Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)

Régészet - Tóth István: Magna Mater és Attis kultuszának emlékei Pannoniában (Emklékkatalógus)

MAGNA MATER ÉS ATTIS KULTUSZA PANNONIÁBAN 129 F) Függelékben közöljük azokat a jól ismert, oroszlános síremlék-oromzatokat, amelyeknek a keleti vallásossághoz fűződő kapcsolatai kétségtelennek látszanak, ám meglehetősen bizonytalan, melyik konkrét kultuszhoz kell kötnünk őket. (Az itt felmerülő konkrét kérdések részletezését 1. a Függelékben.) A szóban forgó tárgyak alapvető szimbolikái tartalma - kosfejet marcangoló oroszlánok alakja - mindenesetre sokkal inkább a Kybelé-Attis kultusz körébe utalja ezeket az emlékeket (ugyígy Schober, im. 214.), mint amennyire az újabban elterjedt felfogás által vallott „Serapis-maszk" alapján az egyiptomi vallásosság körébe. E síremlék-oromzatok egyébként, meggyőződésünk szerint, egy olyan sajátos sepulchralis syncretismus körébe tartoznak, amelyek több keleti kultusz szimbólum-köréből merítik ábrázolásaik motívumait, s azt bizonyítják, hogy a császárkori provinciális társadalom vallási tudata számára nem anynyira az egyes keleti kultuszok (esetleg: misztériumok) specifikuma volt fontos, hanem az e kultuszok által, a római felfogással szemben meglehetősen egységesen képviselt új tartalom: a feltámadás, a halál utáni új élet gondolata. S ebben a tekintetben egy 2-3. századi pannóniai polgár számára - úgy tűnik - fontosabb volt maga a gondolat, mint az, hogy ezt a gondolatot konkréten melyik hellenisztikus vallás (vagy: misztérium) közvetítette számára. G) Különös, ellentmondásos problémát jelent Pannóniában a Kybele-Attis kultusszal esetleg kapcsolatba hozható theophor személynevek kérdése. Ezek tekintetében már Graillot, ill. Hepding (Attis, seine Mythen und sein Kult. Gießen 1903. 126. ff.) megállapította, hogy mind Kybele, mind pedig - főképp - Attis nevéből számos olyan személynevet képeztek, amelyek a görög-római világban a név viselőjének a kultuszhoz való közeli kapcsolódását bizonyították. Újabban R. Turcan fejtette ki e témával kapcsolatos nézeteit (Les religions de l'Asie dans Vallée du Rhône. EPRO 30. Leiden 1972. 53. f.) az A(t)tius, Attinus etc. neveket egyértelműen theoptor jellegűnek minősítvén. Turcan nézeteit megismétli P. Selem is, aki a dél-pannóniai emlékanyagban - némileg következetlenül - a kultusz emlékei közé sorolja a szóban forgó személyneveket. A témával kapcsolatosan két alapvető tényt kell leszögeznünk: 1) A kelta névadásban gyakori At-, Att- szótőnek nincs közvetlen köze Attis nevéhez, az ebből a gyökből képzett kelta személynevek tehát nem sorolhatók a kultusz emlékei közé. (vö.: Holder, Altceltischer Sprachschatz. Leipzig 1896.

1. 272. ff.) E kelta gyökerű névadás mind Pannóniában, mind a szomszédos területeken (ÉszakItália, Noricum, Dalmatia) nagy gyakorisággal fordul elő (A. Mócsy, Die Bevölkerung von Pannonién bis zu den Markomannenkriegen. Bp. 1959. 165.), az e körbe vágó nevek tehát nem vonhatók minden más megfontolás nélkül vizsgálataink körébe, (vö. pl. alább a Selem, Les religions 202. Nr. 9. = CIL III 10 848. sz. felirattal kapcsolatban mondottakat.) (2) Ugyancsak lényeges különbséget jelent a római császárkori névadásban a nomen gentile ill. cognomen kettőssége. A nomen gentile, mint öröklött, vagy felvett névelem, esetében a név jelentésének szinte semmi jelentősége nincs. (Különösen akkor, ha az adott esetben ez a név a fentiekben jelzett kelta nyelvi összefüggést mutatja.) A cognomen viszont - nem kelta nyelvi környezetben! - már utalhat a név viselőjének, ill. családjának vallási kapcsolataira. (Vö. : I. Tóth, Studia Aegyptiaca 3. 1977. 150.) Az alábbi katalógusban - az itt jelzett problémák összetettsége miatt - azt az elvet követtük, hogy a személynevet önmagában soha nem tekintettük a kultuszhoz fűződő kapcsolat bizonyítékának. Ha azonban a szóban forgó tárgyon más jel (pl. Attis Tristis ábrázolás vö. pl. 9., 75. szám) is előfordul, akkor a névadás tényét külön, pozitív adatként is számításba vettük. * Katalógusunk összeállításánál az elérhető legnagyobb teljességre törekedtünk. A számunkra elérhető múzeumok közül egyedül az Aquincumi Múzeum (Budapest) esetében érzünk hiányosságokat: itt ui. a rendezés alatt álló kőtár anyagában feltehetőleg maradt olyan tárgy - töredékes sírkő, ill. más Attis íuneraire ábrázolás - amely elkerülte a figyelmünket. Az egykori Pannónia múzeumai közül egyébként a mai Ausztria területére eső múzeumokat nem volt módunk meglátogatni, az ott őrzött emlékek leírása így csak irodalmi adatokon alapul. A katalógus beosztása a következő: A tételszámot a tárgy megnevezése, anyagának meghatározása, méretadatai követik. — Gondolatjel után a lelőhely, esetleg a lelőkörülmények és az előkerülés évszáma, - majd a jelenlegi őrzési hely és az Inv.-Nr. adatai állnak. Elveszett, lappangó, vagy megsemmisült darabok esetében ezt az utolsó őrzési hely, ill. régi leltári adat helyettesítti. Bizonytalan lelőhelyű darabok esetében utaltunk a gyűjteményi proveniencia-adatokra is, a biztos lelőhelyek esetében ezt mellőztük. A lelőhelyek sorrendje délről északra, ill. kelettől nyugat felé halad, elkülönítve egymástól a két pannóniai tartomány lelőhelyeit. Mivel a Pannónia superior és Pannónia inferior között húzódó határvonalat az évszázadok során több alkalommal módosították, ill. mivel a közigazgatástörténeti kutatás ma több ponton is vitatja e határ pontos vonalát — s mivel magunk e munkában nem éreztük magunkat kompetensnek a vitában állást foglalni - különkülön feltüntettük a 214-es Caracalla-féle határmódosítás előtti és utáni állapotot, megadva a határ-