Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Művészettörténet - Romváry Ferenc: A pécsi „Vasvári-telep” története. Vasvári György műgyűjteménye

174 ROMVÁRY FERENC kisszámú kézikönyv egyikében sem történik róla említés. Korábbi bedeckerek egynémelyike azonban mint nevezetességet említi.'

9 Két fázisban történt a helyreállítás. 1970-ben az állagmegóvásra és szerény átépítésre, míg 1979-80ban jelentős bővítésre került sor. A lakók egyidejű kiköltöztetése után kezdődött az épület felújítása. A déli teljes, a kelet-nyugati homlokzat részbeni érintetlenül hagyása mellett északi irányban az épületet teljes hosszában két méterrel megtoldották és a szobaszélességű épülettesthez folyosónyi toldalékot csatlakoztattak. Ezzel biztosították a szobák külön bejáratát és komfortossá tételét. A főhomlokzatot az eredetinek megfelelően állították helyre, míg az oldalhomlokzat szimmetriáját a toldalékrésszel megbontották, úgy, hogy a lapos tetőt északi irányban az eredeti lejtésszögnek megfelelően hoszszabbították meg. Az 1970-es építkezés során lebontották az épület főbejárati tengelyében lévő lépcsőházat a kétkaros lépcsővel és helyette attól jobbra újat építettek, a korábbihoz képest 90°-kal elfordítva. Egyúttal megszűntették az ún. „kis lépcsőházban" lévő csigalépcsőt is, mely a szuterén és a földszint közötti személyzeti belső közlekedést biztosította. Az épület földszinti jobb szárnyán az istálló-kocsiszín, valamint a felette elhelyezkedő szénapadlás helyén a bal oldalszárnynak megfelelően újabb helyiségeket alakítottak ki. Az épület eredeti állapotában ugyanis az istálló rejtett megoldású volt. A főhomlokzat két-két szárnyának ablakai külsejükben teljesen azonosak voltak ugyan, de a jobb oldaliak nem üzemeltek. Tulajdonképpen vakablakok voltak ezek, a szellőzést az alattuk lévő kazettákon keresztül biztosították. A keleti oldalhomlokzat árulkodott csupán arról, hogy itt más a funkció és ennek értelmében más a belső elrendezés is. Jelzi ezt a földszinti osztópárkány fölé magasodó két nagyméretű kapu és a fölötte levő, „felcsúszott", egyúttal megkisebbített két zsalugáteres ablak. Helyreállították az emeleti nagyterem, kazettás tölgyfamennyezetét, Hoffmann Károly munkáját és a terem díszes parkettáját, mely Pintér József műhelyében készült. A többi helyiségben az eredeti parketta sajnos megsemmisült. A két oldalajtót befalazták, ezáltal megszűnt az épület hossztengelyének irányába való közlekedés és ezzel megszűnt a teljes átlátás is. A földszinti nagytermet, az ún. „vesztibült" keleti irányba megnyitották, a szintkülönbség áthidalására lépcsős megoldással. Korábban itt egy, a szimmetria kedvéért a baloldalival pontosan egyező hasonmás ajtó állott. Természetesen ajtó mögötti fallal. Az 1970-es felújítás során gondot fordítottak arra, hogy az épület külső falán, az épület belsejében és az épület előtti gazdag Zsolnay-díszítményeket, szobro:!!

' Szőnyi Ottó: Pécs. II. kiadás, é/'n. 99. о. „A szigeti külváros fölött a hegyoldalban vannak Pécs legszebb szőlőskertjei s azokban kedves villák, köztük a már nagyobb szabású Vasváry-villa". kat, balusztrádokat, kerti vázákat megőrizzék és lehetőség szerint restaurálják. Az épület belsejében lévő gazdag falfestés, Buday Károly mesterműve azonban sajnálatos módon áldozatul esett a felújításnak. A századvég polgári pompáját a jelenben is főleg reprezentatív funkciót ellátó épület átvállalhatta, átmenthette volna, márcsak önnön értéke és a műemlék egységes megjelenése érdekében is. Legalább annyi törődést megérdemelt volna Buday Károly remekművű, historizáló falfestése, mint a kétségtelen értéket képviselő Zsolnay-kerámia. Legalábbis a szerkezetileg változatlanul fennmaradt földszinti nagyteremben. Az emeleten a múlt század végéről származó tapéta is talán még megmenthető lett volna. A purifikáló törekvésnek számos ajtó, a földszinti nagyteremben pedig az ajtót koronázó párkány is - indokolatlanul - áldozatul esett. 1979-80-ban az épületet északi irányban háromszintes újabb toldalékszárnnyal bővítették ki, az emeleten konferenciateremmel, a földszinten vendégszobákkal, az alsó szinten pedig garázsokkal és műhelyekkel. Az 1970-es, volumenében jóval szerényebb épületkorrekcióval szemben az 1979-80-as bővítés, bár jelentősen megnövelte az építmény térfogatát, befogadóképességét, az eredeti architektúrához szellemében igazodó tervnek köszönhetően az épület karakterét kevéssé változtatta meg. Jól sikerültnek lehet mondani, bár az 1970-es hibás átalakításokat - pl. a lépcsőház kevéssé szerencsés átformálását - már nem tudta a terv feloldani. Egyébként mindkét esetben azonos volt az építész és a belsőépítész személye/'

0 A Szánthó Antal által 1884-ben tervezett egyemeletes, háromszintes épület stílusában ún. historizáló eklektikus. Az észak-itáliai reneszánsz hagyományokat hazai barokk és klasszicista elemekkel gazdagította tervezője. Az olasz reneszánsz a múlt század hetvenes éveiben uralkodóvá vált hazai építészetünkben adaptált formában. Ugyanis formakincsének univerzális jellege, a reneszánsz óta élő mintaképszerűsége spontán és fenntartás nélküli befogadását tette lehetővé a hazai közvélemény számára is. A reneszánsz polgáreszménye a századvégen is példát mutató aktualitással bírt. Vasváry Györgynek is ez az idea vált vonzóvá, gyűjteménye számára nem is képzelhetett volna más környezetet. A neoklasszicizmus a századfordulón vált csak általánosan elfogadottá, építészeti gyakorlattá, múzeumi építészetünk kánonjává (Szépművészeti Múzeum, Műcsarnok...). Az épület huszonhat méter széles, a széleken hét, a középrésznél tíz méter mélységű. A főpárkány magassága a szárnyrészeken tíz és fél, középütt tizennégy méter. A főhomlokzat 2-3-2 tengelyes, keleti és nyugati homlokzata 2 tengelyes, északi oldala két oldalt ablaktalan. Középütt rizalitból kiugró lépcsőháztömb bontotta meg a homlokzat hangsúlytalanságát. '

,0 Építésztervező Várady Gézáné, belsőépítész Vida Gyula, DTV.