Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)

Néprajztudomány - Zentai János: A születés, a házasság és a halál népszokásai Rádfalván

A SZÜLETÉS, A HÁZASSÁG ÉS A HALÁL NÉPSZOKÁSAI 329 2. Volt egy asszony, akinek a kislányát a rosszak „evátották". A váltott gyerek feje rendellenesen megnőtt, teste elsatnyult. Elvitték orvoshoz, ez azt mondta, ha ugyanolyan korú és nevű gyermek halna meg, akkor kezével nyomkodják meg a váltott gyerek fejét s attól meggyógyul (így emlékszik rá az adatközlő, aki most 82 éves, s az eset kislány korában történt. Hogy ki volt az orvos, aki adta a tanácsot, vagy hol lakott, arra nem emlékszik). Éppen meghalt egy kislány, annak is Zsuzsika volt a neve, el is vitték hozzá a váltottat, a halott kis kezével megnyomkodták a fejét, és az tényleg kisebb lett, de a gyerek később mégis csak meghalt. Fíveshez is elvitték, de nem tudott rajta segíteni. (A váltott gyerek az adatközlő testvérének gyereke volt.) 3. A váltott gyereket főd fazékba, tették (nagy agyagedény, amiben hajdan a lakodalmi ebédeket főzték), melyben egy kis víz is volt. A kemence tetejére a szabadtűz mellé állították, nem annyira közel, hogy esetleg a víz nagyon megmelegedhessék. Egy idős asszony „főzte" a kicsit, főzőkanállal keverle a fazékban a vizet. Az anya meztelenre vetkőzött, egy szál lepedőbe csavarta magát, s így kerülte körül a házat. Még a sorompót (deszkapalánk) is lebontottak egy helyen, hogy akadálytalanul kerülhesse meg a házat. Megkerülve bemenet a házba, megkérdezte a főző asszonyt: „Mit főz kid?" — „Aggotkát!" — volt a felelet. Ezt az egész körüljárást, kérdésfeleletet háromszor ismételték meg egymás után. Vártak, hogy a rosszak földhöz vágják a váltottat és visszahozták az igazit. Nem jöttek a rosszak. Úgy biztatták egymást az asszonyok: „majd éjfélikor". (Adatközlő kislány korában, mintegy 50 évvel ezelőtt szemtanúja volt az esetnek.) Néha sikerült megakadályozni az elváltást. Példa rá a következő: Egy gyerekágyas asszonnyal történt meg. A fonalrúdon (a mennyzetgerendákra erősített két függőleges rövidebb rúdra erősített hosszabb vízszintes rúd, ezen szokták télen a szobában szárogatni a megmosott fonalat) ült egy kicsike valami (ahogy kézzel mutatja az adatközlő, kb. 60—80 cm hosszú), talán boszorkány vagy mi. Minden éjfélkor leszállt, s az anyának mellére ülve, egyik kezével az anyát, másikkal a gyermeket markolászta. Ki akarta rántani az anya kezét a pólyakötő kalantyóböl, hogy a gyermeket elvihesse. Az anya nyöszörgésére, mert szólni nem tudott, a napa jött be s káromkodva, szitkozódva űzte el a boszorkányt. Másnapra az anyának az oldala csupa kék folt volt. De a gyereket sikerült megmenteni. Van, aki azt állítja, hogy a fives (aki sokszor maga is boszorkány) összejátszott a boszorkányokkal, hogy valakitől, aki őt jól megfizette, vigyék el a beteg, nyomorék gyereket, és cseréljék el valakitől ellopott egészségessel. Még ma is van a faluban egy felnőtt ember, akiről, mert ügyefogyott, azt tartják, hogy váltott gyerek. Gyermekhalál Halvaszülöttet rendszerint a nagyszülők sírjába szoktak temetni. Keresztele tien ül elhalt csecsemőt pelenkába, esetleg ócskább selyemkendőbe csavarva kis faládába, vagy kátulába (kartondoboz) tették, s az apa és a bába temette el a már előbb meghalt testvér, vagy nagyszülő sírjába, azt fele mélységig ásva fel. Amelyik anyának meghal a kisgyereke, annak Szent Iván nap (június 24.) előtt nem szabad almát ennie, mert megeszi a men y országban levő gyermeke aranyalmáját. Ha az anya meghalt, s a csecsemő még nagyon kicsi volt, sokan azt tartották, jobb, ha az is meghal. Ezért a holt anyának a mellére tették, hadd szopja azt, attól meghal. Vagy amikor vitték ki az anya koporsójál az udvarból, akkor pólyástól meglódították, úgy tettek mintha utána hajítanák a gyrmeket, s így majd követi is az anyját. Egyházkelés Egy hónap múlva kel fel az anya a gyerekágyból. Első útja a templomba vezet. Előző este már értesítik erről a papot. A reggeli könyörgésre szóló első harangszóra indul el hazulról az anya. De mielőtt elindulna, öblébe (keblébe) vaskést tesz, rontás ellen. Lassan kellett mennie, az úton senkivel sem szabad beszélni, még köszönni sem. A faluban tudták, miért, hova megy, kikerülték, senki sem szólította meg. A templomban keszkenyője sarkába egy csipet port szedett fel, azt otthon a csecsemő feje alá tette: pihenjen csendben, mint a por a templomban. A mönyecske hat hétig nem érintkezhetett az urával, mert ilyenkor „nem tiszta". Keresztelés A tárgykör eddigi fejezetei tele vannak szorongó bizonytalansággal, a keresztelő azonban gondfeledtető, jó szerencsében reménykedő, vidám ünneplés. Az ünnepélyes szertartás előzményeként meg kell még valamiről emlékezni, ami szoros összefüggésben van a keresztelővel. Paszit: A keresztanyák paszitot visznek az anya házához. Ki a keresztelő előtt, ki a napján, legtöbben utána. Tartalma: 3 — 5 cipó, 1 tepsi rétes, esetleg zsírbansült perec is (fánk), 1 pint (kb. másfél liter) bor és egy tik (tyúk). Az utóbbit inkább keresztelő napjára szokták vinni élve. A bor és a tyúk kivételével az egészet egy erre a célra használt szapuba. (habfehér vesszőből font, lapos, mintegy 20 cm magas szélű, 70—80 cm átmérőjű fületlen kosár) tették. A megrakott szaput egy díszes, otthon szőtt térítőbe helyezték, a terítő négy sarkát a szapu tetejére hajtva megbogozták. Szaput fejen, a boros