Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)

Néprajztudomány - Zentai János: A születés, a házasság és a halál népszokásai Rádfalván

A SZÜLETÉS, A HÁZASSÁG ÉS A HALÁL NÉPSZOKÁSAI 341 A halottat vivő kocsit követik a gyászolók. A menet útközben is énekel egy-egy verset. Ha valaki halottas menettel találkozik, ne szóljon, mert családjában lesz haláleset. Ha a menet kocsival találkozik, rövidesen meghal valaki. Kiérve a temetőbe, leteszik a koporsót a földre. Rövid szertartás következik. Ott az élők mégegyszer elbúcsúznak hangos sírással a kedves halottól, miközben a koporsót leeresztik a sírba. Amikor elkezdik elhantolni, a hozzátartozók beledobják zsebkendőiket a sírba, s egy-egy félmarék földet is. Mikor a hantolás már megfelelő magasságot ér el, akkor beleállítják a fejfát. Amikor a sírhalmot felhantolták, feldíszítették a fejfát. Menyecskéknél esetleg a főkötőt szegeitek a fejfára, de inkább annak csak szalagjait. Fiatalasszonyoknál a keszkenyőnek a fejfára való erősítése dívott. Kivágtak belőle egy darabot, hogy további használatra el ne lophassa valami kegyeletsértő. Kisebb lányoknál a keresztanyák által vett s a ravatalon fejre helyezett művirág csokrokat és koszorúkat is a fej fára szokták akasztani. Azután a keresztanyák által vett kásmirkendőket és színes szalagokat helyezik el a fejfán. Öregebbek és férfiak fejfája üresen maradt. Az általánosan divatos gyászkoszorúk a századfordulón itt terjesen ismeretlenek voltak. A fejfára a halott neve és életkora mellett rendszerint rövid kis búcsúzó, az ittmaradtaknak rövid kis intelem, esetleg kisebb bibliai idézet volt rávésve. Néha verses formában. A fej fának, bár egyébként nagyon egyszerűen volt elkészítve, kevéske mértanias vonalakból, egyszerű virágmotívumokból való díszítése volt, de nem minden esetben. Öregek emlékezete szerint festett fejfák is előfordultak, de gyűjtésem idején nem volt. Amikor az elhantolással végeznek, a gyülekezet elszéled, ki-ki felkeresi szerette sírhalmát, s a fejfára borulva rövid fohásszal emlékezik rá kegyelettel. A hozzátartozók is eltávoznak. Egyik sírásó mégegyszer, utoljára hangos szóval búcsúzik a halottól: Igen tisztelt komám (komaasszonyom) x. y. Itt hagyunk mink téged a halottak csöndes birodalmában Kihűlt tested találjon nyugodalmat az anyaföldben Lelked pedig nyerjen örök dicsőséget a mennyben Isten veled, csendes legyen nyugvó helyed. A temetőből hazaérkezve, leginkább, ha a férj a halott, a feleség háromszor bekiált a házba: „Embör etthun van-e kend?" — mondják azért, hogy ne féljen. A bent lévők közül szól ki valaki, hogy nincs itthon, vagy elment, elvitték. A házba térve legelőször mindenki kezet mos. A halál után Tor. A halottastort temetés után mindjárt megtartják, ha véletlenül délelőtt volt a temetés — bár ez a ritkább — akkor is. Rokonok, komák, jóbarátok vesznek részt rajta. Egy közeli rokon hívja meg őket. A tor tulajdonképpen ünnepi lakoma, a szokásos ünnepi ételekkel, italokkal. Az étkezés megkezdése előtt valaki elimádkozza a miatyánkot vagy egyéb alkalmi imát. A lakoma, különösen, hajó bor is van, elég kedélyessé hangolódik. A halottról, a gyászolók kedélyállapotára való tekintettel, tapintatból nem igen beszélnek. Tor után azonnal következett az örökösök osztozkodása, a hátramaradt ingóságok fölött: ruha, ágynemű, bútor stb. Az osztozkodásnál általában a házban maradt gyermeket illeti az elsőség, hiszen a kiházasított gyerek már akkor megkapta, amire neki szüksége volt, illetve, ami megjárt. De azért néha bizony csúnya veszekedéssé fajul az osztozkodás, mert akad olyan örökös, aki ragaszkodik az egyenlő részhez. A jószágot általában még életében átadja a gazda, de ha ezt elmulasztotta valamilyen okból, bizony néha ebből is nagy bajok, gyűlölködések származhattak. A halott hazajárása. A halott, temetése után, bizonyos okokból nem tud pihenni, hazajár. Például tudtak egy olyan fiatalaszszonyról, aki ezért járt haza, mert „gyerököt vesztött" (magzatelhajtás), ezért nem tudott megnyugodni. Odajárt sokáig a szilvafához, mely alá gyermekét temette. Hazajárhatott ezért is a halott, mert valamilyen kedves tárgyát, pipáját, botját, kalapját stb. nem temették el vele. Javas által megtudakolták az okot, a megjelölt tárgyat eltemették a sírjába, mire a halott megnyugodott s nem kísértett többé. Láttak egy menyecskét 65—70 évvel ezelőtt, esténként hazajárni. Otthon kiszórt minden ruhát. Az állkötőjét kereste, nem temették el vele. Mikor ezt megtalálta, elvitte magával, többet nem jött haza. Lássunk még egy-két ilyen esetet, amit 50—60 éve meséltek: Szaván (második község ide) az öreg Bagi, katolikus volt, a kis katolikus temető már megtelt, ezért egy régi sírt föl ástak, és oda temették. Éjjelente hazajárt, a lakásban mindent szanaszét szórt: a káposztásköveket dobálta, tányérokat tördelt össze. Reggelre minden rendben volt. A felesége vége megszólította: — Minden jótét lélek dicséri az istent. — Én is dicsérném, de nem lehet. — Ég föld ura vögyön bé! — Nem vösz be. Minek temettetök oda az öregembör sírjába? Az nem hagy pihenni. Vegyetök ki, vigyetök a református temetőbe ! Ki is vették s eltemették a református temetőbe, új sírhelyére. Többet nem is kísértett. A következő történet Viszlón esett : Volt Diósviszlón egy nagyon kegyetlen ember. Amikor eltemették, állandóan hazajárt. Éjjelente árnyék formájában suhant be a házba. Fia s egyik lánya látta, de felesége és másik lánya nem. Fiának azt tanácsolták,