Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36 (1991) (Pécs, 1992)

Néprajztudomány - Tóth Judit: Mozsgó és vonzáskörzetének temetkezési szokásai a XX. században

MOZSGÓ TEMETKEZÉSI SZOKÁSAI 215 son. Leginkább a szulimáni horvátok tartják azt, hogy mikor viszik az elhunytat „akkor megy a lelke vele". A temetési menet — elől a két keresztet vivő: a lélekkeresztet vivő férfi és a sírkeresztet vivő gyermek; utána a lobogó, majd a pap, a kántor a ministránsokkal, a testvivők és a gyászolók — útközben többször is megáll, énekel és imádkozik. Szulimánban a templomtól a sírig háromszor kell megállni a falu hangsúlyos pontjain, kereszteződésben, valamelyik családtag háza előtt. Ennek okát nem tudják magyarázni, de a temetőbe vezető úton a reformátusok is megállnak. Aki találkozik a menettel — ha férfi, kalapját levéve — megáll, és megvárja, hogy elhaladjanak. Ezelőtt 20—25 évvel még gyakran betért a temetési menet a templomba, ahol az elhunyt lelki üdvéért misét szolgáltattak.

27 Ennek pompája természetesen a vagyoni helyzettől függött, de bárki rendelhetett ilyet. A szokás megmaradásához Szulimánban és Almáskeresztúron nagyban hozzájárulhatott a katolikus egyház filiális helyzete. Ha a temetőbe menet ejtették útba a templomot, akkor ugyanis nem kellett a mozsgói plébánosnak egy más időpontban is átjönnie misét szolgáltatni a halottért. A koporsót mise alatt általában a templom előtt hagyták, ahol néhány férfi őrizte; ritkábban benn, az ajtó közelében, a padsorok közé tették le. Ha mise nem volt, de a templom előtt haladt el a menet, rövid imára és éneklésre akkor is megálltak itt. A reformátusoknál a halottra történő emlékezés templomi formája nincs meg. De a csertóiek kis kerülővel szintén fölvitték halottaikat a temetőhöz vezető úton álló templom elé, s a lelkész nem a gyászoló háznál búcsúztatta el a hozzátartozóktól, hanem itt. Ilyen temetésre a háború utáni időkből még emlékeznek, s végleg csak a ravatalozóból történő temetés bevezetésével szűnt meg. Mivel a meredek, rossz úton igen nehéz lett volna vinni a koporsót, általában a fejfával együtt kocsira tették, és úgy vitték ki a temetőbe. A menet pedig gyalogosan kísérte. Ha a szőlőkből temettek, nemcsak az elhunytat hozták be a faluba kocsival. Külön kocsira ült a pap a kántorral, esetleg a ministránsokkal, külön a koporsó, és a hozzátartozók. A „menetet" a szólóbeli kis harang szavával kísérték ki, s amikor beértek a faluba, a harangozást a templomi harangok vették át. Gyakran betértek a templomba is, hiszen a szőlőkből még körülményesebb volt külön bejönni a gyászmisére. Gyászkocsit is először a szólőbeliek vettek igénybe a szigetvári koporsóstól. Gyászkocsi Mozsgón a szeretetház létrejötte óta, Csertőn pedig kb. 20 éve van. A temetés szokásrendjében az elhunyt életkora szerint eltérés van, amely katolikusoknál és reformátusoknál is legszembetűnőbben a temetési menet felállásánál mutatkozik meg. A halva született magzatot és azt, aki nem ért keresztségét az édesapa egy jó embere segítségével a te27 Ellentétes véleményeket idéz K. KOVÁCS László 1944.244. is. A somogyi reformátusok csak a 30 éven aluliakat, a sokácok és bosnyákok minden halottjukat beviszik a templom udvarára. metősáncba, vágásbe temette el. Arra nem találtunk adatot, hogy valamelyik idősebb rokon sírjába ásták volna be. „Azok bolygó lelkek lettek" — mondják, de nem szokták jelképesen megkeresztelni az arra járók. Ha a gyermek pár percig élt, a katolikusoknál bábakeresztséget kaphatott. Ilyenkor már pap is beszentelte a kishalottat, de csak a család imádkozott fölötte. Fehér koporsóba tették, s a keresztanyja a fején vitte ki a temetőbe, melynek legszélén — de már nem az árokban —az édesapa és a koma megásták a sírját. Jelenleg ha az egy-két napot élt csecsemő meghal, azon város temetőjében földelik el, ahol a szülőotthon van. Ehhez a sírhoz általában nem járnak vissza. Kisgyermek, kisiskolás koporsóját két rúdon lányok vitték, a katolikusoknál két fehér lobogó kíséretében. A németek gyermekhalott számára készített halotti koronáit lányok, Szulimánban nagyobb lánykák koporsója mellett fiúk, gyereké mellett lányok vitték, és a sírhantra tették. Most ezt azzal magyarázzák, hogy koszorú híján—mivel gyermeknek nem kötöttek koszorút — ez volt a sírhant dísze. Ha fiatalember, vagy leány halt meg, régen minden egykorú lányt és legényt meghívtak a temetésére. Ilyenkor koszorúspárok: vőfények meg koszorúslányok mentek a koporsó mellett. A lányok világos ruhában voltak, hajukban és a kezükben virág; a legényeken bokréta. A németeknél a lányok fekete viseletben, vállukon keresztül fehér szalag, csípőjükön fehér zsebkendő. A legények bokrétáján náluk szalag és rozmaring is volt. A leányhalottat legények vitték ki a temetőbe. A legényhalottat szintén, de sokszor—jelképesen, általában a templomig—a lányok. Nagyleány-temetés évtizedek óta nem volt a területen. Baleset következtében viszont több legény is halt meg. Őket bokrétásan temették, de már koszorúspárok nélkül, s a munkatársaik vitték ki a temetőbe. Hogy fiatalt muzsikaszóval temettek, kísértettek ki, arra csak egy adatot kaptunk: Almáskeresztúron halt meg egy ott cselédkedő vokányi legény, akit gazdái vokányi szokás szerint—„ott meg olyan divat vót, aki meghalt, csak zenészekkel lett eltemetve; a pap is ott vót, meg a zenészek is" — temettettek el. Olyan esetről már többen tudnak, hogy a búcsúztató után az udvaron vagy a temetőben eljátszatták, vagy elénekelték az elhunyt nótáját. Bizonyság erre egy följegyzés Zentay kántor egyik kéziratán. Egy 69 éves özvegy, Halas Krisztina búcsúztatója előtt az „Óh édes Megváltóm..." kezdetű éneket énekelték el, majd a búcsúztató után a „Cigány, cigány, mért vagy cigány..." kezdetű nótát.

28 Különösen a cigányok hívták ki gyakran a mozsgói szőlőhegyi rezesbandát, a trombitásokat. Nemrégen a szigetvári fúvószenekart rendelték ki egy szulimáni cigánytemetésre. Tapasztalatunk szerint ha „zenés temetés" felől érdeklődünk, a megkérdezettek általában a társadalmi temetések énekkaraira, a katonatisztek, tűzoltók, rendőrök fúvószenekarral kísért temetési menetére gondolnak. ENDREI Ákos é.n. 211.; SAROSÁCZ György 1968. 159. 28 A kézirat Soltész Jánosné Zentay Ilona tulajdona.