Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 24 (1979) (Pécs, 1980)
Művészettörténet - Aknai Tamás: Jean Gorin: Relief spatio-temporel multivisuel No. 67. 1970 (Műelemzés)
GORIN: RELIEF SPATIO-TEMPOREL MULTIVISUEL 343 mondriani dogma az áramvonalak kultuszával és a konzumcióval keveredve olyan eszmévé vált, mely a dinamika, fogyasztás, építés perspektíváját össze tudta egyeztetni a kapitalista munkamegosztás és beruházás szellemével. Még akkor is, ha ezenközben hangzatos szociális ideológiákkal leplezték is ezt. 17 Ezek közé szinte zökkenőmentesen simultak a „maison minimale", vagy akár a „kolház" 18 , melyek a tiszta plasztikai érzékenység formáit Malevics intenciói ellenére funkciókkal kívánták felruházni, termeléssel kívánták összekötni és fogyasztásban kívánták levezetni. Gorin első térkonstrukciói Van Doesburg Café Aubett-jenek analógiájára készültek, az ortogonális szerkezetbe komponált diagonális tömegek jelzésével. A paralellopipedonokból összeállított struktúra Tatlin kontrareliefjeinek mintájára, annál azonban diszciplínáitabb, hűvösebb előadásban készült. Még az 1948—49-es térkonstrukciók is az avantgarde szellemét idézik. A „monumentális közösségi emlékek" klasszikusan huszadik századi típusaként tűnik fel néhány térkonstrukciója, melynek alapvető szerkezeti erővonalai G abo-Pevsner-Moholy Nagy legkorábbi munkáiban felfedezhető. El Liszickij „Új emberének", majd a G 7-es „Proun" újraértékelésének disztingvált jeleit mutatják a térkonstrukciók. Az új geometria az autonóm formák magábanvalóságának esztétikája mellett a klasszikus elődök nyújtotta választások gyakorlati — sokszor utópikus - lehetőségeire is utalt. Gorin térdinamikus plasztikáit is gyakran képzeli közösségi épületek előtt álló jelszobroknak, gyakran gondol felvonókat építeni a függőleges szerkezetekbe. A városi táj alakításában ezeket a függőleges és vízszintes plasztikai mozgásokat megjelenítő struktúrákat Schöffer közvetlenül építészetbe viszi át a „kibernetikus város" című munkája szerint. 19 Az új építészeti szellem Gorin számára, mint művészetét elsősorban inspiráló élmény jelent meg. Nem véletlen tehát, hogy kvázi architektonikus plasztikáit megelőzte, vagy követte néhány — művészek építészeti elképzeléseit nagyonis jól példázó - elvi vázlat. Rajzai között 1927-ből való egy irodaház terve, egy horizontális épület terve, amit irodaháznak képzelt el és egy minimum-ház terve is. Az évszám, és az „akkori" kor szeri építészet formáinak felidézése óhatatlanul felidézi a Werkbund stuttgarti kiállítását, ahol a weissenhofi lakótelep kialakítása közben mások, építészek számos, Gorin számára később érdekessé vált kérdést érintettek — valóságos térben, valóságos anyagban. 17 Sartoris, Alberto: Jean Gorin. Venise, 1975. 20. 1. 18 A CIAM-CIRPAC csoport is felvette programjába a kollektív lakóházak problémáját. 19 Nicolas Schöffer: La ville Cybernétique. Paris. 1968. Topológiák. Számtalan „kis ház" tanulmányt készített Gorin, s amíg plasztikáiban az alapszínekkel borított architektonikus relief-részleteket csak 1955-től alkalmazta, építészeti terveiben már 1927-től él az alapszíneknek építészeti funkciókat hangsúlyozó használatával. Gorin elképzeléseihez legközelebb Thomas Rietveld utrechti Schrőder-háza (1923-24) állt. Természetesnek tetszik, hogy a például szolgáló Stijl vagy az Esprit Nouveau szellemében készült építészeti alkotások — nemcsak a tervek, hanem maguk a művek, az épületek is — 1927 előtt születtek. Rietveld Schrőder-háza 1924-ben van t'Hoií „Huis ter Heide"-je 1916-ban, Oud Café Unie-je 1925-ben, és a weissenhofi együttes végeredményben már áll 1927-ben. Az utána következő festői és plasztikai reflexek a neoplaszticizmus dogmatikus felfogásáról vallanak. Gorin tevékenysége során mindig készített építészeti terveket, a húszas évek végén a Doesburg meghatározta festői és plasztikai funkciókeresés céljával, később a Salon des Realités Nouvelles követelményei szerint. Terveibe belépnek a Bauhaus formálta belsőépítészeti megoldások, elsőként Breuer csőbútorai. Maga Gorin, saját házába szerzett is a Вгеиег-székekből. A kis házak Gorin lapjain nem egyebek, mint kései neoplaszticista festői elképzelések szokásosnál bonyolultabb „átiratai". Bebizonyosodott, hogy a „színek plasztikai funkciói" nemcsak egy formálásprincípiumhoz kötődnek, s hogy a neoplaszticista sémák mellett létezik még számos, más integrációs típus is. * Kiállításunkon szereplő reliefje a megvalósulatlan tervek, stílust mennyiséggel fedező utópikus elképzelések után visszavezet bennünket ahhoz a művészi tevékenységformához, melyet ugyan a húszas-harmincas években meghaladottnak tekintett maga Gorin is, de amelynél többet „valósággá tenni" nem lehetett. Jean Gorin is azok közé a „klaszszikus" mesterek közé tartozik, akik egy-két, alkatuknak megfelelő részproblémával foglalkoztak egész életükben (Joseph Albers, Max Bill stb.). Ezen a tényen az sem változtatott sokat, hogy általánosan érvényes esztétikai tételekig jutottak, s ezeknek tudatosításában játszott szerepük igen nagy volt. Mondrian még átverekedte magát a naturalizmus és liberty, valamint a Fauves stációin, a második generációnak erre már nem volt szüksége. Mondrian 1910-ben indult, Gorin 1920-ban, közege, nyelve — mert érdeklődése is determinálta — automatikusan a konstruktív-geometrikus művészet lett. És mert életében mindvégig ezt a nyelvet finomította, árnyalta, egy viszonylag kései alkotása is eredeti intenciókat képvisel.
