Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Néprajztudomány - Tarján Gábor. A Dél-Zselic népi építészete

A DÉL-ZSELIC NÉPI ÉPÍTKEZÉSE 229 let falazatát. A des2kák általában fűrészeltek, régebben széthasogatott, röpögetett pallókat alkalmaztak. A deszkák elhelyezése az újabb változatokon függőleges, a régebbieken vízszintes irányú volt. A zsilipelésnél a talp és a koszorúgerenda között, a falazat közepén gyakran még egy tartógerendát 7. Istálló fonott oromzata, Somogyviszló (ÍJ) dekében lótrágyát is kevertek hozzá. Az egészet folyamatos locsolás közben jól összetiporták, a tiprásban lovak is résztvettek. Ezután a sövényfalra villával kívülről-belülről fölhordták a tapasztást, legvégül a fal felületét kézzel, falapokkal lesimítózták. Az így elkészült fal 25-35 cm vastag lett. Száradás után a falakat kimeszelték. A földfalak felé mutat átmenetet egy másik építési mód, melyet területünkön íöcskerakásnak neveznek. Ennek elkészítési módja megegyezik a fonásfaléval egészen a karók beállításáig. Ezután azonban a sövényfonás elmarad, ehelyett a karóközöket sárgombócokkal töltik ki. A sárgombócok alapanyaga a tapasztásnál említett módon készül. A gombócokat kb. gyermekfej nagyságúra formázzák és kézzel helyezik a karók közé, majd a sarazást megvastagítják, egyenletes felületűvé teszik. A fecskerakás készítésénél a karók valamivel közelebbre kerülnek, mint a sövényfonásnál, hogy a sárgombócokat jobban összetartsák. Mikor ilyen módon elkészült a falazat, szintén simítás, majd meszelés következik, akárcsak a sövényfalnál. A fecskerakással készített fal vastagabb lesz a fonásosnál, de a tömésfal vastagságát nem éri el. Mint a fentiekből látható e falféleség készítéséhez kevesebb faanyag és több föld szükséges. Valószínűsíthető - ezt az adatok is bizonyítják hogy a fecskerakás készítése az erdőhasználat említett beszűkülésével a XIX. század első harmadában terjed el és a második harmad végén gyakorlata abbamarad. A talpas-vázas építési módnál maradva, meg kell említeni egy másik - főleg gazdasági épületeknél alkalmazott - faépítkezési eljárást. A boronafalas építkezésre, a szőlőhegyi pincéknél csak emlékezetben élő nyomok utalnak,

104 annál több adatunk van a zsilipéit fal építésére. A gerendavázas építkezés e módjánál a talpak vájáraiba deszkákat rögzítenek, ezek alkotják az épü104 Gönyey 1931: 102.; L. Imre 1973: 241. 8. Zsilipéit falu talpas-vázas pajta, friss zsupozássál, a szigetvidéki Istvándiból Magyarlukafára telepítve is beépítettek. Ez a függőleges deszkázatnál kisebb falapokat tett szükségessé. A gerendavázas építkezés e módja emlékeztet a „Fachwerk" építkezésre, mivel egy szinten belül vízszintes gerenda található. Ezt a szerkezetet azonban genetikusan mégsem kapcsolhatjuk a Fachwerkhez, mivel a középső tartógerenda az egész épületet tekintve nem szerkezeti elem, csak a deszkák tartását egyszerűsíti, valószínűleg másodlagos fejlődés eredménye. Zsilipéit deszkafalú pajták a múlt század végéig épültek. Az utolsó példányok már tömésfalú istállóval egybeépítettek voltak. A deszkafal a takarmánynak megfelelő szellőzést biztosított, ezért ragaszkodtak sokáig ezen építési módhoz. Adataink szerint a XIX. század elején terjedt el és a század második felében már általánosnak mondható a tömésíalú ház építése. Ez, mint már említettük összefüggött a fa építőanyagok beszerzésének megnehezülésével. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az időszak a nagyarányú betelepülések ideje. Az új telepesek nem minden esetben vették át a helyi technikákat, hanem máshonnan hozott módszereket honosítottak meg. Gerendavázas építkezés például a telepesekre egyáltalán nem jellemző. A tömésfalú házhoz már általában alapot is készítettek. Az elegyengetett földbe a főfalak helyén 20-30 cm mély és 50-60 cm széles árkot ástak. A töméshez szükséges építőanyag nagyjából megegyezett a tapasztásnál használttal, csak ez jobban össze volt dolgozva és jóval nagyobb mennyiségre volt szükség. Az anyag előkészítése asszonymunka volt, míg magát a falazatot a férfiak készítették.