Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)
Történettudomány - B. Horváth Csilla: A Múzeum helytörténeti gyűjteményében lévő, Pécset ábrázoló képes levelőzlapok, II.
PÉCSI KÉPES LEVELEZŐLAPOK, II. 93 Elek Albert könyvkötő mester volt a tulajdonos. A Jókai tér 2. földszintjén Grün Zsigmond pálinkakereskedése látható. A jobb oldalon a tér 5-ös számú házának földszintjén Schwarczenberger Dezső rövidáruüzlete volt. 1902-1903 között a ház udvarán dolgozott Fodor József fényképész. Ennek a cégére a bejárati kapu mellett látható. A 3-as számú ház utcai frontján három műhelyben, illetve üzletben dolgoztak, a már említett Elek Albert, Sziebert János és III. 1. Jókai tér és Ferenciek u. 2-4. 2. Ferenciek utca. 3. 1909 k. 4.5. 14x9,1 cm szürke, barna felirat, fénykép, nyomtatott. 6. A kép bal oldalán a Ferenciek u. 6. sz. házban 1909 körül itt lévő Grosz Géza „Az angyalhoz" címzett rőfös- és divatkercskedésének a sarka látható. Mellette a Ferenciek u. 4. sz. ház egyemeletes barokk, öt egyenes záródású ablakkal az emeleten, a földszinten egységes, fából faragott díszes portállal. Itt működött 1844-től kezdve Rech József, majd fiának, Vilmosnak a vezetésével az 1826-ban alapított fűszer- és cscmegeüzlet. Felvételünk idején már özv. Reeh Vilmosné a tulajdonos. Mellette Bauer Paula dohányüzlete. A ház kapuja fából készült, kazettás osztású, fölötte Molter Antal vászon-, fehérnemű-, menyasszonyi kelengyekereskedésében. A házban, illetve az udvaron további iparosok dolgoztak, Kolongya Boldizsárné női szabó és Fuchs József kárpitos. A kép előterében járókelők és az üzletekben dolgozók álldogálnak. Az úttest és a járda már aszfaltozott. 7. Itsz: ki. 80.710. az utca felirata. A harmadik üzlet Günsberger Lajos könyves papírkereskedése, mely a század elejétől közel harminc évig volt ezen a helyen. A mellette lévő 2. sz. ház szintén egyemeletes. A 19. század közepétől kezdve dr. Hölbling Ignác gyógyszerész, majd Sipőcz István tulajdona volt. Emeletén négy egyenes záródású kőkeretes ablak látható. A földszintet üzletnek használták, felvételünk idején Steiner Antal „Kék csillaghoz" címzett rőfös- és divatüzlete látható. Egész a harmincas évekig különböző tulajdonosok kezében ugyan, de mindig rőfös- és ruhaüzlet volt. Mögötte az 1897-ben Schlauch Imre építész tervei alapján készült kétemeletes ún. Sipőcz-ház tűzfala látható a Sipőcz gyógyszertár felirattal. A kép jobb oldalán a Jókai tér 6, az ún. Elefántos ház látható, melyben fűszerüzlet működött az 1850-es évek végétől kezdve. Alapítója Pucher György volt, majd Kisági József és Simon János, végül a 20. sz. első évtizedében Bayer Ferenc a tulajdonosa az üzletnek. A 30-cs evektől már mint vendéglő működött Radocsay Nándor tulajdonos vezetésével. A kép előterében az ún. pécsi kis piac néhány eladója és vevője látható portékáikkal. 7. Itsz: ki. 80.347.