt legtöbbször egy fiatal legény játszott furulyán, vagy hegedűn (Külsőrekecsin). A szokás saját megfigyeléseim szerint teljesen kihalt.