Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)
Természettudományok - Bálint Zsolt: Egy xeromontán boglárkalepke: A Plebejus pylaon (Fischer von Waldheim, 1832) és rokonsági köre (Lepidoptera, Lycaenidae), I.
A PLEBEJUS PYLAON ÉS ROKONSÁGA I. 45 áll. A szóban forgó taxon szerinte átmenetet képez az allardi és a martini között, s ezzel az indokkal tagadja az allardi faji önállóságát, pedig az mind a martinitól, mind az ungemachitóX sok tekintetben különbözik, s minden valószínűség szerint önálló faj. 1.2. Xeromontán-pontomediterrán csoport (ábra: 9-48.; 85-96. és 105-106., 143-145., 146.) Imágóikra jellemző a szegélytéri vörös szalag élénk színe és viszonylagos fejlettsége. A fonák foltjai közepes méretűek. A hímek valvájan a tarajlebeny közepesen fejlett, jól látható. Az egész Mediterráneumban elterjedtek, annak nyugati felében igen lokálisak, míg kelet felé haladva egyre gyakoribbá válnak. Legnyugatibb. előfordulásuk az Ibériai félsziget, legkeletebbre Örményországban találjuk meg őket. Északon kb. a 48. szélességi körig hatoltak (Budapest-Botosán (Boto§ani)-Dnyeszterfehérvár (Cetatea Alba, Belgorod Dnyesztrovszkij), míg a palesztinai Negev-sivatag szegélye jelzi legdélibb előfordulási pontjukat. Az elszigetelődés folyamán az eredeti área fölszakadozott, amelyben több morfológiailag és biológiailag egymástól már lényegesen különböző alak tenyészik. A csoport legelőször leírt taxonja a sephirus (Frivaldszky, 1835), ezért a jellemzéseknél ez képviseli az összehasonlítási alapot. 1.2.1. A hespericus-csoport (ibériai) (ábra: 9-12. és 85-86.). Leírt taxonok: Plebejus hespericus (Rambur, 1839) (ábra: 9-12.) Faun. Andal.: 270. (Polyommatus Hespericus) Típuslelőhely: „Sierra Neveda" (Spanyolország). Plebejus pylaon galani Agenjo, 1967 Eos 43: 21. (Plebejus (Plebejus) pylaon galani) Típuslelőhely: „De La Mata, 567 m, Toledo County" (Spanyolország). Plebejus pylaon matildae Bustillo et Rubio, 1972. Publ. Arch. Inst. Acl. 17: 23. (Plebejus (Plebejus)pylaon matildae) Típuslelőhely: „De Campo Real 650 m, Madrid County" (Spanyolország). Plebejus pylaon pardoi Bustillo et Rubio, 1972. Publ. Arch. Inst. Acl. 17: 24. (Plebejus (Plebejus) pylaon pardoi) Típuslelőhely: „Del Monte „El RegajaP, 680 m, Aranjuez, Madrid County" (Spanyolország). Jellemzés: Az elülső szárny felső szegélyének hosszúsága: 14-16 mm. A hím alapszíne felül búzavigárkék, a nőstény sárgásbarna, nem ritkán mindkét szárnyán széles narancssárga szalaggal. Fonákjuk mint a sephirus-é, csak a szegélytéri rajzolat vörös szalagja kicsit világosabb árnyalatú narancssárga és jobbára különálló foltokból áll. A hátulsó szárny anális szögletének külső pontjaiban nem díszlenek fémes pikkelyek. A hímek valvája tömzsi, felső szegélye egyenletes ívben meghajlik, az alsó egyenes vagy finoman hullámos. A tarajlebeny közepesen fejlett, csúcsa lekerekített (85-86.). Elterjedés: Ibériai-félsziget Jegyzet: Munguria (1987) szerint, aki alaposan vizsgálta az ibériai „pylaon"taxonok ökológiáját és fejlődési alakjait, a galani, a matildae és a pardoi a hespericus szinonimja. 1.2.2. A trappi-csoport (adriatomediterrán) (ábra: 13-16. és 87-88., 105.) Leírt taxonok: (Plebejus) lycidas (Trapp, 1863) Mitt. Schweiz, ent. Ges. 1: 103. (Lycaena lycidas) Típuslelőhely: „Brieg, Simplon, Wallis" (Svájc). Plebejus pylaon trappi Verity, 1927 (ábra: 13-16.) Ann. Soc. ent. Fr. 96:17. (Plebeius trappi nom. nov.) Plebejus pylaon augustanus Mentzer, 1956 Entomol. Ts. Arg. 77: 126. Típuslelőhely: „Valnontey, Cogne" (Olaszország). Plebejus pylaon delattini Junge, 1971 Nachr. bay. Ent. 20: 35. Típuslelőhely: „Vinschgau, Vic. Schlanders, South Tirol" (Ausztria). Jellemzés: Az elülső szárny felső szegélyének hosszúsága: 14-18 mm. A hím alapszíne felül sötét ibolyáskék, szélesebb fekete szegéllyel. A nőstény feketésbarna, elülső szárnyán soha nincs narancssárga folt, és igen gyakran a hátulsón sem látható. Fonákjuk szürke, a hátulsó szárny szemfoltsora és szegélytéri rajzolata között a fehér nyílhegyfoltok vagy igen szélesek, vagy teljesen összefolytak. A hátulsó szárny anális szögletének szegélypontjaiban nem díszlenek fémes pikkelyek. A hímek valvája valamivel nyúlánkabb mint a hespericus-é, felső szegélye egyenletesen görbülő, de a kanyarulat teteje hátrébb esik. Az alsó szegély kicsit hullámos vagy egyenes, a tarajlebeny kevésbé fejlett, sokszor teljesen eltűnik, csúcsa a válva hátulsó harmadán van és kihegyezett (ábra: 87-88.). Elterjedés: A Nyugati- és a Keleti-Alpok déli völgyeiben. Jegyzet: A fajt eredetileg Trapp (1863) írta le, de mivel a lycidas név homonímiának bizonyult, Verity (1927) a „trappi" nevet adta a taxonnak, a lepke első felfedezőjére utalva. 1.2.3. A sephirus-csoport (pontomediterrán) (ábra: 17-44.; 89-92. és 106.). Ez, a Mediterráneum keleti felében megtalálható csoport morfológiai szempontból meglehetősen egységes: a hímek liláskékek, a nőstényeken a vörös szalag elég fejlett, fonákjuk alapszíne szürkés, a foltok közepesen fejlettek s a nyílhegyrajzolat elemei szinte sohasem folynak össze. A hímek valvájan látható tarajlebeny is közeli rokonsági kapcsolatukról árulkodik: többé-kevésbé fejlett, sokszor eléri a felső szegélyt (esetenként túlnyúlik).