Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Történettudomány - Madas József: Pécs régi temetkezési helyei

74 MADAS JÓZSEF említi, legközelebb csak 1791. március 31-én bukkan fel. Egy más jellegű ügy színtereként írják az 522. sz. ügyiratban, hogy: „...ad Commune Cittis Pascuum infra Cemeterium Suburbii Szigethani...", a városi közlegelőn, a szigeti külvárosi temető alatt. Ez pedig nem vonatkozhat a régi temetőre, mert az alatt már régen beépített terület volt. Viszont az ismert tény, hogy az új temetőt a szigeti városi kÖzlegelőből hasították ki. A fentebb felsoroltak alapján az új temető használatba vételének pontos dátumát megállapítani nem lehet. Mégis az látszik legvalószínűbbnek, hogy az 1786-ban történt, amikor a keresztet felállították és a nem katolikusok temetőjét elkülönítették. A szigeti külvárosi plébániát 1790-ben létesítették. Halotti anyakönyvébe az első bejegyzés 1790. január 4-én történt. Sem ekkor sem más alkalommal nem tesznek észrevételt a temetés helyét illetően, mert számukra természetes volt, hogy oda temetnek. Viszont, ha a temetés filiáléban történt, azt beírták. Az elmondottakból az látható, hogy nem sokkal önállósulása után, a város megkezdte a temetkezéseket szabályozó rendelet végrehajtását. Kijelölte az új temetők helyét. A szigeti külváros részére a közlegelőn, a lakott részektől távol, egy eléggé mély fekvésű, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területen. A budai külvárosban, ahol azonban a belvárosi lakosokat is temették, szántóföldön jelölték ki az új helyet. A Bengában. A továbbiakban lökést adhatott a Helytartótanács által kért jelentés, melyet ugyan kissé derűlátóan fogalmaztak meg. De nem sokat kellett tenni, hogy a szigeti temető valóban használatba kerüljön és a további temetkezések a rendelet szellemében történhessenek. Egészen másképp alakult a helyzet a budai külvárosban. A jelentést követően csak az bizonyos, hogy a keresztet a budai külvárosi temető részére is megcsináltatták. Hogy ott árkolási munkákat is végeztek volna, azt kizárólag a jelentés állítja, más nem igazolja. Viszont a jelentés után három esztendővel, 1788. április 28-án jelentést kapott a tanács, hogy a budai külvárosi kijelölt temetőt bérbe adták Müller József festőmesternek évi 20 forintért. Majd a bérletet 1789. március 28-án egy újabb évre meghoszszabbították. Ennek lejártakor Kutrovácz András kereskedő vette bérbe mezőgazdasági művelésre 1790. április 27-én, már három év időtartamra, évi 25 forintért. Ennek lejárta után Müller vette meg a várostól, és jórészt az ő parcellázásából keletkezett az Erzsébet utca. Így a kijelölt és jelentett területből nem lett temető, de a Mindenszentek temetőjében a temetkezés úgy folyt, mint eddig. Világosan mutatja a helyzetet egy 1791. április 27én kelt, 696. ügyszámú jelentés, mely a következőképpen szól: „Gremiales Vespillones Sebastianus Smer et Nicolaus Neiner super eo ad Mgtum hunc delati exstiterunt: quod illi hesterno dies fossam pro sepeliendo humano cadavere effodientes exhumata tumba, iliaque divulsa membra cadaveris in ea reclusa discindere commiserint ita, ut complures illuc e populo eotum accedentes cohorruerint, taliterque publicum nimiumquantum scandalisatum fuerit. Magistratus iste pro dato hujusmodi ipsi Publico tantopere detestendo scandalo praenominatos Vespillones expiationem promeritae poenae 24 baculumum ictibus in facia loci effictendos decrevit." Röviden fentiek: Nevezett sírásók tegnap új sír ásása közben előkerült tetem tagjait szétszedték, szétkotorták és ezzel az arra járó lakosok között nagy megbotránkozást keltettek. Ezért a Tanács nevezetteket a helyszínen elszenvedendő 24 botütésre ítélte. Naiv dolog lenne azt képzelni, hogy fenti eset valami különleges esemény lett volna. A sírásók éveken át megszokott módon végezték munkájukat, csak ez esetben akadt ott valaki, aki megbotránkozott és a dolgokat élükre állította. Ugyanis a sírásás közben óhatatlanul előkerülő csontoknak, maradványoknak, ha kegyeletesen járnak el, ossariumban lett volna a helyük. De ilyennek létét semmiféle adat nem igazolja. Tehát az útban lévő csontokat arrébb kellett tenni. Úgy látszik, fenti botrány késztette arra a tanácsot, hogy végre határozott lépéseket tegyen. Két nap múlva, április 29-én kibővített tanácsülést tartottak, melyre a plébánosokat is meghívták, és melyet teljes egészében a temetőkérdésnek szenteltek. A 713. számú tanácsülési jegyzőkönyv szerint az ülést azzal kezdték, hogy 14 esztendő után ismertették az 1777. szeptember 21-én kelt rendeletet. Megállapították, hogy: „ ... Cemeterium Cittis huj us ad Ecclesiam OO. Sanctorum situm observato illó: quod istud adeo jam cadaveribus plenum sit ut recentiora Cadavera effodi deberent..."' A Mindszentek templománál lévő városi temető tetemekkel már annyira megtelt, hogy be kell zárni és „ ... ad praecitatam Benignam Resolutitonem Regiam de alio Cemeterii loco providere necesse foret.", az ismertetett kegyes királyi rendelkezésnek megfelelően új temetkezési helyről kell gondoskodni. Egyben javasolták, hogy egy bizottság „ ... e regioné moderni illius Cemeterii trans rivum Tettye Prunetum..." a mostani temető közelében, a Tettye patakon túli gyümölcsöst vizsgálja meg „ ... qualitatem terrae an ad necessariam profunditatem nefors saxosa sit?" a föld minősége a szükséges mélységben nem sziklás-e? Laczkovits szenátort, a Tribunus Plebist és Quits városi mérnököt ki is küldték. A kérdéses terület az egykori káptalani malom északi szomszédja volt. Lakatlan területen, melyet most a Vince és a Gáspár utcák zárnak közre. Annak idején a Gáspár utca még csak malomárok volt, mely a szükséges vizet szállította a káptalani malomhoz. Közbevetőleg érdemes rámutatni arra a furcsa jelenségre, hogy az igen részletes, sokszor túlrészletező rendelet a sírok mélységét nem írja elő. Csak annyit mond, hogy : „ ... cadavera Terrae prof undis mandentur." A tetemeket mélyebben helyezzék a földbe. A gyűlés egyben meghatározta a temetkezésekkel