Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

AZ ISMERETLEN BATTHYÁNY III. 161 április 11-én — Magyarországot íüggetlen király­sággá nyilvánította, nemcsak de jure, hanem de facto is, de sajnos ez a függetlenség igen rövid ideig tar­tott. A harag - amelyet az osztrák kormány azzal vál­tott ki, hogy konokul ragaszkodott a jogi korláto­zásokhoz, és az elnyomáshoz, és csökönyösen ellen­állt mindenféle reformnak - akkor érte el csúcs­pontját, amikor az 1848-as események bekövetkez­tek, a nyilvánosság nagy meglepetésére magának Bécsnek falain belül, forradalom tört ki. A forrada­lom úgy haladt a birodalom nagy városain keresz­tül, mint egy puskaporral telt, meggyújtott vonat. Lombardia már felkelt és Károly Albert a csapato­kat a Minciónál vonta össze. Tirol kivételével minden osztrák tartomány láng­ba borult. A nehézkes kormányzó gépezet hirtelen leállt. Az öreg diplomaták, akik oly soká tartották mozgásban a kerekeit, kénytelenek voltak a kellő időben szökésben keresni menedéket. A megdöb­benés és megrökönyödés (consternation) bizonyos körökben olyan nagy volt, hogy biztonsággal meg­állapítható: az osztrák kormány nem létezett többé. Azok a személyek, akik feltehetőleg rögtön az ese­mények után vették kézbe az ország irányítását, megígérték, hogy teljesítik a nép kérését egy alkot­mány közzétételével, de vonakodtak teljesíteni ezt az ígéretet, abban a hiú reményben, hogy a dolgok hamarosan megváltoznak. Ilyen körülmények között képtelenek voltak komolyan ellenállni annak a tö­megáradatnak, melynek hevessége azzal fenyege­tett, hogy elsöpör minden akadályt. Az udvarnál azonban egy erőteljes párt alakult. Igen határozott politikája volt: nem forogni közszájon, a háttérben maradni, kitartóan követni azt a vezetési vonalat, amelyet elhatároztak. A körülmények összejátszása folytán a legna­gyobb fontossággal bíró kérdés az volt, hogy a ma­gyarok milyen szerepet hajlandók elfogadni. (What part the hungarians would be inclined to take.) Újból elfelejtenék a régi sérelmeket"? Fel­kelnének-e tömegesen, hogy a dinasztia köré seregeijenek, mint tették eddig, mikor a dinasz­tia veszélyben volt"? Vagy csak a maguk érde­keivel lennének elfoglalva, melyeket mindig aka­dályoztunk, vagy a jogaikkal, melyeket mindig meg­sértettünk; kihasználnák a kedvező alkalmat - nem eldobni a Habsburgokat vicc, habár kellemetlen is lehet - hanem elérhető közelségbe kerülni termé­szetes jogaik birtoklásához és lehetetlenné tenni uralkodóiknak azt, hogy megszegjék ünnepélyes ígéreteiket és kötelezettségeiket"? Az előbbi dolog első pillantásra a kettejük lovagiasságának tűnhet csak, de lehetséges, hogy az lett volna a biztonsá­gosabb és megfontoltabb dolog. Azzal, hogy Ma­gyarország az uralkodó személyének és a királyi családnak védelmet és menedéket nyújtott volna, lehetővé tette volna számára, hogy vezető szerepet játsszon e viharos időszak egyezkedéseiben (transactions), és magának követelhetett volna egy olyan pozíciót, mely bizonyára a legnagyobb tisz­teletet keltette volna. A másik út nyilvánvalóbb és udvarhűbb volt (frank and loyal), s ezt fogadta el az ország­gyűlés. Az országgyűlés vezető tagjai úgy látták, hogy eljött az idő a reformok megvalósítására, me­lyeket oly határozottan követeltek, és eljött az ide­je, hogy meghatározzák a nemzet és a kormány fel­adatait külön-külön. Nem ragaszkodtak hozzá, hogy fenntartsák a kapcsolatot Ausztriával, de azt elha­tározták, hogy a kapcsolatnak szigorúan törvényes­nek és alkotmányosnak kell lennie - két független ország kapcsolatának -, nem tartomány és közpon­ti kormány kapcsolatának, hanem nagyjából olyan­nak, mint ami régebben létezett Anglia és Hanno­ver között, s amely Svédország és Norvégia között van. A skandináv államok közötti kapcsolat olyan, amelyet végül sikerült Ausztria és Magyarország között létrehozni. Miután Ausztria felismerte, hogy mi az ilyen kapcsolat elvi alapja; ezt kellett volna alkalmaznia bizonyos módosításokkal a birodalom örökös tagállamaira is. Ezen alapelv szerint Auszt­riának végre kellett volna hajtania azt a feladatot, melyet úgy tűnik, neki jelöltek ki. Meg kellett vol­na alapítania az intézményeken alapuló államok sző­vétségét, hiszen ezeket az intézményeket a közjó legkövetkezetesebb formáinak tartják. Az osztrák birodalom heterogén államait külön­böző népfajok lakják, de mindegyikben van túlsúly­ban lévő népfaj, s minden állam kialakította ma­gának a saját törvényeit, szokásait és történelmi ha­gyományait. Ha ezek az államok a centralizált rend­szer lazításával nagyobb cselekvési szabadságot kaptak volna, Ausztria egész biztosan sohasem ke­rült volna ilyen siralmas állapotba. Az uralkodóik­nak rá kellett volna jönniük, hogy sokkal nagyobb hatalmuk és befolyásuk lenne, mint amekkora egy központosított és egységesített birodalomban lehe­tett. Ha az örökös államok (hereditariy states) szabad kezet kaptak volna saját ügyeik intézésé­ben, minden államnak lett volna saját országgyű­lése, lettek volna közös vagy központi országgyű­lések és közös vagy birodalmi végrehajtó szervek. Ezekre a végrehajtó szervekre - melyek az uralko­dó nevében cselekszenek - hárult volna a külügy és a a közös pénzügyek intézése. A hadsereg és fel­szerelése (separate state) annak az államnak a rendelkezése alatt áll, mely ezekkel ellátta a se­reget. Eleget kellett volna tennie azoknak a felada­toknak, melyeket minden alkotmányos kormánynak el kell látnia, függetlenül attól, hogy az központi kormány, államszövetség kormánya vagy királysá­gé, ahol a manipulátor az autonóm működés bizo­nyos fokát élvezi. Habár a kormány formái változhatnak, az in ul­timo analysi (elv?) alapján fogják alakítani azokat.

Next

/
Thumbnails
Contents