Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 24 (1979) (Pécs, 1980)

Természettudományok - Uherkovich Ákos: A Dél- és Nyugat-Dunántúl tűlevelűeken élő nagylepkéi (Lepidoptera)

TŰLEVELŰEKEN ÉLŐ NAGYLEPKÉK 83 repül, hogy tömeges előfordulása esetén sem fogható nagyobb mennyiségben lámpán vagy fénycsapdával. Hasonlóan más fajokhoz (Euchoeca nebulata Scop., Hydriomena caexulata F., Horismefajok), többnyire félárnyékos helyeken ül le. E jelenséget magam is többször tapasztaltam a Barcsi Ösborókásban. Itt november első felében a borókabokrokból tömegesen tudtam felzavarni a lepkéket délután. Ugyanazon a napokon a lámpázás viszont alig hozott eredményt, csak kivételesen közelítették meg a lámpát. 8. Eupithecia pini Retz. Bár az irodalmi adatok szerint lue- és jegenyefenyőn él, mégsem csak nyugati határaink mentén találjuk, hanem az ország belsőbb, szárazabb területein is (Kovács 1958a). Utóbbi helyeken a lue, mint ültetett díszfa fordul elő, a jegenyefenyő telepítése pedig rendszerint sikertelen. A Dél- és a Nyugat-Dunántúlról csak három helyről ismerjük: Kőszeg környékéről (Kovács 1953), a Mecsekből (Balogh 1978) és Szakonyfaluból (Uherkovich 1978f) (7/b ábra). 9. Eupithecia bilunúlata Zett. Első hazai példányát Balogh I. fogta a Bükkben (Issekutz 1956), de még Kovács (1958b) is csak 3 bükki példányát említi. Újabb gyűjtések szerint a Bükkben, Bánkút és Jávorkút körül gyakori. A Természettudományi Múzeum Állattárának gyűjteményében soproni, bakonybéli és fácánkerti példánya van. Szakonyfaluban lucosban fogtam egy példányt, nappal felzavarva (1976. V. 19-én). 10. Eupithecia intricata Zett. Hazánkban először Kovács (1957) közli: Fenyőfőről és Darányból. Azóta darányi lelőhelyén újból megfogtuk (s különösen sok példányát gyűjtöttük 1979. V. 17-én, 19-én és 24-én, összesen több, mint 200 példányát!) és gyűjtötte a BarcsKözéprigócon felállított fénycsapda is (Uherkovich 1978a). Nyírádról sok példányát ismerjük. Több helyről mutatták ki újabban, részben a fénycsapdahálózat fogásából: Várgesztes, Gerla, Kompolt, Ágasegyháza, Tompa, Zemplén: Rostalló (coll. TTM Budapest). Fazekas (1979) Püspökszentlászlóról említi. Mint borókán élő faj, országszerte elterjedt, de nagyon lokálisan és általában ritka. 11. Eupithecia indigata Hbn. Első hazai példányát Budapest mellett, telepített fenyvesben fogták (Kovács 1957). Később a Bükkben (Kovács 1958b), a Zempléni-hegységben (Újhuta, leg. Varga Z., 1959), Kőszegen (Rézbányai 191'4), Sellyén, Darányban, Barcs-Középrigócon, Villányban, Szakonyfaluban, Szombathelyen (Uherkovich 1976, 1978a, 1978b, 1978f, 1979a), a Mecsek hegységben Püspökszentlászlón (Fazekas 1977), Bakócán, Bőszénfán (coll. JPM Pécs), Tompán és Ágasegyházán (coll. TTM Budapest) is megfogták (ije ábra). Az erdeifenyővel együtt nyilván őshonos. Valamennyi jelentősebb telepített erdeifenyvesünkben meg is telepedett (Budai-hegyek, Bükk, Villányi-hegység, Mecsek, Dráva-sík). 12. Eupithecia sobrinata Hbn. Kovács (1953a, 1956) még nem említ dél- és nyugat-dunántúli lelőhelyet. Az utóbbi években viszont sokfelé fogták, nemcsak a nyugati és déli határok mentén, hanem a Dél-Dunántúl belső területein is (pl. Kaposvár, Mike, Balatonszabadi, Hedrehely; (l/d ábra). Mint borókán élő faj, az országban csaknem mindenhol előfordulhat. Egyes helyeken, így a Barcsi Ösborókásban is, igen gyakori. 13. Eupithecia lariciata Frr. Kovács (1958b) megfelelő adat híján törölte a hazai nagylepkefaunából. Először Vojnits (1966a, 1967) említi a Börzsönyből, később Kőszegen is megtalálták (Vojnits 1967, Rézbányai 1974), itt közönséges (Rézbányai 1975). A Bükkben sokhelyütt fogták. A TTM gyűjteményében még Bakonybélből és Szigligetről is van 1—1 példánya. Ujabban a Barcsi Ösborókásban, a Mecsekben (Uherkovich 1978a, 1978b), Püspökszentlászlón (Fazekas 1979) és Bakóca-Nagymátépusztán került elő (leg. Uherkovich Á.) (8/a ábra). Az irodalmi adatok szerint vörösfenyőn él, de emellett — mint lehetséges tápnövényt — a borókát is említik (Forster—Wohlfahrt 1977). Fel kell tételeznünk, hogy hazai szétterjedését a boróka segítette elő. A vörösfenyő szinte kizárólag a nyugati határ mentén fordul elő jelentősebb állományokban, egyéb területeken alig ültették. 14. Eupithecia tantillaria Bsd. Kovács (1953a, 1956) még csak Sopronból és Kőszegről említi, később már több lelőhelyét adja meg (Kovács 1958b). A Dél- és Nyugat-Dunántúlon több helyről került elő az utóbbi években: Sellye, Gilvánfa (Uherkovich 1976), Püspökszentlászló, (Fazekas 1977), Szakonyfalu, Szombathely (Uherkovich 1978f), Szentpéterfölde (fénycsapda), Bakóca (coll. JPM Pécs,- 8/a ábra). Polifág fenyőevő faj, erdeífenyőn is él, így viszonylag szélesebb körben elterjedt és helyenként gyakori lehet. 15. Eupithecia lanceata Hbn. Kovács (1958b) törölte a hazai faunából. Publikált hazai adatai azóta: Kőszeg, Sopron (Rézbányai 1974, 1975), Bükk hegység: Jávorkút (Uherkovich 191 A). A Zempléni-hegységben több helyen találták (Makkoshotyka, Erdőbényefürdő, Telkibánya, Dorgó-oldal, Rostalló).