Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)

Természettudományok - Horvatovich Sándor: A Keleti-Mecsek futóbogarai (Coleoptera, Carabidae)

A KELETI-MECSEK FUTÖBOGARAI 11 csapdákon kívül más módon nem gyűjtöttük, ami a rendkívül rejtett életmódra utal. A rostával való gyűjtésből csupán egyetlen faj bizonyult gyakorinak: Trechus cardioderus pilisertsis Csiki (40 példány). A gyűjtőhelyek számát tekintve viszont ez utóbbi a leggyakoribb, illetve a legelterjedtebb a Keleti-Mecsekben. Négy faj sorolható hazánk faunisztikai érdekességei közé. Ezek közül a legtöbb hazai példánnyal a Cymindis humeralis rendelkezik a budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteménye szerint, ezeknek a példányoknak csak a töredéke van leközölve. Az érdekesség az, hogy a 27 hazai lelőhelyből egyetlen egy sem esik a Dél-Dunántúl (Baranya, Tolna, Somogy és Zala) területére. Ezt a fajt a Kaufmann-féle felsorolás sem említi, így a Pécsvárad melletti lelőhely új Dél-Dunántúlra. Harpalus marginellus Dejean. Csak a Börzsöny-hegységből van irodalmi adata: Nógrádverőce, Szokolya, Királyháza (Endrődi 1974). Ennek oka valószínűleg abban van, hogy a régebbi szerzők helytelenül határozták meg a fajt. A Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében — a most közöltön kívül — vannak a Mecsek és a Zselic több pontján, valamint a Drávasíkon (Kisdobsza) gyűjtött példányok is. A teljes magyar elterjedési kép ismeretéhez a dunántúli és hegyvidéki bogárgyűjtemények revíziójára, valamint újabb gyűjtésekre van szükség. Bembidion stephensi Crotch. Két példányát gyűjtöttük a Hármashegy tetején 550 m tengerszintfeletti magasságban nedves agyagfalon. Adatát hazánkból még nem közölték, így új Magyarország faunája. A Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében lévő további lelőhelyek: Abaliget. Égervölgy, Jakabhegy: északi lejtő. A Bükk Nemzeti Park kutatása során több lelőhelyről előkerült (Szél Győző szóbeli közlése). Csiki (1946) annyit ír róla a pontosabb lelőhelyek megnevezése nélkül: „Kommt in ganz Europa vor, bei uns im Gebiete der Karpaten, aber überall selten". Lindroth (1985) így fogalmazza meg a faj elterjedését: „Mainly in С. Europe, south to N. Italy." Dromius longiceps Dejean. Negyven éve nem gyűjtötték Magyarországon. A keleti-mecseki példányok Hosszúhetény falu déli előterében lévő nádasból származnak, ahol február közepén rostállással gyűjtöttem. A Dunántúlról egyetlen bakonyi, közel 100 éves példánya ismert (Tóth 1973). A legutolsó gyűjtőhelye Bátorliget (Kaszab—Székessy 1953). összelterjédese (Lindroth 1986) Nyugat-Európától a Kaukázusig húzódik, de mindenütt nagyon ritka. Élőhelye: nádasok, tavak és lassú folyású vizek sűrű vegetációval benőtt partszegélye. A Keleti-Mecsekből kimutatott 101 faj-összehasonlítva hazánk sík- és dombvidékein élő futóbogárfaunával — kevésnek látszik, de tükrözi a valóságot. A Püspökszentlászlón működő fénycsapda egy éves futóbogárhozama a példányszámot tekintve 20—30-szor kevesebb, mint pl. a Debreceni Agrártudományi Egyetem gyakorlókertjében felállítotté, a fajszáma pedig mintegy két és félszer kevesebb. Debrecen város külterületén egyetlen fénycsapda és 50 nies sugarú körben elhelyezett 5 talaj csapda 5 év alatt 140 futóbogárfaj előfordulását mutatta ki. A futóbogárfajok ilyen nagy száma, az egyes fajoknak pedig nagy egyedszáma síkvidéki vizes-meleg területeink sajátsága, hegységeink hasonló nagyságú területein a futóbogárfauna mind faj, mind egyedszám tekintetében jóval szegényebb. Fény csapdaanyagok összehasonlításával a futóbogarak rajzásában is jelentős különbségek állapíthatók meg. Debrecenben már májusban rendszeresen gyűjtött a fénycsapda, a fogási időtartam májustól október elejéig tartott. A 400 m magasan működő püspökszentlászlói fénycsapda első futóbogáradata VI. 25-ről származik, az utolsó IX. 18.