Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)

Művészettörténet - Kovács Orsolya: Klein Ármin, a Zsolnay gyár tervezőművésze a JPM Zsolnay gyűjteménye alapján (1876–83)

KLEIN ARMIN, A ZSOLNAY GYÁR TERVEZŐMŰVÉSZE A JPM ZSOLNAY GYŰJTEMÉNYE ALAPJÁN (1876—83) KOVÁCS Orsolya Klein Ármin Veszprémben született 1855ben.

1 Tanulmányait a bécsi Iparművészeti Főiskolán végezte. Innen került 1876-ban — tanárai javaslatára — Pécsre, a Zsolnay gyárba. Szobrász, festő és formatervező volt egy személyben. Tragikusan korán, 1883-ban bekövetkezett haláláig jelentős részt vállalt a Zsolnay kerámia sajátos jellegének kialakításában.

2 Zsolnay Vilmos a 70-es évek végén éri el első jelentős nemzetközi sikereit a porcelánfajanszon alkalmazott magastűzű zománccal. A díszrnűáruk esztétikai arculatát illetően számos példát találunk átvételekre, utánérzésekre. A tudatos, sokirányú tájékozódásra vall a család kerámiagyűjteménye is, amely az egyszerű fazekas edényektől a reneszánsz ma jolikán keresztül a magyar fajanszig, a különleges kínai porcelánig terjed. Zsolnay Vilmos elődeitől eltérően nem igyekszik hasonulni egyik jelentős európai kerámiagyár arculatához sem. A művészi színvonal emelésére irányuló törekvéseinek megvalósításához szüksége van képzett művészek bevonására a gyár munkájába. Klein Ármin, a bécsi akadémiáról érkező fiatal szobrász tanulmányai során és később a Zsolnay család révén közvetlen kapcsolatban állt a Bécset ekkoriban átható neoreneszánsz díszítőművészettel. A neoreneszánsz stíluseszmény az 1865—95 közötti évtizedekben döntő befolyást gyakorolt Nyugat-Európa iparművészetére. Kiindulópontul az itáliai reneszánsz szolgált, azonban az új stílus kialakításában szerepe volt a romanticizmus középkor-imádatának (John Ruskin). A 70-es években német nyelvterületeken elnyerte sajátos nemzeti jellegét és szinte egységes nemzeti stílussá vált. Az új stílusáramlat számára jól előkészítette a talajt a rohamosan fejlődő művészettörténeti kutatás, amely a reneszánszot illetően éppen Németországban, Jakob Burckhardt munkásságával mutatta fel a legnagyobb eredményeket. A tudálékos pontossággal feldolgozott reneszánsz motívumok nem kevéssé a sokszorosított mintalapoknak köszönhetik elterjedésüket. Az iparban megjelenik a tömegtermelés fogalma, egyelőre paradox módon letűnt korok stílusainak igénytelen másolásával. De elemi erővel tör fel az igény egy, az élet minden területét átható stíluseszmény iránt, amely kifejezné a mind szélesebb és mind erősebb polgári réteg esztétikai ideálját. A rohamosan polgárosodó korszak a polgárság megszületésének idejébe nyúl vissza eszményekért és igazolásért. A készülődés ideje ez, amelyben a historizáló eklektika esztétikai követelményei az ipari formatervezést készítik elő. Jakob von Falke, a bécsi Iparművészeti Múzeum igazgatója, aki maga is a mozgalom elindítói és szellemi irányítói közé tartozik, a neoreneszánszról mint „egészséges, racionális, az új társadalomhoz végre méltó, nemes, gazdag" művészetről ír.

3 Eszményei, legalábbis részben, egybeesnek azzal a Gottfried Semper által megfogalmazott követelménnyel, amely a művészeti alkotást a használat oldaláról közelíti meg. 1 A veszprémi zsidó egyházközség e korszakra vonatkozó adatai hiányosak. Thieme—

Becker Künstlerlexi'kon 20. 433—434. p. Leipzig, 1927. 2 Nitoelszky Géza: A Zsolnay gyár művészete. Pécs, 1959. 24. p. „Klein nevét a gyári könyvekben hiába kerestem, holott a 70-es évek közepétől közel kilenc évig volt szobrásza és tervezőművésze a Zsolnay gyárnak. A bécsi iparművészeti iskoláit végezte, felfogása a bécsi akadémia stílusát tükrözte. Edényekre festett témái nem voltak ugyan másolatok, ellenben az osztrák kaptafáira vont népábrázolás szellemét mutatták. A díszedényekre, kulacsokra, ivópoharakra, falitálakra került, sokszor nyakatekert, csavart derekú, tagbaszakadt, lendületvonaiú festményei és szobrai — mint pl. a Táncoló betyár és a Dudás cigány című szokrok tulajdoniképpen megfeleltek a derék „fünfMrcheni" (pécsi) polgárok ízlésének és sokszorosításban, mutatós kivitelben külföldre kerülve bizony hamis fogalmat adtak népünkről a kerámia útján." 3M. Kiss Pál: „A neoreneszánsz Ausztriában oly erős volt, hogy a kortársak az 1878. évi Párizsi Világkiállításon tapasztaltak nyomán osztrák nemzeti stílről beszéltek, és ezt Bécsben a francia ízlés alóli felszabadulásiként ünnepelték." A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve 35 (1990) : 201—215. Pécs, Hungária, 1991.