Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Művészettörténet - Romváry Ferenc: A pécsi „Vasvári-telep” története. Vasvári György műgyűjteménye

196 ROMVÄRY FERENC 1886. földszint 1. 1886. földszint 2. 1886. emelet 2. 1889. földszint 3. 1889. emelet 3 1889. földszint 4. 1889. emelet 4. 35. Alaprajzi séma az enteriőr félvételekhez reskedelem által kínált és általában elérhető tárgyak összességével. Különös specifikuma talán e gyűjteménynek, hogy a behatárolt lehetőségek felkínálta irányban fejlődött. Részben a Zsolnay-kerámia, a Zsolnay gyár közelsége révén, másrészről viszont foglalkozásával összefüggésben a vasművesség akkor volt divatos produktumai révén. E két nagy csoport tekinthető ugyanis érdeklődése és gyűjtőtevékenysége fő területének. A Zsolnay-kerámia - az épület külső majolikadíszítése nélkül is - abszolút első a rangsorban. Tételesen több mint háromszázötven. A fémtárgyak száma pedig megközelíti a kettőszázat. Annak ellenére, hogy az épület nem volt rendszeresen lakott, mégsem keltette azt a benyomást a kétségtelen meglévő zsúfoltság ellenére sem, hogy itt csak vendégként van jelen tulajdonos és családja. Adott volt annak lehetősége, hogy akár huzamosabb időt is el lehessen itt tölteni. Legalábbis a nappali órákban, mert mindössze négy ágy állt a mintegy húsz szekrénynyel, negyven-negyven székkel és asztallal szemben. Ezek jó része azonban főként tároló, tartó funkciót töltött be. Mindezek mellett azonban jól berendezett konyha állt rendelkezésre. Ebédlőként az 1886-os felvétel idején az ún. kis lépcsőház volt használatos, míg az 1889-es felvételen s az 1890-es Inventárium szerint is már a földszinti nagyteremben kihúzható, „kivonó" faragott diófa asztal mellé ülhetett étkezéshez a család. Volt vízöblítéses WC és fürdőszoba, s majd minden gyereknek külön szobája. Valamennyi helyiség fűthető volt télen és a Vendégkönyv tanúsága szerint nemcsak tavasztól őszig volt a háznak látogatója. A lakottságot igazolja az a tény is, hogy egyenletesen volt elosztva az épület mindhárom szintjén a használati eszközök és dísztárgyak nagy része. Ez alól talán csak a kétségtelen reprezentatív kialakítású - földszinti-emeleti - középső traktus számított kivételnek. Nem emlékeztetnek a korabeli enteriőr felvételek sem múzeumi kiállítótermekre, legalábbis nem a mai értelemben véve. Felidézik viszont Munkácsy vagy Makart korabeli festményeit, melyek hasonlóan zsúfolt, anyagban dúskáló belső tereket ábrázoltak. Az Inventárium és az enteriőr felvételek együttes vizsgálata a számszerű adatokon túlmenően, annál feltétlen árnyaltabb képet ad magáról az épületről és