Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 33 (1988) (Pécs, 1989)

Néprajztudomány - Kovács Sándor: A drávai hajósok élete a XIX. században

A DRÁVAI HAJÓSOK ÉLETE A XX. SZAZADBAN 215 ba kampós hámfát akasztottak és eléje lovat fogtak, amivel azt a helyére húzatták. A század végefelé a kránicokkal néha társutasok, valahonnan messziről idegen emberekből álló vándorok is érkeztek. Békés favágók, akik a horváthországi hegyekben erdőt irtottak, hordódongákat, vasúti talpfákat faragtak. Ezek voltak a licsányok. Még ma is él a mondás: „olyan vagy, mint a licsány", azaz „szekercével vágott" hajú ember. A Dráva mentén élők ikránicokkal fenntartott eleven munkakapcsolatán túl fontos szereppel bírt a hajóvontatás, mely valóságos mesterségbeli tudást, egész sor ismeretet igényelt. Mielőtt azonban ennek taglalásába kezdenénk, nézzük meg néhány olyan vonatkozását, melyek nélkül a hajó vontatás, vízi szállítás akkoriban el sem volt képzelhető. Ide tartozott a Dráva medrének, partjának karbantartása. Korábban, még a jobbágy-világban a folyó szabályozását, gátjainak építését, a kanyarok átvágását, a taposóút tisztántartását a jobbágyokkal robotmunkával végeztették. Áradások után a víz mindig újabb és újabb medervonalakat alakított ki, melyek gyakran veszélyeztették a partmentén települt falvak biztonságát. Nem egyszer egész falvakat sodort el. Ilyen árvízveszélyes jellegzetes hely volt 1809-ben Piskó térsége. A mederváltozások másik oka az elhagyott malomfaluk cektéire felrakódott zátonyok kialakulása. A medrek átvágása hatalmas, sokszor többszáz holdas területeket vitt el régi gazdáiktól és hagyott az újaknak. A folyó irányát átvágásokkal igyekeztek tartani, mivel rövidítettek a hajóvontatók útjának hosszát. Ezzel párhuzamban a többszöri tiltakozások ellenére sorkerült a kisebb patakok, vizek, így a Gyöngyös, az Ókor, az Almás, a Feketevíz szabályozására is.

8 A Dráva szabályozása során előtérbe került a vontatóutak biztosítása, kialakítása. Olyan út amit hajóvontatók tapostak, vagy lovakkal tapostattak, a levontatok lovasútnak, a drávai hivatalos személyek felhúzó-, felhajtóútnak neveztek, az állami hivatalos iratokban vontatóéinak jelölték.

9 Ezeknek az utaknak szélességét már a. XIX. század elején 10—12, majd később 20 öl szélességnyire irtották, de az utolsó hajóvontatók emlékezései szerint már elég volt 6 öl is. A partmenti utak, a folyó hajózható állapota és a gátak ellenőrzése a mindenkori Dráva-biztos feladata volt, az uraság emellett fizetett töltésőröket tartott alkalmazásában.

10 A taposóútra nem lehetett csemetét, fát ül8 Bm.L. Batthyány—

Montenuovó-iratanyag. Vízrendezések. 162. dob. 1841/1513. 9 U.ott tetni, semmiféle kalyibát ráépíteni, eszkábálni, a halászó szerszámok részére szárító karókat leverni. A malomkunyhókat is csak azon kívül engedték felépíteni. A hajó vontatók nagyon féltek a sűrűn növő fűz, nyárvesszők levágott torsaitól, a saslásoktól, mert ferde vágásaik még a legvastagabb bocskortalpat is átszúrták. Éppen ezért kifejezetten tiltották a kosárfonók részére a vesszőszedést, így aztán az előző évben vízfutotta partszélen növő vesszőtengert marhákkal legeltették. Már régen megszűnt a hajóvontatás, amikor végig a partszélen a taposóutat még mindig legelőnek használták. A partszél tisztántartása a jobbágyfelszabadítást követően az új gazdákra hárult. A vontatással egyetemben felvetődik, hogy milyen szervezetben végezték a haj óvón tatást? A molnárok szervezett céh-csoportokba tömörültek, a szakma oktatását mesterlevéllel zárták, együtt fizették a vízbérleti díjakat, évente a század közepén 270—280 forintnyi összegben. Élükön malombíró állt, ő intézte a felmerülő ügyeket. A vontatóknál ilyenféle szervezetet nem találunk. A század első felében mégis a régebbi palkonyai hajósokról, a hajóslegényekről ad hírt az akkori hivatalos hatóság.

11 Szaporcán 1796—1800 között a templomépítéshez a szükséges pénz egy részét malom- és hajóhúzásból teremtették elő. Hajóhúzásra vonatkozó bejegyzések az egyházi jegyzőkönyvekben Drávapalkonyán is találhatók. Az egykori hajóvontatók mindegyike állította, hogy a század második felében az emberek összeszedését hajóvontató munkára, egy-egy -bandagazda végezte. A kormányos a hajósgazda, a kereskedő alkalmazottja volt és a berakástól kirakodásig felelt a rakományért. Neki csak a bandagazdával volt kapcsolata. A bandagazdák ritkán változtak. Megbízható, írni—olvasni tudó emberek voltak, akik maguk is birtokolták a hajózás minden csínját—bínját. A bandagazdákat ismerték a hajóztatok, a kormányosok, és amikor megjelentek a faluban, egyenesen hozzájuk mentek, csak őket keresték, akik ha kellett, egyetlen nap alatt összeszedték a vontatáshoz szükséges embereket. A bandagazdák, embereikkel egy hajó vontatását berakodástól kirakodásig váÚalták, de bárhol is voltak, vasárnaponként mindig hazamentek. A vontatás egyik meghatározó embere a kuktás volt, aki a vontatókötél legelején állt, énekelve vezényelte, induláskor, húzáskor diktálta az ütemet. Egész nap vigyázott, hogy a mun10 Bm.L. Batthyány-uradalom Főtisztjének iktatott iratai. XI. 606. 1840/91. "U.ott 1843/231.