Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)

Néprajztudomány - Andrásfalvy Bertalan: Népballadáink szerepéről

NÉPBALLADÁINK SZEREPÉRŐL 313 legénynek hírül viszik a lakodalmi asztalnál, hogy menyasszonyával régi szeretője hál. Felugrik a vőlegény, az asztalon keresztül berohan a szobába és ott találja a leányt vetélytársa karjában. A vőlegény megáll, hosszan gondolkodik, s ez az idő jó arra, hogy amaz felajánlja cserébe a húgát amit a vőlegény el is fogad és minden jóra fordul. A balladát egy 17. századi kézirat őrizte meg, s ebben a megfogalmazásban már műköltői átdolgozást sejtet. Egyébként a dán balladákban sokszor előforduló elhalás mozzanatát nevén nevezik, míg a magyar, román és francia balladákban igen szemérmes és költői hasonlatok jelzik csak ezt az eseményt. Igaz, a közismert magyar Molnár Anná-Ъап is jóra fordul minden, de nem így. Több változatban a végső kifejletről hallgat, csak sejteti hogy a kaland jóra vagy rosszra is fordulhat, mert a befejező mondat így hangzik: „Kigombolta dolományát, megszoptatta kicsi fiát", t.i. amíg a gazda odajárt borért a vendégnek. De van moldvai változatunk, melyben a bocsánatért folyamodó asszonyt a megcsalt férj kivégzi. Nem szándékom ezúttal a tartalmi és formai ismérvek elemzésében és összehasonlításában megragadni és ezzel eltérő történeti fejlődés tükröződésére mutatni a balladák tükrében, hiszen ezek tipikus irodalomtörténeti problémák lennének, de és Vargyas Lajos által megnyitott úton tovább járva egy másik, azt hiszem eddig meglehetősen elhanyagolt kérdést kívánok fölvetni: ki, mikor és miért énekelt ilyen tragédiát dalban elbeszélve? Hogy maga a műfaj mikor és milyen körülmények között született meg, azt már nagyjából tudjuk. Ki, mikor és miért énekelte? Hasonló kérdéseket tesz fel már az irodalomszociológia: ki, mikor és miért olvassa el Nagy László, József Attila vagy Petőfi versét, Tolsztoj Feltámadását. Arra a kérdésre, hogy a költők és írók mikor és miért írták meg ezt vagy azt a művüket, olyan kérdések, melyek egyáltalán az irodalomtörténet tárgyát képezték és képezik ma is. Ha nem is a célját, de okát, előzményét, motivációit és élmányanyagát kutatja. A költemény a dráma előadása, a könyv kiadása — már művészet és irodalompolitikai kérdés is. Hogy ki, mikor miért veszi meg a könyvet, tér be a színházba, — kultúrszoci ológiai. Mikor kerül eléneklésre egy ballada? Az íratlan, az emlékezeten kívül nem létező, mikor valósul meg, hangzik el egy pillanatban ? Amikor a költő, előadó és hallgató egyazon személy? E irodalomtörténeti kategóriák szerint : miért írták, miért adják elő, miért hallgatják meg? Igen, miért e dal? Mielőtt választ keresnénk e kérdésekre tudomásul kell vennünk a következőket: 1. A ballada szó — irodalomtörténeti kitalálás. A szó hogy ő is csak egy a katona sok elcsábított női közül, s a katona a megunt asszonyokat megöli. A menyecske túljár a katona eszén, és ő öli meg a katonát, felöltözik ruhájába és bekéredzkedik elhagyott ura házába. Miután megbizonyosodik arról, hogy ura megbocsátaná felesége bűnét, felfedi kilétét. Barcsai szeretője (Az elégetett házasságtörő): Az asszony szeretőt tart, amit a gyermek árul el apjának. A férj meglepi őket, kivégzi vetélytársát majd az asszonyt is, elevenen elégeti, és a fogalom ismeretlen a magyar nép körében, ha ismerik, az csak most, a tankönyvek vagy kiadványok következtében lehetséges. Eredetileg valamiféle tánccal kísért dalt jelenthetett az olaszban, de a ma balladának nevezett műfajnak sehol sincs sok köze a táncoláshoz. 2. A magyar népnek nincs, nem volt erre a műfajra külön megnevezése, nem tartották számon külön műfajként semmilyen formában. Hosszú ének vagy nóta, keserves nóta, történetes nóta, — ezekkel a szavakkal jelölték a balladákat, vagyis nem váltak el a többi, szakszóval lírai daloknak nevezett csoporttól. Annál is inkább, mert lírai dalaink nagy része kezdődik néhány sor elbeszéléssel, jelenettel, történés elmondásával vagy mozgó képpel: Elindultam szép hazámból... vagy; Már minálunk lekaszálták az árpát, Elvágták a kis pacsirta jobb szárnyát... vagy: ímhol kerekedik, egy fekete felhő, Abban tollászkodik, egy fekete holló... vagy: Befútta az utat a hó, Jaj de céltalanul, fut a fakó... vagy: Szépen úszik a vadkacsa a vízen, Szépen legel a kispej lovam a réten... vagy: Felsütött a nap sugara, Minden ember ablakára... stb. 3. Népköltészetünk különböző területeit, műfajait kétfelé lehet osztanunk aszerint, hogy az alkotásnak van-e címzetje, vagy nincs. Ez vonatkozik tárgyakra és költészeti alkotásokra és cselekményekre egyaránt. Helyesebben talán így fogalmazhatnánk meg: a címzett maga az alkotó, vagy egy másik személy. A mesének, mondának, tréfának, találós kérdésnek van címzettje, van közönsége is, de az ún. keservesnek, balladának nincsen, mintahogy nincsen a ráolvasásnak, imának és káromkodásnak se. A népszokások talán a kettő közé helyezhetők, éppannyira szól a szerep önmagának és önmagáért mint másoknak is. A különböző ünnepi szokásoknak tulajdonképpen midenki csak szereplője volt, a nézők azért nézték, hogy életük során következő szerepekre felkészüljenek. A néző is szereplő és szerepeket vált: a lakodalmon bámészkodó kislányból nyoszolólány, majd menyasszony, örömanya, nászasszony vagy szakácsné lesz évek múltával. A balladákat akkor kezdik előadni, szavalni, amikor a népművészetből emléktárgy, a táncból színpadi koreográfia, a szokásból látványosság, a népdalból kórusmű lett. A népköltészet nem ismerte a vitrint, a dísztárgyat, a színpadot, az előadást, — mindazt amit ma a népművészet jelent. Mintegy 6500 balladát és változatot ismerünk. Nagy része múltszázadi, szöveges közlés, dallam nélkül. Néhány újabbról tudunk annyit, hogy fonóban közösen énekelték a leányok. A többit a gyűjtő faggató kérdéseire és kérésére mondták el, énekelték be az adatközlők. Egy szép ballada mais értékes lehet, szép jutalom a gyűjtő számára. Most sem és akkoriban sem kérdezték meg a gyűjtők, — vagy csak nagyon ritkán, — miért tudja ezt a keserves éneket és miért és mikor azokta eldúdolni? Figyelmünket maga az alkotás és szépsége foglalta le. A továbbiakban ezért kell most már személyes élményeimre hivatkoznom, hogy kitűzött célomhoz közelebb jussak: