Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36 (1991) (Pécs, 1992)

Néprajztudomány - Tóth Judit: Mozsgó és vonzáskörzetének temetkezési szokásai a XX. században

MOZSGÓ TEMETKEZÉSI SZOKÁSAI 219 az uram, a testvérem, keresztanyám, keresztapám, anyósom, apósom, ezek öregjei, sógorok, mind. Mindenkinek csináltam egy kis csokrot is." A legtöbben vittek virágot a temetőkeresztre és a hősök szobrára is, amit a tanítók vezetésével mindenütt az iskolások tartottak rendben. Halottak hete, de különösen mindenszentek és halottak napja hagyományosan dologtiltó időszak, amikor nem jó zöldséget kiszedni, káposztát savanyítani, mert megrohad. Általában „főddel nem szoktak dógozni: nem szoktak szántani, csutát szoktak hordani akkor." Mosni sem szabad, mert akkor a halottak vízben állnak. Nem lehet kenyeret sütni, a felvidékiek szerint varrni sem, mert elhal az illető keze.

40 Az idősebb asszonyok jelenleg is csak a legszükségesebb munkákat végzik el halottak hetében, nem néznek tévét, nem hallgatják a rádiót. A fiatalabbak a rendszeres munkába járás miatt nem is tarthatják meg ezt a szokást. Egy szulimáni asszony így foglalta össze a mindenszentek-napját: „Előtte való nap megkészítették a mindenszentekre való ennivalót úgy, hogy mán mindenszentekkor semmit a világon nem dógoztunk. Akkor csak reggel elmentünk a temetőbe, akkor délbe mögsütöttük a rétest, délután újból a temetőbe. És akkor este vót litánia. És akkor litánia után, itt, a templomnál, a szobornál vót egy ilyen szép innepély, a hősöknek az ünnepélye vót." Mozsgón mindenszentek délutánján a pap vezetésével vonult ki a lakosság az I. világháború hőseinek emlékművéhez, azután pedig a temetőbe, ahol közös imádkozás után a pap megszentelte a sírokat. Mivel sem Szulimánban, sem Almáskeresztúron nem volt helyben pap, sem sírszentelés, sem koporsós mise nem volt, hanem esténként litániát tartottak a templomban. ,Д halottak gyászos napján..." kezdetű éneket énekelve. (3. kottamelléklet) Litánia után a hősök szobrának talapzatán a négy égtáj felé gyertyákat, a németek spirál alakú vakstokot helyeztek el, majd együtt mentek ki a temetői kereszthez. „Akinek hősi halottja van, vagy akinek a halottja vidékhelyen van, az ott, a temetői körösztnél gyűjti meg a gyertyát, és ott imádkozik." Akinek nincs halottja, az Jézus halálára emlékezve gyújt gyertyát a feszület előtt. A katolikusok a temetőben mindenszentekkor és halottak napján, otthon sokszor halottak hetében végig szoktak gyertyákat égetni „a halottak lelkiér". A sírokra ma már egyre több gyertyát tesznek, s ebben a sírdíszítés kezd az elsődleges szempont lenni: a hanton körben, vagy a közepén végig rakják a gyertyákat. Az idősebbek szerint régen minden halottért egyet égettek, de már ők sem így, hanem a rokonsági fok arányában égetnek több-kevesebb gyertyát. „Most énnekem is a legkedvesebb halottam az uram, meg az édesanyám, hát azokra tegyünk a legtöbbet. Akkor úgy visszafelé, ugye ahogyan vannak a sorba a halottak, akkor azokra mán mindig egy kicsit kevesebbet." „Az 40 Párhuzamai: BERZE Nagy János 1940. 293.; KISS Géza 1952. 213.; Kiss Lajos 1920. 93.; GÖNCZI Ferenc 1914. 257. 360. én uram sírjára szoktam ötöt tönni, a kisfiam sírjára kettőt, a nagyanyáméra hármat, édesanyáméra négyet, úgy, hogy mán 10—20 gyertyát elosztottam." Ha otthon is gyújtanak gyertyát, már jobban ragaszkodnak ahhoz, hogy minden halottért egyet-egyet égetnek, és imádkoznak mellette. „Három gyertyát tettem az ablakba: az édesanyámnak, az uramnak, a kisfiamnak." A szokás eredetéről azt tartják, hogy régebben csak esős, szeles időben hozták haza a temetőben el nem égett gyertyákat A temetőbeli és az otthoni világítás azonban — megfigyelésünk szerint — napjainkra a legtöbb helyen függetlenedett egymástól. Különösen az öregek és egyedülállók csinálják otthon, ahol nyugodtan tudnak imádkozni, énekelni. A gyertyákat általában a földre, az asztal alá, vagy az asztalra teszik abban a helyiségben, ahol éppen tartózkodnak; ritkábban az utcai vagy a konyhai ablakba, esetleg a gang párkányára.,Akkor este is szokják így az asztal alá tenni. Kinek van, mint nekem Horvátországba apám, anyám, gyerekeim (eltemetve), akkor az öreg szüleiknek, kinek meghalt. Akkor imádkozunk, eloltjuk a villanyt, és akkqr az ott ég, addig, míg nem ég el. Azoknak a tiszteletire." A szokás fönnmaradásához tehát jelentősen hozzájárulhattak a betelepültek, akik a helybeli temetőben nyugvó halottaiknak— elmondásuk szerint—a temetőben, az otthoniaknak a lakásban gyújtanak gyertyát. Leginkább a szulimáni horvátok ragaszkodnak ehhez a szokáshoz. Mások szerint azért világítanak, hogy a halottak lássanak eljönni a templomba. „Mer azt tartja a mi régi hitünk, hogy mindenszentekkor este minden halott elgyün a templomba. Vagyis hát a lelök. Akkor elhozzák a koszorúkat, elhozzák a virágokat, a gyertyákat. És mindenki annyi könnyet, szóval vizet hoz, amennyi könnyet ejtettek érte. Hát, így hallottam az öregektül. Akkor azt mondták: Ne sírgyatok sokat, mer hogyha sokat sírtok, akkor nagyon sok vizet köll vinni... Ugye ezt nem látta kedvesem senki, csak ezt mi így hallottunk, és így adjunk tovább az utódjainknak." Ezen az estén nem csupán a templomba, de haza is ellátogatnak a halottak. Várták is őket terített asztallal. „Akkor előtte való nap megcsinálták a tőtőtt káposztát, levágták a baromfit, a pecsenyét, megsütötték, mindig kövér kacsa vót. Meg a rétes, hát az elmaraszthatatlan vót! És akkor este mindig ott hagyták az asztalon. És egy terítővel le vót takarva. Mindenszentekkor este, hogy akkor, ha gyünnek a halottjaink, hogy akkor lássák, hogy van mit enni."

41 Éppúgy, mint a torra, ilyenkor is csak baromfit volt szabad vágni. Napjainkban csak az öregek terítenek, és egyre inkább az éppen főzött étel — ami a hazalátogató családtagok tiszteletére szintén ünnepi — és sütemény marad az asztalon. „Én most káposztát teszek, egy kis csepp húst, kenyeret, kis bort az asztalra. Véletlenül a halottaknak, ha haza gyünnek, legyen mit enni." Egy horvát asszony a mai napig tartja, hogy az új borából először 41 Párhuzamai: BÁLINT Sándor 1977.435.438.; GÖNCZI Ferenc 1914. 257.