Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Természettudományok - Józan Zsolt A Zselic méhszerű (Hamenoptera, Apoidea) faunájának alapvetése

A ZSELIC MÉHSZERÜ FAUNÁJA 83 rázza az előzőékben jellemzett környezeti tényezők minősége. A melegkedvelő fajok részarányában a vizsgált táj csak a Bátorligeti ősláp faunáját előzi meg. Az Eupannonicumban fekvő területek faunájában a melegkedvelők, de különösen a szűktűrésűek aránya (stenoök eremophil) sokkal jelentősebb. A legszélesebb tűréshatárú fajok (hipereuryök) az össz-fajszám alig több, mint ötödrészét teszik ki. Ez az összehasonlított területek közül a Zselicben a legalacsonyabb érték. Ez azzal is magyarázható, hogy itt került elő a legtöbb faj, köztük a ritkább, szűktűrésű fajok. A hideg- és nedvességkedvelő (hylophil) állatok részesedése, az előző számarányokból is következve a Zselicben a legmagasabb. Ezt a tényt jól magyarázzák az előzőekben taglalt klimatikus és biotikus tényezők. A kora tavasztól folyó gyűjtések sok hidegkedvelő fajt eredményeztek. E fajok között sok erdei biotópokat kedvelőt is találunk, melyek viszonylag sok lelőhelyről kerültek elő (Andrena bicolor, A. dorsalis, A. dorsata, A. fulvago, A. haemorrhoa, A. helvola, A. minutula, A. nitida, A. proximo., A. subopaca, A. symphyti, Nomada bifida, N. conjungens, N. fabriciana, N. ferruginata, N. panzeri, N. symphyti, N. zonata). A Tihanyi TK, de különösen a Kiskunsági NP környezeti tényezői elsősorban a meleg- és szárazságkedvelő fajok megtelepedésének kedveznek. E megállapításokat jól szemléltetik az eremophil fajok túlsúlyát kifejező arányok. Nagyon jól mutatják a Zselic faunájának sajátos vonásait azok az összehasonlítások, melyekben az egyes területek faunáinak közös és nem közös fajait vizsgáltuk az ökofaunisztikai jelleg alapján (5—7. táblázat). Az adatokat vizsgálva szembetűnik, hogy a közös és a csak a Zselicben gyűjtött fajok között a nedvességkedvelők részaránya sokkal magasabb, mint a csak Tihanyban, a Kiskunságban, illetve az Alsó-Tisza mentén kimutatott fajok csoportjában. Összegezve megállapíthatjuk:, hogy a Zselic Apaidea faunájának ökofaunisztikai sajátosságai jellegzetes vonásokkal térnek el mind a síkvidékek, mind a középhegységek déli fekvésű hegylábi övezeteinek faunájától. A hazánk faunájára új és néhány igen ritka faj jellemzése Stelis odontopyga Noskiewicz, 1925 — Nagyberki: Kata-hegy. VII. 24. Carduus acanthoides. Hazánk faunájára új. Közép-Európában szélesen elterjedt. A Nemet-iközéphegység déli részén, Belgiumban, Csehszlovákia mindhárom részén, Svájcban és Ausztriában mutatták ki (Warncke 1986). Hazánkban az utóbbi évtized során sokfelé sikerült gyűjtenünk a Zselicen kívül is: Tihanyi-félsziget; Pécs: Tettye, Malom; Hird; Polány; Igal; Fenyőfő: Ösfenyves; Balatonkenese: Partfő. A Természettudományi Múzeum anyagában megtaláltuk Sárszentmihály: Szerencsekereki-erdő ; Budapest; és Vácduka: Dukai-hegy lelőhelyekről. Hoplitis ravouxi (Perez, 1902) (= brachyceros Blüthgen, 1920) — Szágy (falu). VI. 18. Lotus corniculatus. Hazánk faunájában ez ideig ismeretlen volt. Közép-Európában sokfelé megtalálták: a Német-középhegység számos pontján, Luxemburgban, Belgiumban, Hollandiában, Csehszlovákia mindhárom részén, Ausztriában és Svájcban (Warncke, 1986). Gyűjtéseink során kimutattuk a Bükki Nemzeti Parkból; Tihanyi-félszigetről; Szigligetről; a Csesznek: Várhegyről; Révfülöp: Fülöp-Jhegyről; a Mecsekből (Pécs: Lapis, Hosszúhetény, Magyarszék). Hazánkban a mészkőhegységek területén fordul elő, hegyvidéki állatnak tűnik. A Zselicben igen ritka. Mindenütt a Lotus corniculatus virágát látogatta. Hoplitis manicata (Morice, 1901) — Bőszénfa: Örömhegy; Csertő: Szőlőhegy; Kaposvár: Cser; Szenna: Rinnya; Szilvásszentmárton: Puszta-hegy; Zselicszentpál: Lopálinca VI—

VII. Echium altissimum, E. vulgare. E fajt Móczár (1958) nem sorolta be a hazai Osmia fajok határozókulcsába. A faunaterületen gyűjtött példányokat O. adunca Pz.-ként határozta meg. Vizsgálataink szerint a melegebb mikroklímájú biotópokban hazánkban szélesen elterjedt. DélDunántúlon mintegy húsz lelőhelyen sikerült gyűjteni. Megtaláltuk a Tihanyi-félszigeten is. Coelioxys obtusa Perez, 1884 — Kaposhomok: Csonikahomokos; Szenna: Gályi-árok. VII. 30—

VIII. 30. Hazánk faunájában új, igen ritka pantomediterrán faj. Spanyolországtól DélFranciaországon át a Kaukázusig találták meg (Friese 1895). Noskiewicz (1934) a Podóliai-hátságon a Dnyeszter mentén említi előfordulását. A faunaterületünkön egy helyütt, a Szilágyságban (Móczár 1858) került elő. Hazánkban a zselici lelőhelyein kívül gyűjtöttük Somogyaszaló: Antalmajor és Boglárlelile : Buga-szeg lelőhelyeken is. Sikerült megfognunk Jugoszláviában Rijeka északi határában is. Nomada trapeziformis Schmiedeknecht, 1882 — Töröcske: Lonka-hegy. IV. 16. Ononis spinosa. Hazánk faunájára új. Közép-Európában elterejdt ritka faj. Lelőhelyeit ismerjük Bajorországból, a Cseh- és Morva-medencéből, Ausztriából és Svájcból (Schmiedeknecht 1930, Warncke 1986). A Természettudományi Múzeum feldolgozatlan anyagában megtaláltuk Szalonca (= Slavinca Vaska) lelőhelyről, mely az Északnyugai-Kárpátokban fekszik.