Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36 (1991) (Pécs, 1992)

Néprajztudomány - Tóth Judit: Mozsgó és vonzáskörzetének temetkezési szokásai a XX. században

к 208 TÓTH JUDIT Aki halódik, veri a halálvíz, annak a katolikusok égő szentelt gyertyát adtak akezébe, vagy tettek az ágy mellé, hogy „világosságba haljon meg". A mozsgói katolikusok közül néhányan, valamint a Szulimánba Horvátországból betelepültek ismernek, de már régen nem alkalmaznak egy különleges eljárást Ha a nehéz beteg gyerek, akkor az édesanyja menyasszonyi fátylát — amit egyesek szerint a karácsonyi asztalra kell teríteni, hogy azon megszentelódjék — borították rá. Ettől a mozsgóiak szerint meggyógyult, a szulimáni hiedelem pedig azt tartja, hogy könnyebb lett a halála.

8 Általánosan mindenütt azt tartják, hogy mikor az ember utolsót sóhajt vagy szellem, akkor távozik a lelke. „Feri bácsi is mikor meghalt, sóhajtott, így csinált (utánozza); egy nagyot szellőzött. Akkor mondja Tera, hogy: Hát ebbe még benn vót a lélek!" Csupán a szulimáni németek említették, hogy a lélek madár alakjában távozik: „ 1926;ig kint laktunk a gőzmalomba, ott halt meg anyám. És láttam, mintha röpült volna tiszta szép fehérbe a lelke anyámnak, át a malom fölött, és begyütt a faluba." A halál beálltakor katolikusok és reformátusok egyaránt kinyitották az ablakot hogy a lélek távozhasson. A katolikusok — ahol még nem égett — szentelt gyertyát gyújtottak. Aki meghalt arra azt mondják: megpusztult leadózott midenrül, meghalt. A halál állapotát a katolikusok alvásnak képzelik el. „A halál olyan, mint amikor mélyen aluszik valaki, úgy érzi. A jó úgy aluszik, mint egy angyal. De a rossznak ördöglelke van." (Azaz ilyenkor nem „szép" a halott.) A reformátusok viszont butaságnak tartják a kérdést, hiszen „onnan még senki se jött vissza". Mikor a halál bekövetkezik, az, aki éppen ott tartózkodik, lefogja az elhunyt szemét, és röviden imádkozik. „Mondtam is neki sokszor (a férjének), szenvedje meg, amiért engem olyan sokszor megbántott bűntelen. De azért mikor meghalt, akkor meg azt mondtam hangosan: Drága jó Istenem! Bocsáss meg mindünknek, neki is, hogy jó hele legyön, bocsássad meg neki a bűneit." Ha a halott szemét nem tudták lezárni, pénzt—régen kétfillért, most egy húszfillérest—tettek rá, amit később a koporsóba raktak bele. Az állát azonnal felkötik egy kezük ügyébe eső kendővel. Ha azonban előre elkészítették az állkötőt, annak színe vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül mindig fehér volt, és az ma is.

9 Mivel napjainkban a betegek általában kórházban halnak meg, a halál bekövetkezéséhez kapcsolódó szokások megszűnőben vannak. Ha hirtelen halállal otthon hal meg valaki, a fiatalok nem mernek és nem tudnak mit kezdeni a halottal, hiszen nem voltak még jelen haldoklásnál, némelyikük még temetésen sem. Legtöbbször ezért egy-egy idősebb szomszédasszonyt hívnak át, aki közreműködésével, tanácsaival segíti a családot. Amelyik háznál még a fiatalokkal együtt la8 A menyasszonyi fátyol, illetve a jegykendő hasonló célra történő alkalmazásáról ír GÖNCZI Ferenc 1914. 357.; KISS Lajos 1920. 81. A karácsonyi asztalra terítés párhuzamait nem találtuk meg. kik valamelyik idős asszonyrokon, ott az otthon elhunyt családtag temetésre való felkészítése a hagyományos formában megy végbe. A halálesettel kapcsolatos hivatalos teendők elintézésével egy férfirokont, általában komát kérnek meg. E tisztség megnevezésére külön szavuk nincs. Első dolga volt értesíteni a halottvizsgálót, halottkémet — ma az orvost — és ennek a bizonyítványával ment a jegyzóségre—ma a tanácsra. Ezután a paphoz, harangozóhoz, a katolikusok a családi megbeszélés után a kántorhoz mentek, hogy átadják neki a búcsúztatóba foglalandó rokonság listáját. Ezzel egyidőben a gyászoló háznál fölkészítik az elhunytat a ravatalozásra. Néhányan emlékeznek arra, hogy a földre leterített lepedőn mosdattak, öltöztettek és hagyták a testet kihűlni, de a legtöbben úgy tudják ma mar, hogy mindig az ágyon öltöztettek. Ilyenkor kijjebb húzták a faltól, az ágyneműt leszedték róla, csak a szalmazsákot és egy lepedőt hagytak rajta. A ravatal szétszedésekor a szalmát kidobták, a tollat a tollszedőnek, vagy tokkal együtt a cigányoknak eladták. Sokszor azonban nekik sem kellett ha megtudták, hogy halott alól való. A mosdatást és öltöztetést egy közeli családtag részvételével vagy irányításával valamelyik szomszédasszony, komaasszony végezte. Ha ember volt az elhunyt, akkor az emelésben, forgatásban férfi—rendszerint az egyik asszony férje—is segített; de férfit és nőt egyaránt asszonyok mosdattak. „Én, meg ez a szomszédasszony, meg vót itt átellenben egy férfi, az segített. Hárman őtöztettük fel. Nem féltem tüle, uram vót, hát ismertem űtet" A halottat langyos vizes, majd száraz ruhával megtörülgették, a ruhát azután félreeső helyre kidobták. A férfiakat megborotválták, vagy borbélyt hivattak hozzá. A borotvát kidobták vagy elásták, ugyanígy a fésűt is, amivel megfésülték. A mostani öregekkel beszélgetve tapasztaltuk: ők most is arra készülnek, hogy nem kórházban, hanem otthon fognak meghalni. Előre megkérnek tehát valakit, öltöztesse föl őket ha eljön az ideje. Erre napjainkban egyre kevesebben vállalkoznak, sokszor még a közvetlen hozzátartozók sem ígérik ezt meg. Ha viszont már az elhunyt hozzátartozója kér meg valakit a segítésre, most sem illik visszautasítani. „Hát én is őtöztettem. Hát mit csináltam vóna, ha rámparancsútak? (?) Hát a komaasszonyunknak meghalt az édesanyja: Gyere komaasszony, hát nem híjunk idegent, légy szíves, hát segíts ! Hát akkor mondja meg, mit csináljak? Ha százszor féltem." Ha az elhunyt otthon van, a mosdatása, öltöztetése most is ugyanúgy megy, mint régen—bár függ attól, milyen idős az öltöztető asszony, mennyire ismeri a hagyományos rendet. Ha az elhunyt ágyneműje régifajta (szalmazsák, dunna) volt azt tovább nem használják; de az újfajta ágyneműt, lepedőt kimossák, fer9 A fehér szín alkalmazása hajdan általános lehetett. Erre utalnak a nyelvteriilet déli részéről származó adatok: BÁLINT Sándor 1980.; BECK Zoltán 1965. 628.; KISS Lajos 1920. 82.; K. KOVÁCS László 1944, 49.