Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)
Néprajztudomány - Olsvai Imre: Mit köszönhet a magyar népzenetudomány és zeneművészet Vikár Bélának és Berze Nagy Jánosnak?
. MIT KÖSZÖNHET A MAGYAR NÉPZENETUDOMÁNY ÉS ZENEMŰVÉSZET VIKÁR BÉLÁNAK ÉS BERZE NAGY JÁNOSNAK? OLSVAI IMRE Egyikük sem volt képzett zenész, de hivatásos muzsikusok helyett vállaltak égetően időszerű nemzeti feladatot. Helyettük és náluk jobban: mert Vikár Béla indulása előtt minden ízében hiteles népzenegyűjtésünk alig volt. Képzett zenészeink vagy megmegváltoztatták a dallamok hangképét, vagy a maguk csinálmányait: saját népies-műdalaikat keverték a néptől hallott dalok közé, vagy csak másodkézből származó dalokat ismertek. Akik pedig közvetlenül a néphez fordultak, azok vagy csak a szövegeket írták le, vagy igen fogyatékos, gyarló, sokszor hibás kottaképet mellékeltek. Ennélfogva a magyar nép zenei hagyományáról, zenei anyanyelvének szókincséről és nyelvtanáról erősen torzult, sőt hamis kép élt a köztudatban, kivált külföldön. Vikár Béla fonográffelvételei nélkül Kodály és Bartók jóval nehezebben, jóval későbben indujt volna el, így népzenetudományunk és műzenei megújulásunk is sokkal később született volna meg, vagy ami még rosszabb: talán be sem következett volna. Szerencsére, nem így történt. Vikár Béla születésének századik évfordulója alkalmából Kodály Zoltán így emlékezett vissza kettejük első találkozására: „A millennium idején két hétig Budapesten lehettem. Legnagyobb benyomásom a kiállítási íalu volt. Egy sor ház, különböző vidékek viseletébe öltözött alakokkal, teljes íelszeréléssel. Egyik házban egy fali tábla vonta magára íigyelmemet. Fehér László balladája volt, vagy egy tucat különíéle dallammal, gyűjtötte Vikár Béla. Ott olvastam ezt a nevet először. Akkor még a nagy zene tanulmánya és a zeneszerzés annyira elíoglalt, hogy csak mellékesen foglalkoztam népdalokkal. De úgy 6-7 év múlva, mikor disszertáció-témán kezdtem gondolkodni, s a magyar népdalok minden megjelent gyűjteményét már átnéztem, eszembe jutott az a tábla, és fölkerestem Vikár Bélát 1903 őszén. Mikor jelentkeztem nála, mint kezdő diák, kinek munkájához szükséges megismerni az ő gyűjteményét, kissé bizalmatlanul fogadott. Azt hitte, új elméletet akarok gyártani a magyar zenéről, ami akkoriban divatos volt. Megnyugtattam, nem elmélettel foglalkozom, zeneszerzőnek készülök, ehhez is, de tudományos céllal is, tüzetesen meg akarom ismerni a népdal élő formáját, mert amit kiadványokban találtam, nem elégít ki, s magam is gyűjteni szándékozom. Lassan fölengedett, eljött velem a múzeum egy kis udvari szobájába, ott voltak felraktározva a hengerei, s egy rossz kis zongora alig, hogy elfért. Megmutatta a fonográf kezelését, majd magamra hagyott. Abban a kis sötét udvari szobában sok boldog órát töltöttem."! I. Berze Nagy János szerepe és vállalkozása baranyai keretekben hasonló Vikáréhoz: itt pótolja, ill. folytatja az országos jelentőségű elődök népzenegyűjtő munkáját. Baranya megye azon kevés terület közé tartozik, ahol 1920 előtt semmilyen szakszerű, maradandó, megfogható zenegyűjtés nem folyt. Az a nagy lendületű, széles látókörű feltárás, amit Vikár Béla, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Seprődi János, Sebestyén Gyula, Garay Ákos, Molnár Antal és Lajtha László 1918-ig végzett, átfogta a magyarlakta területeket Őrségtől Gyimesvölgyig és Zoboraljától Szerémségig - a moldvai csángók kivételével tehát minden magyar zenedialektus-területre kiterjedt. Bár egy-egy megye, mint például Esztergom, Mosón, vagy éppen Baranya ki is maradt akkor -, a nyolcezer dallamra gazdagodott anyag hitelesen és árnyaltan alapozta meg népzeneismeretünket. 1920 után a gyűjtés földrajzi és politikai lehetőségei a trianoni határokon belülre korlátozódtak. Ugyanakkor a két háború között egyre több vidéki gyűjtő követte Vikár, Kodály, Bartók és Seprődi példáját. Néhányan a legjelentősebbek közül: Bálint Sándor „Szögedében", Ecsedi István a Hortobágyon, Kiss Lajos Hódmezővásárhelyt, Gönczi Ferenc Somogyban, Péczely Attila pedig Dél-Zalában és szintén Hódmezővásárhelyt. 1 Kodály Zoltán: Emlékezés Vikár Bélára. In: Visszatekintés (szerk. Bónis Ferenc). Budapest 1964., 1974/ 2 . II. kötet 403. oldalán. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1980) 25: 275—280. Pécs (Hungária), 1981. !
