Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)

Művészettörténet - Sonkoly Károly: A pécsi székesegyház Bartalis Mihály készítette első apostolszobrai

272 SONKOLY KÁROLY 8. Kitstein Á. felmérési vázlata a székesegyház déli homlokzatáról 1882) esetben a mesternek mégis toldáshoz kellett folyamodnia (V. t, 3.). A szobor rossz állapota miatt azonban ezt nem állíthatom határozottan, s előfordul olyan eset is, amikor (az 5. apostolnál) az orr toldása egy későbbi javítás eredményének látszik (V. t, l.).

121 A toldások elkerülése érdekében Bartalits mellőzte a szélesebb mozdulatokat. Egy esetben, a 12. apostol kiálló bal kézfeje megerősítésére meghagyott egy, a csuklót a testtel összekötő hidat. Az attribútumok közül azok, amelyeket kőből már nem lehetett kifaragni, bádoglemezből készültek, s ezeket vas csapokkal kötötték a szobrokhoz. A szerződés 1. ponja alapanyagként „kemény, jó és állandó tartós kő"-ről beszél, a megvalósításnál azonban a budafai bányából származó homokkövet használt fel Bartalits. Ez a szép, barnássárga színű kő könnyen faragható, de nem időtálló anyag. Az is befolyásolja tartósságát, hogy milyen rétegből vágták ki. Ha éppen egy agyagosabb részből való a tömb, akkor a fagy gyorsabban kikezdi. Ezen - a homokkövek esetében - a múlt században az ún. 121 Toldott orra van még a 8. és 9. szobroknak is (V. t, 2.). Keszler-féle fluáttal és más módon is próbáltak segíteni, de - amint a ránk maradt faragványok tanúsítják - nem sok sikerrel.

122 Némelyik apostolszobor anyaga tele van kisebb-nagyobb kavics-zárványokkal, amelyek akadályozhatták kifaragásukat. Például a 6. esetében (Péter), a két lábfej között, a plinthosz felső lapjából kiálló nagy kavics tetején látszik, hogy - sikertelenül - megpróbálták levésni. Az eredetileg kikötött tartós kő helyett a választás valószínűleg olcsósága miatt esett a székesegyház tulajdonában lévő bányából kitermelt homokkőre. Az apostolok kifaragásánál Bartalits nagy mesterségbeli tudásról tett tanúbizonyságot. A puha, esetenként zárványokkal teli kőben nagy alávésésekkel alakított ki mély redőket, öblöket, s a lehetőségekhez képest a kezeket is elválasztotta a testtől, anélkül, hogy jelentősebb toldásokat kellett volna alkalmaznia. A hátak kidolgozására - lévén a szobrok egy főnézetre komponálva - kevesebb gondot fordított. A 12 darabból ötnél a hát szinte teljesen sima, négynél kissé és csak háromnál van jobban kifaragva. 122 Szőnyi (1911), 64.