Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Történettudomány - Madas József: Pécs régi temetkezési helyei

PÉCS RÉGI TEMETKEZÉSI HELYEI 63 tották. A templom belenyúlik a mögötte lévő, de mélyebben fekvő ún. Mindszentek temetőbe, mely nyilvánvalóan - bár nem bizonyíthatóan - már a középkorban is temető volt. A püspöki székesegyház és a Zidinának nevet adó egykori apácazárda a lakossági temetkezés szempontjából, jellegüknél fogva, figyelmen kívül hagyhatók. Fentieket összefoglalva a magyar középkorban Pécsett hét temetkezésre alkalmas templom és cinterem lehetett. A szent Benedek templomnál talált cinterem ásatási eredményei azt mutatják, hogy ott - a cinterem, két-három évszázados folyamatos használatát feltételezve - évente egy, másfél temetkezésre kerülhetett sor. Ilyen alapon a hét temetkezési helyet számítva, évente nyolc-tizenkét lakos találhatott bennük örök nyughelyet. Ez a szám olyan alacsony, hogy a becsléshez felhasznált számértékek érdemleges megváltoztatása sem mutathat más eredményt, mint azt, hogy a lakossági igénytől ezek a lehetőségek messze elmaradtak. Vagyis kellett ezeken kívül temetőnek, vagy temetőknek létezniök a tömegigények kielégítésérc, főként a szegényebbek részére. Mert a temető létének anyagi okai is voltak. A sírhely ingyenes volt. A cinterembe való temetkezés, a sírhely ára magas volt. A templomba, vagy templomi kriptába való elhelyezés költségeiről nem is szólva. Vagyis ezekre a helyekre csak akik társadalmilag, vagy anyagilag magasabb szinten éltek, kerülhettek holtuk után. A szegényeknek, a nagyobb tömegnek a temetők jutottak. Ám, hogy ezek a temetők hol voltak, arról sem leletek, sem írásos dokumentumok nem tanúskodnak. t összehasonlításként érdemes megemlíteni itt, egy ugyan későbbi, de hiteles forrás adatait. A legrégibb ismert pécsi halotti anyakönyvben 1707. január 10-iki az első bejegyzés. Mindenkor megjelölték, ha a temetés nem a Mindszentek, vagy a filiálék temetőiben történt. Ekkor három cinterem létezett. A Mindszentek templománál 3, a dominikánusoknál 2, a ferenceseknél 4 temetkezés történt az 1707-1709 években. Három év alatt kilenc, vagyis évente és cintermenként l-l temetés. Ez a kép érdemben nem különbözik a középkorban feltételezettől. Csak egy olyan egykori írásos adat ismert, mely alátámasztani látszik azt az álláspontot, hogy a török hódítások korát megelőzően is volt Pécsett a mai értelemben vett temető. Ez pedig Janus Pannoniusnak, a humanista költőnek, egyben Pécs püspökének költeménye. Ugyanis itt, fiánál élt és itt is halt meg özvegy édesanyja, Borbála. Janus ekkor írta Threnos, de morte Barbaráé matris című költeményét, melyet Csorba Győző ültetett át magyar nyelvre Siratóének anyjának, Borbálának halálára címmel. E hosszú költeménynek néhány sora foglalkozik a temetés körülményeivel is. Az e szempontból lényeges sorok fordításban így szólnak: Drága anyám, halld meg milyen emlékművet ígérek, nem tágas kriptát, nagyszerű műremeket s nem mauzóleumot, mely tömbjével kimagaslik, sem csúcsos piramist, majdan alázuhanót, ám zsoltárokat, tömjént, búgó siratókat. Én magam ünneplő papi köntöst öltve, sírodnál, ott mutatok be anyám, misztikus áldozatot. Fenti sorok azt érzékeltetik, hogy anyját Janus a természetben, építményektől távol kívánja eltemetni. Van azonban a fordításban egy szó, mely a fordító igényeinek, a fordítás jóságának teljesen megfelel, de ez esetben közelebbről is meg kell vizsgálni. Ez a szó a „sírodnál". A latin szövegben a költő itt az „a tumulum pro te" kifejezést használta, ami pontosan meghatározza a sír jellegét. A tumulus szó magyarul elsősorban a földfelszínből kiemelkedő részt, itt sírhantot, sírdombot jelent. De mivel a ma elterjedt temetkezési módnál ez természetes, a sír szóval történt fordítás jogos. Most azonban a szabatosabb fordításnak jelentősége van éppen úgy, mint a következő soroknál is: Addig aludjon tested békességgel a sírban, és a nehéz kőlap könnyű legyen porodon. Az eredeti latin szöveg a következő: Interea facili corpus requiescat in urna nee gravis imeubens urgeat ossa lapis. A magyar szövegben szereplő „nehéz kőlapot" a latin szövegben nem lehet megtalálni, mert „gravis lapis" csak nehéz követ, egy kő súlyát jelenti. így az adott körülmények között jelentheti egy sírkő súlyát is. Ennek azért van jelentősége, mert ha az egyik sorban kifejezetten sírdombról van szó, ahhoz csak sírkő társulhat. Kőlap azonban mindenképpen építményt követel, mert puszta földön, alapozás nélkül súlyos kőlapot elhelyezni nem lehet. Ezért a kőlap ellentmond a sírdomb, de az előbb elutasított sírépítménynek is. Mindezek alapján bizonyos, hogy Janus anyját, Borbálát a mai értelemben vett egyszerű sírban temette el, melyen sírkővel kívánta megörökíteni anyja emlékét; a sír helyét azonban fentiek, sajnos nem határozzák meg. Mert az lehetett temetőben, cinteremben, sőt a püspöki vár területén is valahol. Mégis bizonyítja, hogy Janus idejében ez a temetkezési mód szokásos volt és nem volt anyagi helyzethez kötve. Ilyen volt a Mindszentek temető is. / Az utolsó évtizedekben, a város részbeni újjáépítésével kapcsolatban adódtak lehetőségek, hogy a már beépített területeken is végezhessenek leletmentő ásatásokat. Találtak is több helyen temetőszerű részeket. Kor jelző leletek nélküli sorban temetkezésekről vallottak ezek. Éppen a leletnélküliségük nem zárja ki a magyar középkori voltukat, de nem is bizonyítja azt. Előbbre haladva az időben, a török hódoltság korára vonatkozó adatok már ismeretesek. Igaz, hogy