Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 26 (1981) (Pécs, 1982)

Régészet - Ecsedy István: A kelet-magyarországi rézkor fejlődésének fontosabb tényezői

A KELETMAGYARORSZÁGI RÉZKOR FEJLŐDÉSÉNEK FONTOSABB TÉNYEZŐI ECSEDY ISTVÁN A tiszántúli rézkor a magyarországi őstörténet egyik leghatékonyabban kutatott fejezete, különösen ami a Tiszapolgár és Bodrogkeresztúr kultúrákat illeti, elsősorban Bognár-Kutzián Ida és Patay Pál munkássága révén.

1 Jelen cikkünkben nem az eddigi kutatómunka eredményeit akarjuk összefoglalni. Célunk néhány olyan aspektus kiemelése és hangsúlyozása, melyek figyelembevételét különösen fontosnak tartjuk ahhoz, hogy a Tiszántúl rézkori történetét a környező területek, elsősorban Erdély, a Bánát, Oltania, az Al-Duna, valamint a Pontus vidék lényeges kulturális változásainak viszonylatrendszerében vizsgáljuk. Kérdéseinket elsősorban a kulturális változásokat kiváltó és motiváló történeti körülményekre és feltételezhető eseményekre koncentráljuk.

2 (A tanulmány relatív kronológiai keretét összefoglaló táblázatban vázoljuk - 1. táblázat.) Mivel a kelet-magyarországi rézkori fejlődést a Tiszapolgári kultúra kialakulásának korától a korabronzkori jellegű leletanyag megjelenéséig alapvetően három, mindig egyidőben érvényesülő, de korszakonként a történelmi-politikai körülményeknek megfelelően egymáshoz képest változó intenzitású tényező határozta meg, a régészeti forrásanyag tanulságai elsősorban ezeknek a tényezőknek a vizsgálatára szolgálnak. Ez a három tényező a kutatás eddigi eredményei alapján nyilvánvalóan központi jelentőségű. Feladatunk nem érvényesülésük bizonyítása, hanem érvényesülésük módjának, kölcsönhatásának konkrét elemzése a rézkor egyes régészeti kultúrái által meghatározott korszakokban a Magyar Alföld keleti részének területén. A vizsgálat középpontjában álló három történeti tényező a következő : 1 Legújabb összefoglalásaik tárgyunk szinte teljes irodalmát tartalmazzák: Bognár-Kutzián (1972); BognárKutzián (1973) ; Patay (1975). 2 A földrajzi meghatározás is jelzi, hogy a Dnyepper és a Tisza által kelet és nyugat, valamint a Balkán hegység és az erdőzóna által dél és észak felől körülhatárolt területet egységes színtérnek tartjuk, melynek egyik legfőbb sajátossága, hogy az itt zajló folyamatok 1. A helyi alapnépesség etnikus kontinuitása, kulturális hagyományainak továbbélése, továbbfejlődése. 2. A szomszédos területek népességeivel kialakult kapcsolatok, amelyek dinamikus jellegük révén közvetlenül biztosították a Tisza-vidék és a Kárpát-medence többi területének hasonló fejlődési ritmusát. Ezeknek a kapcsolatoknak a szerepét a jelentős kulturális változások kronológiailag sok esetben azonos horizontjai is tükrözik. 3. A Kelet-Alföld területére az Al-Duna és DélMoldva felől érkező, sztyeppéi eredetű népcsoportok sorozatos infiltrációja, melynek következtében ez a vidék Közép-Európa többi területéhez viszonyítva specifikus sajátosságokkal rendelkezik. A sztyeppéi eredetű infiltráció tehát nemcsak mint konkrét esemény, hanem mint a Kelet-Alföld történelmi-földrajzi „differentia specifica"-ja is értelmezhető, ezért az írásos forrásokból is ismert korszakok - így a népvándorláskor - egyes adatait és tanulságait megfelelő óvatossággal felhasználhatónak tartjuk a jelenség őskori érvényesülésének vizsgálatánál. A területen az őskorban lejátszódott események és történeti változások hipotetikus felvázolása során a legtöbb kutató számára kikerülhetetlen ezeknek a tanulságoknak a felhasználása. Megalapozott feltevésekhez azonban csak akkor juthatunk, ha a történelmi analógiákat a régészeti forrásanyag interpretációja során, nem pedig a hiányzó forrásanyag helyett alkalmazzuk. A megalapozatlan feltevés ilyen igazolására az általunk tárgyalt korszakot illetően példa lehet N. G. L. Hammond elmélete, melyet történelmi - etnológiai analógiák segítségével vázol a Nyugat-Balkánra érkező sztyeppéi pásztortörzsekés változások többsége ezen a kereten belül szinte mindenütt érezhető. A területet behálózó kapcsolatok hagyományos útvonalai sajátságos, a térség történetébe újra meg újra felbukkanó hasonlóságokat is eredményeznek. Ez egyebek mellett a sztyeppéi pásztornépek nyugati irányú mozgásai vizsgálatánál is szembetűnő, a jelen tanulmány földrajzi kerete elsősorban ennek tanulságai alapján alakult ki. Vö.: Ecsedy (1979) 11-13.; 47-58. A Jonui Pannonius Múzeum Évkönyv« (1981) 26: 73-95. Pécs (Hungária), 1982.