Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)
Néprajztudomány - Zentai Tünde: A lakóház alaprajzi fejlődése a Dél-Dunántúlon
A LAKÓHÁZ ALAPRAJZI FEJLŐDÉSE A DÉL-DUNANTÜLON ZENTAI Tünde Tanulmányunkban a falusi lakóépületek, különösképpen a parasztház történeti, néprajzi elemzésével foglalkozunk. A lakóház kutatás szempontjából meghatározó jelentőségű az alaprajz vizsgálata, hiszen visszatükrözi a házfejlődés folyamatát, tájékoztat építtetői gazdasági, társadalmi helyzetéről, a lakáshasználatról, és táji különbségeket hordoz. Alakulása szorosan összefügg a tüzelő- és füstelvezetési rendszerekkel, valamint a falszerkezettel. Közismert például, hogy a kívülfűtős kályha megjelenése miként bővítette a középkori füstösházat egy tiszta levegőjű szobával vagy, hogy a füstelvezetési megoldások hogyan módosították a bejáratok rendszerét. A tüzelőberendezések és az alaprajz fejlődése a múltban olyannyira összefonódott, hogy elemzésük csak praktikus okokból választható külön. Jelen munkánk az alaprajz jellemzésére szorítkozik. Kutatási területünk a Dunántúlnak a Balatontól délre eső vidékeit foglalja magába. A modern tájföldrajzi beosztás szerint a Dunántúli-dombsággal azonosított szűkebb Dél-Dunántúl mellett részletesen áttekintjük a Zalaidombság, a Muraköz, a Drávamenti-síkság, a Duna mente és a Dél-Mezőföld házkultúráját is. Közigazgatásilag tekintve kutatásaink nagyjából Tolnára, Baranyára, Somogyra és Zala megye déli részére irányultak. Az alaprajz alakulása a középkorban Dél-dunántúli lakáskultúránk kezdeteiről több Árpád-kori lakóobjektum föltárása tájékoztat. Pécsett az Irgalmasok terén egy 20 méter hoszszú, földbe rögzített gerendavázas „palota" .és egy fal nélküli, csak tetővel ellátott veremház került elő. Az építményeket a legkorábbi Ár1 Kárpáti Gábor régész szíves szóbeli közlése. 2 Papp László 1972. RF I. 20., 92. Ecsedy István —Lukácsy Gábor 1979. RF I. 32., 96., Csalogovits József 1937. 323., Parádi Nándor 1958. 130., Bandi Gábor 1963. 151. 3 Müller Róbert 1972. 195., Bóna István 1973. pád-kori kerámia datálta. 1 Közülük a 420x410 cm-es gödörlakás az, ami nagyobb számban ismert a Dél-Dunántúl különböző tájairól a 10— 13. századból, és amely bizonyára a köznép jelentős részének hajléka lehetett. Ezeknek a kis putriknak a földbe mélyítése 60 és 120 cm között váltakozik. Belviláguk elég szűkös, a majsi (Baranya m.) házé 430x410 —, a mohácsiaké (Jenei-dűlő) 400x400 —, az eteié 350x250 —, a pécs-tettyeié és a túronyié (Baranya m.) ennél is kisebb, 280x280 —, illetve 260x260 cm-es. 2 Bejáratuk helye sokszor rekonstruálhatatlan. Balatonszentgyörgyön (Somogy m.) például a bejárat a rövid oldalon, Túronyban viszont a hosszú oldalon nyílt, a területünk szomszédságában lévő Dunaújvárosban mindkét megoldás előfordult. 3 Ebben az időben a fölmenő falu köznépi lakóépítmények is egyetlen helyiségből állhattak. Közülük legismertebbek a fonyód-bélatelepiek. Két- és több helyiséges házakat az Árpád-kori Dél-Dunántúlon mindezidáig csak Pécsről 4 ismerünk, ezek azonban föltehetőleg magasabb társadalmi osztályt képviselnek. A 14—15. században megváltozik a helyzet. Az Alföldön végzett jelentős faluásatások és az okleveles források azt mutatják, hogy a jobbágyok ekkor már két-három helyiséges házakban élnek. 5 így van ez a Dél-Dunántúl közelében lévő 14—16. századi Sarvalyon (Veszprém m.) is, ahol valamennyi ház 3—4—5 helyiségből állt. 6 A 17. századi Körmend mezőváros (Vas m.) házösszeírásából az derült ki, hogy a lakóépületek zöme többhelyiséges. 233 ház közül 5,2% egy-, 7,7% kétosztatú — ezek bizonyára füstösházak —, 11,6% három-, 31,4% négy-, 27,4% öt-, 13,7% hathelyiséges, de hét- és még többhelyiséges épületek is előfordultak. 7 E helyiségek között már jelen van a kívülfűtős szo4 Lásd az l-es jegyzetpontot!, Fülep Ferenc 1966. 66. 5 A kérdés és irodalmának összefoglalását lásd Balassa M. Iván 1985. 75. skk., Szabó István 1969. 41. 6 Holl Imre 1979. 35. skk. 7 Szentmihályi Imre 1980. 55. skk., 69. skk. A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve 35 (1990) : 163—188. Pécs, Hungária, 1991.
