Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Régészet - Szabó János Győző: A keleti kereszténység egyik ismertetőjegye temetkezéseinkben

88 SZABÓ JÁNOS GYÖZÖ rázolási mód, keleten később az így megjelenítettek köre kiszélesedett.

56 Úgy hisszük, hogy ez utóbbi körülményből érthetjük meg: orans kéztartásban miért nem temetkeztek a IV-V. században számottevően a provinciák temetőiben, s miért fordul elő görög missziós területeken olykor közel 20%-os gyakorisággal a X-XI. században. (Vajon ekkor a szentségi élet hírében állók érdemelték-e ki az ilymódon való elföldelést?) A sírban kitárt kezekkel nem temetkezhettek a keskeny méretek miatt,- a vállhoz tették a kezeket. Nem hallgatható el, hogy befelé fordított tenyérrel, az esetek nagy többségében. b.) Az egyik kéznek a vállhoz emelése ritka a IV-V. század temetkezéseiben, a IX-XII. század görög befolyású területein gyakoribb jelenség. Nyilvánvaló, hogy ez nem az orans kéztartás változata. A felemelt egyik kéznek, mint imádságos gesztusnak a pogány szertartások köréből van néhány ókori forrásadata, keresztények így nem imádkoztak, viszont Krisztust, olykor a szenteket már a katakomba művészetben így is ábrázolták.

57 Eredetében más, de az előbbitől a sírban alig megkülönböztethető, amikor a felhajlított kézzel megtámasztották az állkapcsot. Ezzel a kéztartással a IX-XV. századi bizánci művészetben különösen gyakran találkozunk, János apostolt a keresztfa tövénél csaknem mindig így jelenítették meg.

58 A kézzel megtámasztott áll (fej) a görög és római pogány gyászszertartásokból jól ismert taglejtés.

59 Összekulcsolt két kezére hajtva fejét könyörgött szomorúságában a Mindenhatóhoz Szt. Skolasztika.

60 c.) A mellre {szívre) tett egyik kéz a IV-V. századi római és a IX-XII. századi bizánci temetkezésekben gyakori jelenség. Említettük, hogy az ókeresztény korszakban az orans kéztartás mellett leginkább az áhítatnak ez a formája valószínűsíthető (s nemcsak állva, hanem kétség nélkül térdepelve is) .

61 Ez a mozdulat rendkívül jól párhuzamosítható a Lukács evangéliumában példaképül állított vámos bűnbánó könyörgésével, amelyre az egyházatyák olyan szívesen hivatkoztak.

62 A keresztény liturgiában (és képzőművészetben) - napjainkig - a szívre tett hal kéz akkor kap szerepet, amikor a jobbnak rituális szempontból magasabb a funkciója (pl. az evangéliumot tartja, vagy keresztet, patenát stb.). A klasszikus és a késői görögöknél egyaránt a rabszolgák gesztusához tartozott a szívre tett hal kéz, 50 ZOEPFL 1962. 1189-1191. 57 SITTL 1890. 189. - Az ókeresztény művészetben pl. TESTINI 1966. 248. 58 Pl. BANK 1978. 148., 195., 271. - RÚZSA 1981. 42., 105. 59 SITTL 1890. 70. 60 Nagy Szt. Gergely, Diai. 2. 33.: „insertas digitis manus supermensam posuit et caput in manibus omnipotentem Dominum rogatura declinavit..." 61 Tertullianus, De oratione 23., 29. 62 Luk. 18. latin területeken eredetileg nem volt honos.

63 A görögöknél viszont e mozdulatnak kultikus szerepe is volt. A győztes görög atléták a jobb kezüket a szívre téve mondtak köszönetet az istenségnek, hogy megsegítette őket.

64 E mozdulat a szív kultuszával természetesen függ össze, amelyet Aristoteles óta bölcseleti megfontolások is erősítettek.

65 A rómaiaknál főleg Stoa követői terjesztették. A római sírsztéléken a köztársaság utolsó évszázadában jelenik meg ez a gesztus.

66 A császári udvarban már az I. században meggyökeresedett. Marcus Auréliust pedig mellvértben is szívre tett kézzel ábrázolták.

67 Diocletianus idején a szív kultusza számos perzsa szokás bevezetésével együtt tovább erősödött, ekkor honosították meg a császár jobb mellének a csókját, mint különös uralkodói kegyet.

68 A szívre tett kéz mozdulata hovatovább az odaadás, a hűség és a fogadalom általánosan gyakorolt taglejtésévé vált, a bizánciaknál már-már az ösztönösség fokán, így fogadkozott például a X. században II. Nicephorus császár.

69 Az ortodox főpapok - a sztoikus Galenus szellemében - úgy vélekedtek: a legkésőbb a lélek székhelye, a szív indul bomlásnak.

70 Érthető, hogy a mediterrán világban a szívre tett kéz mozdulata az ujgörögöknél vált a legáltalánosabbá. A középbizánci kor végétől napjainkig így üdvözlik egymást az emberek. d.) A mellen keresztbe tett kezek ritkábban fordulnak elő, a mell alsó szélén keresztbeíont karok ellenben az V. századi pannóniai és noricumi temetőben gyakoriak. Bár úgy látszik, hogy itt két eredetében sem azonos gesztusról van szó, együttes vizsgálatuk mégis indokolt. Athénben, s általában a görögöknél a mellen keresztbe tett karok a szolgai státust jelképezték. Uruk előtt így várakoztak a rabszolgák, hogy utasításait átvegyék. A birodalom nyugati részein ez a gesztus a késői császárkorban sem tudott elterjedni.

71 A keresztény áhítat kifejezésévé a kereszt jeléhez való hasonítással válhatott. Liturgikus elterjedését a IV. században a kereszt felerősödő kultusza előmozdíthatta.

72 63 SITTL 1890. 151. 64 NEUMANN 1965. 81-82. 65 Aristoteles, Parva naturalia VI. 3. 6G BRILLANT 1963. 53. fig. 2. (8-9). 67 BRILLANT 1963. 145. fig. 3. (101.). 68 TRAITINGER 1956. 64. - Prokopics, Hist, arcana 30. 69 Liutprand, De legatione 33. 70 KING 1773. 318. 71 SITTL 1890. 175. - TOYNBEE 1971. 9. kép: beszédes példa, hogy a halotti ágy körül gyászolók körében a mellen ábrázolt két kéz a mell verdesését érzékelteti és nem azonosítható a mellen keresztbe tett kezek gesztusával. - A római katakomba művészetben egy esetben fordult eddig elő a karoknak, a mellen keresztalakban ábrázolt helyzete: BOSIO 1632. 567.: Szt. Hermes temetőjében Krisztus megáld egy ifjút, aki térdeplő helyzetben a karjait keresztalakban a mellére szorítja. - Lásd még NEUMANN 1965 488. j. 72 BAUS 1973. 330.