Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

18? FÜZES MIKLÓS dett a herceghez, sőt ezt Magenis határozott tényként állítja, nem puszta szóbeszédként, (d) 59 Saját beszámolója szerint (Emlékiratok, 11. kötet, 26. fejezet, 220. oldal) ő nem vezette a lovasság rohamát, amikor megsebesült, hanem személyesen irányította az általános támadást, természetesen az alakulatok mögül. Feltételezhető, hogy akkor az ellenség egyik csapata sem volt közel hozzá, s ebből szükségszerűen következik, hogy saját katonája ejtette rajta a vágást. Pusztán azt állítja, hogy kapott egy vágást a fedetlen tejére, mivel akkor éppen lengette a kalapját, hogy jelt adjon Pöltenberg tábornoknak. Ha a vágás jól irányzott és kellőképpen erőteljes lett volna, Görgeinek széthasadt volna a koponyája, vagy legalábbis elájult volna, de ezután még két óra hosszat lovon maradt, s vágtatott tel s alá a mezőn, csapatainak hadműveleteit irányítva, hihetetlen ügyességgel és energiával. Valószínűleg tehát könnyű sebesülésről volt szó, valójában egy olyan véletlen kardvágásról, mihez a katonák hozzászoktak a háborúban, s említésre méltónak sem tartják. De ez a könnyű vágás - bárki adta is -, kétségtelenül sebesülés volt. Görgei valóban megsérült a csatatéren! Ez - ahogy a jenkik mondják -, „nagy cselekedet" volt, s arra szolgált, hogy sebesült hősként vésse bele magát honfitársai emlékezetébe. Állítólag körülbelül három-ngy napig maradt orvosi kezelés alatt, s ezután még három-négy hétig bebugyolált fejjel jelent meg a nyilvánosság előtt, a gyolcskötés bő volt, s oly kecsesen csavarodott, mint egy tiszteletre méltó mufti turbánja. Rendkívül mulatságos volt A szerencsétlen felcsernek, aki kötözte a sebet, bizonyára nagy nehézséget okozott, hogy megőrizze komolyságát. 60 A komáromi eseményekről szóló beszámolójában (Emlékiratok, II. kötet, 1. fejezet, 25-27. old.) megkísérli az olvasót az igazság és hazugság, a színlelés és őszinteség, az ésszerű okoskodás és hamisítatlan szofisztika egyedülálló keverékével megzavarni. ítélőképességének hiányáról tesz tanúságot, amikor feltételezi, hogy minden olvasója többé-kevésbé azzal a kedélyes egyszerűséggel van megáldva, ami a német birodalmi városok sörivó polgárait jellemzi, s úgy tűnik különösen az ő épülésükre írta meg emlékiratait. Ezért van az, hogy biztosít bennünket arról, hogy egyáltalán nincs tudomása semmiről, ami július 2-án este kilenc vagy tíz órától július 5-e estéjéig történt, hiszen ez idő alatt orvosok keze alatt volt, akik természetesen nem engedélyezték a szabad bejárást sem Bayer ezredesnek, sem másnak. Elismeri, hogy Kossuth leveleit annak rendje s módja szerint megkapta, s ezek közül egy személyesen neki volt címezve. De ki is lenne olyan kegyetlen, hogy megzavarja a sebesült hős tagadását, elutasítását ('reture 'a' retusai' heíett) azzal, hogy akár a legtávolabbi célzást is teszi ezekre a levelekre! A felcserek természetesen csendben kötözték a sebet, a fecsegő tábort elnémították, a híres parancsnok vidám főhadiszállása egy kolostor homályos és puritán légkörét öltötte tel. Három teljes napig Görgei Artúr pihent babérain (Lay in his laurels) eszméletlenül, s semmi sem mentette meg kapott sebétől és saját el nem múló dicsőségétől! Valami hasonlót a középkori legendákban olvashatunk - hős lovagról, ki varázsos álomba merült vagy kísérőivel együtt kővé vált. Igen sajnálatos, hogy a megkövülés ez alkalommal nem történt meg. Magyarország megmenekült volna, amikor a mindentudó varázsló, ki ezt a csodát tette-, megtörte volna a varázslatot. A hőstett azonban egy szerencsétlen tisztre várt, ki július 5-én este berontott a szobába, s azzal ébresztette fel az elbűvölt parancsnokot, hogy „Mészáros a főparancsnok." Görgei ekkor nyerte vissza az eszméletét, s nagyon meglepődött, mikor megtudta, hogy barátja, Bayer ezredes szokatlanul aktív, hogy tartottak egy haditanácsot, s