Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Néprajztudomány - Együd Árpád: Vikár Béla és a somogyi népköltészet gyűjtése (A folklorista Vikár Béla nyomában)

VIKÁR BÉLA ÉS A SOMOGYI NÉPKÖLTÉSZET GYŰJTÉSE (A FOLKLORISTA VIKÁR BÉLA NYOMÁBAN) EGYÜD A Magyar Népköltési Gyűjtemény VI. kötetének bevezetésében, 1905-ben így ír Vikár: „Egy részét az itt nyújtott anyagnak már a 80-as években gyűjtöttem,- később 1890 nyarán, a gyűjtést nagy buzgalommal és nagyobb területen folytattam; végre 1899-ben, a Kisfaludy-Társaság és szülőmegyém támogatásával kiegészítettem ... A szövegekhez utólag a dallamokat is összegyűjtöttem phonograph útján ... . Gyűjtésemben nagy hasznomra voltak édes anyám, szül. Szomjú Veronika és boldogult feleségem, szül. Krekács Julia úrnők . . ." Az édesanya - mint falun élő asszony — nemcsak sok népdalt, játékot stb. ismert, de később tudatosan is foglalkozott szöveggyűjtéssel, amelyeket elküldött fiának. Felesége különösen a fényképezésben és egyéb kisegítő munkákban volt komoly segítője férjének. Erről több száz fotó tanúskodott, amelyek nagy része - sajnos - elveszett. Szerény munkálkodásomon felül hivatkozni fogok Volly István megkezdett kutatására,

1 a Magyar Népköltési Gyűjtemény VI. kötetére, az Ethnographia több számában megjelent Vikár-féle cikkre, s nem utolsósorban azokra az adatközlőkre, akiktől Vikár után még nekem is volt szerencsém dalokat, balladákat, gyermekjátékokat és Vikárra vonatkozó adatokat gyűjtenem: Korcz József, szül. 1878; Sámikné Pettendi Lidia, szül. 1885. A felsoroltakból következik, hogy beszámolóm csupán vázlatszerű lehet, s néhány főbb adat közlésére szorítkozik. * * * Vikár Béla apja, János 1853. szept. 12-én került Hetesre lelkésznek, aki több klasszikus és modern nyelvet ismert. Volt tehát kitől örökölnie Vikárnak: nyelvtudását apjától, a népdal szeretetét pedig édesanyjától. Vikár somogyi gyűjtésének két nagyobb szakaszáról tehetünk említést: A) a tervszerű, gyorsírással jegyzetelt körutazásról, В) a fonográffal történt gyűjtéseiről a 90-es évek közepétől. Az első alkalommal, kb. 5 hét alatt, mintegy 12 faluban 100 mesét, kb. 200 dalt, balladát, gyermekjátékot, adomát gyűjtött, s több száz felvételt készített (főleg első fele1 Volly István.- Somogyi Kalevala. Vikár Béla Somogyban. — 1959. Somogyi Almanach 4. sz. sége) felnőttekről, de legtöbbet gyermekekről, paraszti használati eszközökről. (E gyűjtőútnak nem csupán folklorisztikai jelentőséget tulajdoníthatunk, de nagy jelentőségűnek tartjuk népny elvi-táj nyelvi feljegyzéseit, mivel a kiváló gyorsíró Vikár sajátos jelrendszerével a különféle diftongusokat, fonetikai értékeket is pontosan jelölni tudta, ő vette észre - talán elsőként, határozott tudatossággal - a tájnyelvi dialektusokon belül is jelentős mikroanalítikus népnyelv-vizsgálódás ma is példamutató, következetes módszerét. Amennyire a nyomdatechnikai és a köznyelvi olvashatóság feltételei ezt engedték, különösen meseközléseinél, élt is a tájnyelvi közlésmóddal, fonetikai leírással. Erről az életszakaszról így ír Vikár: „ .. . Legjobb mesélőm akadt egy írni-olvasni nem tudó hetesi öreg béres. Sütő József személyében ... 25 mesét mondott el nekem két nap alatt." (Különös figyelmet érdemelnek a legarchaikusabb elemeket tartalmazó meséi: Az ördög szolgája, de főleg a Jankó és a Lófia Jankó с mesék.) Vikár - természetesen - kíváncsi volt a fiatalabbak meséire, de egyéb anyagaira is, s így az egykori oskolába ment - ahová egykor maga is járt -, és tanítóval kihívatta a legjobb dalos gyermekeket, közöttük a ma is élő 95 éves Pettendi (Pöttendi) Lidit, aki a Három árva balladás dalát énekelte el Viharnak A hetesi temetőbe... kezdettel. Többszöri gyűjtésem alkalmával is ugyanúgy énekelte, mint Vikámák.2 (A három árva B. változat; bár a kötetben szerepel még Csordás Eszter, Tót Erzsi neve is.) Azóta már erről a balladáról közel 30 változatfelvételem van. Volly kutatásai nyomán úgy tudjuk, hogy ezek az énekek a gyorsírásos korszakban hangzottak el ; a fonográf os korszakban vette fel újra ezek nagy részét Vikár, 1898-99-ben. Tény, hogy a gyorsírással feljegyzett szövegek dallamát fonográfra is rögzítette a figyelmes tudós gyűjtő, de eddigi megállapításaink szerint Pettendi Lidi és Koncz József nem 1898-99-ben énekelt először Vikár „csoda-masinájába", hanem 1895-ben. Ezt valószínűsíti rákérdezésemre adott válasza (Lidi néninek) : „Mer két héttel azelőtt temették el édesanyámat és kislánkoromba is mégis az jutott eszembe, hogy nem danulok ojjant, 2 Vikár Béla: Somogy megye népköltése. — Magyar Népköltési Gyűjtemény VI. 7. p. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1980) 25: Î37—-290. Pécs (Hungária), 1981.