Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)
Történettudomány - B. Horváth Csilla: A Múzeum helytörténeti gyűjteményében lévő, Pécset ábrázoló képes levelőzlapok, II.
PÉCSI KÉPES LEVELEZŐLAPOK, II. 95 csap. Mögötte a 44. sz. ház sarka látható. A mellette lévő egyemeletes középtengelyes, klasszicista homlokzatú házon egyenes záródású erőteljes szemöldök- és könyöklőpárkányokkal ellátott ablakok láthatók, mindegyiken zsalu. Ezt a homlokzati díszítést azóta átalakították. Az épület nyugati oldalán 1903-1910 között szatócsbolt működött, amely Herdlein Lajos, majd 1921 után Rózsa Sándor tulajdonában volt. 1928-ban ifj. Rózsa Sándor kárpitosműhelyt nyitott itt. Itt tevékenykedett a felvétel idején Klein Gyula cipész 1904-ig. Az udvarban műhelye volt egy varrónőnek, Stellner Jolánnak és egy motorszerelő lakatosnak, Friedrich Károlynak. 1921-23-ban egy női kalapos, Léth Böske is üzletet bérelt a házban. A 40-es sz. földszintes, középkori alapokon nyugvó házba költözött át 1909-re Klein Gyula cipész. Az 1903-as esztendőben még csak Szigriszt János asztalosnak van műhelye itt. 1909-ben működött a legtöbb, három műhely a házban, Klein cipész mellett Rüll József férfiszabó és Fonyó Ferenc zongorakereskedése is itt található. Az első világháború után a zongorakereskedés eltűnik innen, a cipészműhelyt Hauk Ádám bérli az 1930-as évekig. A szabóműhely új tulajdonosa pedig Teixler György lett, aki csak néhány évet töltött itt, majd a Vilmos utcába költözött. Utána a város két élesztőárusa közül az egyik, Klein Ignácné itt nyitott üzletet 1931-ig, amikor is az élesztőárusítás mint önálló üzletág megszűnt. A kép jobb oldalán az 1850-ben épült egyemeletes ház széle látható, amelyet Sey József magánzó építtetett. A 2729. sz. házak emeleti homlokzata igen hasonló. Mindkettő helyén a középkor óta ház állt. A 29-esre a 19. század közepén húztak emeletet, feltételezhetően a másikra is ebben az időben került még egy szint. Erőteljes övpárkány választja el mindkét háznál a földszintet az emelettől. Ugyanilyen hangsúlyos az egyenes záródású ablakok szemöldökpárkánya is. A 29. sz. ház földszintjén már látható a máig meglévő üzleti portál. Itt a század elejétől mindig órás- és ékszerészműhely volt, először Dolenszky Károly, kb. az első világháborúig, majd Hajnal Béla az 1930-as évek közepéig, haláláig, rövid ideig özvegye, majd az 1940-es évek elejétől ifj. Hedrick Miklós dolgozott benne. A kép előterében az utcán bevásárló emberek és gyermekek láthatók. Itsz: ki. 80.351. 5. 13,6x9 cm 11,5x7,8 cm zöld, piros felirat, fénykép, nyomtatott. 1. Ferenciek u. 25 és 38-tól az utca vége a ferences templommal. 2. Pécs, Ferenciek tere. Kiadja Weidinger utóda Dómján I. könyv-, zenemű- s papírkeresk. Pécsett. 3. 1900-as évek eleje. 6. A kép bal sarkában a 25. sz. földszintes, eklektikus homlokzatú ház részlete látható. Ebben a házban nem működtek üzletek. Középen a ferences rend temploma. Az utolsó renoválásig a szentélynek két ablaka volt, amely ezen a képen is látható. Most az eddigi ablakközt bontották ki nyílászárónak. A kép jobb oldalán a 38. sz. egyemeletes ház nyugati része, a házon falra szerelt gázlámpa volt. 4.7. Itsz: ki. 80.356.