Klapkát küldték a kormányhoz egy ultimátummal, röviden, hogy a dolgok úgy folynak, mintha a varázslat meg sem történt volna. Ennek a csodálatos történetnek a megvitatását a riémet sörözőket látogató polgárokra hagyhatjuk, de van egy másik kijelentés is, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Emlékirataiban (II. kötet, 25. fejezet, 203. old.) Görgei feltűnő őszinteséggel elmondja, hogy Csányi, Aulich és Kiss június 30-án tájékoztatták őt azokról a döntésekről, melyek egy minisztertanácsi ülésen születtek, s mely szerint a seregnek Komáromból vissza kell vonulnia Budára, amilyen gyorsan csak lehet; s hogy őket azért küldték, hogy megköveteljék tőle, hogy a határozatokkal összhangban cselekedjék; ezt ő megígérte, s teljes mértékben az volt a szándéka - credat Judaeus Apilla - hogy teljesítse ígéretét. Görgei itt szokásos kibúvóinak egyikéhez folyamodik, az olvasóra bízza, hogy az kikövetkeztesse, hogy a megbeszélések e három úrral kizárólag csak a fővárosba vonulást érintették. Itt egy teljes fejezetet szentel a július 2-i ütközetnek, s a következő fejezetben (a 21-ikben) úgy tesz, mintha Mészáros kinevezéséről július 5-én este hallott volna először, attól a szerencsétlen tiszttől, ki szabad bejárást nyert hozzá; s úgy tesz, mintha Klapka esti visszaérkezése előtt semmit sem tudott volna az elfogadott hadműveleti tervről. Egy pillanatig sem feltételezhetjük, hogy Csányi, Aulich és Kiss küldetésének csak egy részét teljesítette, s hogy tartózkodtak volna Mészáros kinevezését vagy a hadjárat tervét említeni is. De Csányi, Aulich és Kiss már sírjában pihen, s ezért mert Görgei olyan kijelentéseket tenni, amit egyébként nem merne megjelentetni. Mindamellett vannak még élők is azok közül, akik azon az ülésen részt vettek - ami haditanács volt, nem pedig minisztertanács, ahogy ő állítja -, s ők tudnak és hajlandók eskü alatt vallani, hogy a dolgok úgy történtek, ahogy már elmondtam; s mindenki, aki ismeri ezt a három kiváló embert - kik meg voltak bízva e küldetéssel - meg van győződve arról, hogy küldetésüket pontosan és hűen teljesítették, bármi ellenkezőt állítson is Görgei. Görgei válójában eléggé megcáfolja az eseményekről való saját beszámolóját azzal, hogy elismeri, hogy megígérte, hogy a sereget a fővárosba vezeti. Teljességgel lehetetlen még csak feltételezni is, hogy két legkiválóbb tábornokunk - Csányiról nem is beszélve - azt követelte volna tőle, hogy hagyja el Komáromot, anélkül, hogy egy szót is szóltak volna a hadjárat tervéről, minek közlésével megbízták őket. Kétségtelen, hogy június 30-án Görgei tökéletesen tisztában volt a kormány szándékaival. Ezért megállapíthatjuk, hogy július 1-én Görgei még határozatlan volt, hogy melyik utat is kövesse. Július 2-án megtámadták az osztrákok. Jobban már nem is történhetett volna. Visszaszorította az ellenséget, s az egész ütközet folyamán fitogtatta példátlan erejét. Egy ragyogó fegyveres hőstett, egy sebesülés - nem számít hogyan szerezte - csodálatosan megfelelt céljainak. Visszavonult a színfalak mögé, a színpadot híveinek hagyta. Hogy tisztjei haditanácsot tarthattak a vele való előzetes megbeszélés nélkül hihető, azoknak, akik elég hiszékenyek ahhoz, hogy akár egy csöppet is bízzanak kijelentéseiben. De Görgeinek nem szabad s nem is fogjuk megengedni, hogy büntetlenül hozza tel ürügyként azt, hogy nem tudott a kormány intézkedéseiről július 5-e estéje előtt. Ez az állítás több mint kibúvó, ez arcátlan hazugság. 61 András 1203-ban egy óriási lázadás vezetője s Imre seregénél sokkal erősebb sereget vitt a csatatérre, A király kancellárjai megegyezést vagy menekülést javasoltak, de Imre levette páncélját, fegyverzetét és a kezében egy pálcával ment a lázadók táborába, s magas tekintélyének tudatában erősen ráparancsolt öccsére, hogy kövesse őt. András engedelmeskedett, s így történt, hogy Imre kivezette testvérét a lázadó táborból