Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Művészettörténet - Hárs Éva: A Modern Magyar Képtár új szerzeményei

A MODERN MAGYAR KEPTAR UJ SZERZEMÉNYEI HÁRS ÉVA 1. Gondolatok a képzőművészeti gyűjteményfejlesztésről A gyűjteményszerzés a múzeumi munka legfontosabb területe. Mondhatjuk azt is: az alapja. A gyűjteményre épül a feldolgozás és ismertetés, publikáció vagy kiállítás. Szerzeményezés nélkül a múzeumi fejlődés megreked, de az sem mindegy természetesen, hogy a szerzés milyen irányú, milyen terv és elgondolás szerint kezdődik és folytatódik? Lehetséges-e a kezdeteknél meghatározott koncepció kialakítása és lehetséges-e annak következetes továbbépítése? Milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy egy gyűjtemény létrejöjjön és az elképzelt irányban fejlődhessen? - Ilyen és hasonló kérdések bizonyára nemcsak a gyűjteményt kezelő muzeológust foglalkoztatják, hanem a gyűjteményt megtekintő, megismerő látogatót is, legyen az a szakma ismerője vagy kívülálló. Különösen indokoltak ezek a kérdések a képzőművészeti gyűjtést illetően, amely hazánkban csak a II. világháború utáni évtizedekben vált országos feladattá. Napjainkra alakultak ki azok a képzőművészeti gyűjteményi központok, amelyek más muzeológiai (régészeti, néprajzi) gyűjtemények mellett is már számottevőnek tekinthetők. Nézzük meg, miképpen követte, s követhette-e egyáltalán e területen a szerzeményezési munka a többi múzeumi szakgyűjtemény korábban kialakult és bevált gyakorlatát? - Mint tudjuk, a régészet tervszerű ásatásokkal, vagy földmunkáknál véletlenszerűen előkerülő tárgyak leletmentésével gyarapíthatja gyűjteményét. Az ásatás, leletmentés a régész személyéhez kötött, a lelet adatai mellé a leltárkönyvbe mint szerzeményező, bekerül az ásatást, leletmentést végző régész neve. Ő a felelős az általa szerzett tárgy feldolgozásáért, s meghatározott időn belül előjogokat élvez annak publikálására. Hasonló a helyzet a múzeumba kerülő néprajzi tárgyakkal is, ahol - történjék a szerzeményezés ajándék, vagy vásárlás útján - a gyűjtő személyes közreműködése nemcsak meghatározó szerepű, de kötelezően feljegyzendő a hivatalos nyilvántartásban. Névhez és személyhez kötött a múzeumi természettudományos gyűjtőmunka is. Ezeken a szakterületeken a gyűjteménygyarapodás iránya - a földrajzi és történeti adottságoktól függően - a jelenlévő szakemberek képesítése és érdeklődése szerint alakulhat. A személyi adottságok határozzák meg egyik, vagy másik történeti korszak, tárgycsoport, valamely szűkebb, vagy általánosabb kitekintésű tudományterület kutatásának fellendülését, esetleg időleges stagnálását. A képzőművészeti gyűjteménygyarapítás - éppen úgy, mint a többi muzeológiai szakágban - személyek, szakképzett művészettörténész muzeológusok feladata. A gyűjtésről ma már elmondhatjuk, hogy országos kiterjedésű, a szakember-létszám azonban a többi területhez viszonyítva még alacsony. Ebből következően alakult ki az a kényszerítő gyakorlat, hogy számos múzeum képzőművészeti gyűjteményének fejlesztését nem, vagy nemcsak művészettörténész szakemberek irányítják. Éppen ezért fontos és felelős feladat hárul az országos szakmai felügyeletre. Ahogy például régészeti bizottság őrködik afelett, hogy ásatási engedélyt ne kapjon, s így ásatást ne végezhessen olyan személy, akinek nincs megfelelő képesítése, a képzőművészeti gyűjtés szakszerűségéről bizonyos értékhatárokon túl az illetékes országos múzeumok ítélnek. A képzőművészeti szerzést (és ide sorolhatjuk az iparművészeti tárgygyarapítást is) előkészítő muzeológus neve a nyilvántartásba mint „adatfelvevő" kerül be. Gyakran ez a gyűjtővel nem azonos személy (pl. nagyszámú gyűjtemények meghatározásánál, leltári leírásánál). A szerzeményezést nem is lehet minden esetben egy személy elhatározásához, koncepciójához és gyakorlati munkájához kötni. Az országos múzeumokban és a megyei múzeumokban is több helyen, esetenként vagy időközönként összehívott vásárlási bizottság dönt a szerzésre javasolt műtárgyak ügyében. Maga a szerzés gyakran esetleges: felajánlott adományok, tanácsi és minisztériumi vásárlások alakítják jellegét, milyenségét. Ilyenkor a művészettörténész, mint szerzeményező, ha beírja nevét a tárgy mellé, ahogy a régész, vajon vállalhatja-e minden esetben a meghatározott gyűjtési profillal a szembesítést? Valamely gyűjtemény alakulása szempontjából azonban, mégis úgy tűnik, nem mellékes, kik a személyek, akik a gyűjtést irányítják, vagy végzik. A szerzeményező megjelölése egyúttal a személyes felelősség, az egyéni szakmai A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve (1983) 28

: 255-300. Pécs (Hungária), 1984.