Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)

Régészet - Tóth István: Magna Mater és Attis kultuszának emlékei Pannoniában (Emklékkatalógus)

128 TÓTH ISTVÁN Nr. 19.; 275 f. Add. Nr. 2. = itt: 115-116. számok). De maga M. ]. Vermaseren is, a kultusz emlékeinek monumentális Corpus-ában számos síri Attis ábrázolással ellátott síremléket közöl (CCCA III-IV. passim). Ezen túlmenően pedig, ha elfogadjuk is Schober és követőinek érvét, miszerint ez az ábrázoláscsoport puszta dekoratív funkciót töltött be, akkor sem látunk elegendő okot az egyes tárgyaknak az emlékek köréből való kirekesztésére. Ezt három okkal is célszerűnek látjuk megindokolni. (1) A sír, ill. a hozzá kapcsolódó síremlék az antikvitásban per excellence vallásos jelenség - (vö. A. Brelich, Aspetti délie morte nell' incrizioni sepolcrali deli' Imperio Romano. Bp. 1937. Diss. Pann. I: 7. p. 76 ff.). Ennek következtében a síremlékre még ún. dekoratív céllal sem kerülhetett semrni olyan ábrázolás, amely ne lett volna egyben vallási tartalom hordozója is. Lehetséges, hogy ezek a tartalmak a 2-3. század provinciális viszonyai között már elhalványultak, lehetséges, hogy a sírkövek megrendelői nem voltak beavatottjai Kybelé és Attis minisztériumának, lehetséges, hogy egyes területeken ezek a sírkövek sorozatban, mintakönyv alapján készültek, de mind ezzel szemben bizonyos, hogy a sírkövek felállítói nem rendeltek önmaguknak, vagy családtagjaiknak olyan síremléket, amelynek dekorációja ellentétben állt volna saját túlvilágképzeteikkel. (Triviális modern példával élve: egy vegyes vallású mai város temetőjében járva bizonyosak lehetünk benne, hogy a kereszttel díszített síremlékek halottai keresztények - és nem zsidók, vagy mohamedánok - voltak, legfeljebb azt nem dönthetjük el, hogy a kereszt alatt nyugvó halott buzgó vallásos, vagy vallásilag közömbös személy volt-e, ill. az iránt maradhat kétségünk, hogy a halott római vagy görög rítusú felekezethez tartozott-e, vagy esetleg lutheránus volt. De tovább fűzve a modern példát: a magyar Alföld városaiban még abban is bizonyosak lehetünk, hogy a kereszttel díszített sír halottja csakis a fenti három felekezethez tartozhatott és nem lehetett pl. kálvinista, vagy unitárius.) Azaz, megítélésünk szerint egy Attis tuneraire-rál díszített síremlék halottjától semmiképp nem lehetett idegen az a vallási tartalom, az a túlvilágelképzelés, amelyet a pusztító erejű Kybele istennő szerelméért önmagát elpusztító Attis alakja képviselt az antik gondolkodásban (vö.: A. Brelich in: Laur. Aqu. I. Bp. 1937. Diss. Pann. II: 10. 132 f). Ugyancsak lényeges érvnek érezzük, hogy (2) az Attis ábrázolások jelentős része birodalomszerte olyan díszítő funkciót hordozó tárgyakon - applikációk, kancsófülek stb. - fordul elő, amelyek esetében a kultikus (rituális) rendeltetés ugyanúgy nem választható el a dekoratív szándéktól, mint a síremlékek Attis tristis figurái esetében. Ha Schober érvét elfogadjuk (im. p. 213.), miszerint az alak megkettőzése a puszta dekorativitás irányába tolja el a kép értelmezését, akkor ugyanilyen alapon ki kellene zárnunk az emlékek soraiból a zombai tripust (109. szám, vö. 55. szám is.), ahol három Attis protomé díszíti a lábakat, vagy más, ugyancsak applikációs célt szolgáló tárgyakat is. (Nem is beszélve arról, hogy módszertanilag milyen helytelen volna pl. katalogizálni a brigetiói Attis-fejet, amely önmagában nem, csak a zombai tripus-szal való összevetésben árulja el, hogy eredetileg egy ugyanolyan háromláb egyetlen megmaradt applikációjáról van szó!) Végül, nem elhanyagolható érvnek érezzük az Attis funéraire ábrázolások számításba vétele mellett, hogy (3) ezek az egyszerű faragványok számos értékes ikonográfiái információt hordoznak, amelyeket az isten ábrázolásainak vizsgálata joggal hasznosíthat. D) Az ún. kisleletek köréből íigyelembe vettük a fenyőtoboz formájú mécseseket, abból a megfontolásból, hogy azok akár áldozati, akár sepulchrális használat esetén közvetlenül a kultusz szolgálatában állottak. Ugyanakkor nem vettük íigyelembe a fenyőtobozzal díszített viseleti tárgyakat (pl. csonthajtűk), mivel az ezekhez esetlegesen kötődő vallásos képzetek igen bizonytalanok. (Az ide vágó apró tárgyak összegyűjtése, a publikáltság mai fokán, amúgy sem lehetne illúziónál több.) A fenyőtobozzal mint szimbólummal kapcsolatosan még meg kell jegyeznünk, hogy nem vettük figyelembe azokat a síremlékeket, amelyeken ez a szimbólum önmagában - tehát a Kybele-Attis tiszteletére vonatkozó jelzések nélkül szerepel. Ezt azzal indokoljuk, hogy a fenyőtoboz, mint a pusztulásból kisarjadó új élet szimbóluma egy síremléken, önmagában legfeljebb általános képzeteket idézhetett fel, a vallási tartalom konkrét megnyilvánulása nélkül. (Cf. Fr. Cumont, Les symboles funéraires. Paris ....) E) Nem vettük fel a katalógusba a pannóniai síremlékeken gyakorta előforduló úr. „áldozati jelenet"-et. (Ezekre 1. összefoglalóan Sz. Burger A., Áldozati jelenet Pannónia kőemlékein. Rég. Füz. 11:5. Bp. 1959., további példák és interpretatio : Erdélyi G., A római kőfaragás és kőszobrászat Magyarországon. Bp. 1974. 107. f.) Ennek az emlékcsoportnak a Kybele-Attis kultuszhoz való kapcsolata, bár gyanítható, de korántsem bizonyítható, s a jelen munka keretein messze túlnőtt volna az itt felmerülő kérdések részletes vizsgálata. (Megjegyzésre méltó, hogy az idevágó emlékeknek a keleti vallásokhoz fűződő kapcsolataira már Fr. Cumont felfigyelt [Les symboles funéraires ), a későbbi kutatások pedig alig fordítottak figyelmet erre az emlékcsoportra.) Kivételt képezett ezen az emlékcsoporton belül az a két relief (60. szám: Tata, ill. 104. szám: Intercisa), amelyek más összefüggések miatt, megítélésünk szerint egyértelműen a kisázsiai kultuszok sepulchrális vonatkozásai körébe tartoznak.