Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 26 (1981) (Pécs, 1982)

Természettudományok - Uherkovich Ákos: Adatok a Zalai-dombság nagylepkefaunájához (Lepidoptera)

ADATOK A ZALAI-DOMBSÁG NAGYLEPKEFAUNÁJÁHOZ (LEPIDOPTERA) UHERKOVICH ÁKOS Á. Uherkovich: Data to the Macrolepidoptera Fauna ot Zala Hill, Hungary (Lepidoptera) Abstract. It is the result of examination of night macrolepidoptera by light trap during the period 1968-1970 and 1979-1980. A quantitative list of 516 species is given. Dominant species in tables. Bevezető A Dél-Dunántúl, elsősorban Baranya megye és Délkelet-Somogy nagylepkefaunáját vizsgálva számos esetben keresem azokat az állatföldrajzi és ökológiai tényezőket, amelyek a vizsgált terület faunájának kialakításában fontos szerepet játszanak. A fauna-adatok mennyiségének gyarapodása során egyre világosabban rajzolódnak ki az egész Dél- és Délnyugat-Dunántúl nagylepkefaunájának eddig kevésbé ismert sajátosságai. Több, táplálkozásbiológiailag hasonló lepkefaj nyíren, égeren vagy fenyőn élők, illetve hasonló ökológiai feltételeket kívánó fajok - pl. mezofil réti fajok, magaskórósok fajai, stb. - magyarországi elterjedése hasonló képet mutat. Ezek egyrészt az Északi Középhegység egyes részein (Zempléni-hegység, Északborsodi Karszt, Bükk, Mátra), másrészt a nyugati határok mentén élnek legnagyobb mennyiségben. A nyugati határszél populációi viszont számos fajnál szerves összefüggésben állnak a délnyugat-, dél-dunántúli populációkkal. Ezekkel az összefüggésekkel előző tanulmányaimban már többízben is foglalkoztam (Uherkovich 1978a, 1978b, 1980a, 1981a). Kétségtelen, hogy korrekt állatföldrajzi értékelés csak sok és megbízható fauna-adat birtokában végezhető el. Bár hazánk lepidopterológiai kutatása meglehetősen előrehaladott - különösen a tőlünk keletre, délre fekvő vidékekhez képest - ez a kutatottság mégis meglehetősen egyenletlenül oszlott meg az ország egyes részein. Igen örvendetes, hogy éppen az utóbbi 1-2 évtizedben számos, korábban hiányosan vagy egyáltalán nem ismert területről közöltek értékes adatokat, így például a Bakonyból (Rézbányai 1973, 1979, 1980) vagy a Mezőföldről (Szeőke 1978), valamint igen jól halad számos alföldi rész kutatása is - némelyik eredményei közvetlenül megjelenés előtt állnak (Dél-Alföld, Jászság, Hortobágy, Kiskunság, Bereg-Szatmári-sík). A Dél-Dunántúlról Kovács (1953, 1956) viszonylag csekély mennyiségű adatotközölt, egyéb jelentősebb adatközlés pedig csaknem két évtizedig nem volt innét. Itt folyó részletes vizsgálataim során 1967 óta - számos olyan helyen is gyűjtöttem, ahonnét azelőtt egyáltalán nem vagy csak alig voltak adataink (pl. Dráva-sík, Barcs-Darány környéke, a Zselic több pontja. Villányi-hegység, a Mecsek legnyugatibb része). Az ilyen módon nyert több, mint 10 000 lelőhelyi adatot 2 dolgozatban foglaltam össze (Uherkovich 1976, 1981b), emellett az egyes lelőhelyek részletes ismertetését adtam számos kisebb tanulmányomban. A Nyugat-Dunántúlról - ahol alaposabban csak a Kőszegi-hegység nagylepkefaunáját ismertük szintén részletekig terjedő vizsgálatokat végeztem és innét is több, mint 5000 lelőhelyi adatot közöltem (Uherkovich 1980b). A dél- és Ayugat-dunántúli nagylepkefauna összefüggéseinek elemzése során azonban kitűnt, hogy Zalából, valamint Somogy nyugati, északnyugati részéről rendkívül kevés publikált adatunk van. Éppen ezért nagy örömmel fogadtam azt a lehetőséget, hogy az Erdészeti Tudományos Intézet prognosztikai (kártevő-előrejelzési) fénycsapdái közül néhánynak az anyagát részletes feldolgozásra megkapom 1979től, többek között a szentpéterföldei (Zala megye) fénycsapda anyagát is. Vázlatos természetföldrajzi jellemzés A Zalai-dombság közepe táján, az ún. Válicka-vidéken, annak magas dombokkal határolt egyik völgyében fekszik Szentpéterfölde. A harmadidőszak végén és a negyedidőszakban kialakult térszín magassága 200 méter körüli, néhány nagyobb vízfolyás ennél mélyebbre vágódott be. Szentpéterfölde közelében van egy 332 m-es kiemelkedés, a Zalai-dombság e második legmagasabb pontját csak a táj északi részének egy 393 m-es kiemelkedése múlja felül. A természetes növénytakaró itt többé-kevésbé öszszefüggő erdő, nagyrészt bükkösök, a melegebb domboldalakban gyertyános-tölgyesek. A dombokat főleg barna erdőtalaj borítja, a völgyekben öntéstalaj képződött. A tél enyhe - bár nem annyira, mint a Dél-Dunántúlon -, a nyár viszonylag hűvös, 20 °C alatti júA Janus Pannonius Múzeum Evkönyve (1981) 26: 51-62. Pécs, (Hungária), 1982.