Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 24 (1979) (Pécs, 1980)

Művészettörténet - Hárs Éva: Rippl-Rónai József: Park aktokkal (Képelemzés)

336 HARS ÉVA Rippl-Rónai nem „utánozta" Cézanne képét, (mint ahogy Cézanne sem Botticelliét) a két műben nincsenek azonosságok, de észrevehetők a szerkesztési és formaalkotási hasonlóságok. (Ilyenek felismerhetők Cézanne és Botticelli képén is.) (9., 10. képek) Cézanne festményének fentebb említett feltartott kezű alakja a bal oldali csoport kompozíciós középpontja, a geometrikus alapképlet háromszögének a csúcsa. A Rippl kép törölközőt emelő aktja hasonló szerkezeti ritmus része. A mozgásritmusok folyamatos kapcsolatában mindkét képen fontos szerepet kaptak a kezek az egymáshoz átvezető mozdulatok. Ezek konkrél hasonlóságban alig jelentkeznek, a tartalmi, gondolati rokonság azonban helyenként formai elemekben is megnyilatkozik. Ilyen például a Ripplmű bal oldali első figurájának és a Cézanne-mű bal oldali csoportja harmadik alakjának csípőhöz simuló kézmozdulata, vagy a két szélső, háttal álló akt előrehajló mozdulata. Hogy Rippl-Rónai láthatta-e Cézanne művét, találkozhatott-e azzal csak reprodukcióban is, nem tudjuk. Alig szolgálhat támpontul az, hogy Rippl nagyra becsülte Cézanne művészetét, és Emlékezéseiben több helyen szól arról elismerően. Magángyűjtőket, képkereskedőket említ, akiknél Cézanneművekben gyönyörködött: „Ilyen például Pellerin gyűjteménye, aki most, miután Manet-in túladott, csak Cézanne-jait őrizte meg, de ezek aztán a legszebbek. Csudaszépek. Élete minden korszakából, egészen haláláig, amikor odáig emelkedett, hogy csak Delacroix-t tudom föléje helyezni." — Vagy másutt: „Nagyon sok örömet okozott nekem Vollard és Bernheim műkereskedők lakása is. Mindegyiknél özöne a szép művészi alkotásoknak Mindegyiknél Cézanne vezet, a többieket, Manet-t, Monet-t, Renoir-t, stb., ha szépek is, csak utána lehet említeni."

17 Az idézetből kitűnik, hogy Rippl-Rónai Cézanne művészetét előbbre helyezte az impresszionisták vezető mestereinél. Mindemellett írásaiból azt is tudjuk, becsülte, elismerte az impresszionizmus eredményeit s bizonyos értelemben önmagát is impresszionistának tartotta.

18 Ebből a nézőpontból vizsgálva Rippl-Rónai dekoratív festésmódját,

19 amely képünkön különösen jellemző, felmerülhet a kérdés: vajon kapcsolatba hozható-e az a neoimpresszionizmus pointillizmusával? Bernáth Mária említett könyvében így ír erről: „A Park aktokkal és a Lazarine és Anella című, 1910-ben készült képeken láthatjuk a „kukoricás" stílus leginkább 17 Rippl-Rónai József emlékezései. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957. 123. 18 Rippl-Rónai József emlékezései. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957. 129. és 143. 19 Ezt a festésmódot a szakirodalom gyakran „kukoricás" címmel jelöli. Martyn Ferenc emlékezése szerint Rippl-Rónai ezt a meghatározást nem használta. extrém variációit. Eddig sem merülhetett föl, de itt aztán nyilvánvalóan megmutatkozik, hogy ennek az eljárásnak mennyire nincs köze Seurat pointillizmusához, ezért is kerültük Rippl-vel kapcsolatban e fel-felbukkanó elnevezést. A metódus tisztán leolvasható a képekről: a széles ecsetvonások csupán kitöltik a vastag kontúrokat, körülbelül úgy, mint ahogy egy gyermek kiszínezi a rajzát. A képépítés szerves voltát Rippl a durva kontúros rajzzal oldja meg, a pointillizmus már korábban érintett szigorú éoítettségéhez nincs köze."

20 Valóban, Rippl-Rónai kontúrok közé zárt, az ecset lapjával felrakott, azonos színértékű dekoratív festékfoltjai teljesen más hatást érnek el, mint Seurat, Pissarro, vagy Signac pointillizmusa, vagy az olasz Giacomo Ballá divizionizmusa. Rippl-Rónai ugyanis nem akart vibrációt, atmoszférikus csillogást elérni, hanem egységes, tiszta színfelületeket alakított ki. Ebben valósul meg dekorativitása, amelyet a kontúrok közé zárt síkok még tovább fokoztak. Azonban valamiben mégis hasonló festésmódja a pointillistákéhoz : a széles foltokban, egymás mellé rakott festék felhordásában, az ecset sajátos kezelésében. Ezt a módszert minden bizonnyal tőlük vette át. Tiszta színeinek keveretlen alkalmazásával, egyszerre festésének üde frisseségével azonban festőisége egyénivé vált. Kortársa és barátja, Petrovics Elek ezt a dekoratív festésmódját így jellemzi : „Újfajta előadásmódot alakított ki, olyant, mely első tekintetre kihívja a figyelmet: a festés mikéntje, vagy mint ő szerette mondani: a faktúra olajképeinek szembeszökő ismertető jegye lett. Már 1907-ben megkezdte, ha még nem is feltűnő módon, a színeknek vízszintes, laza pettyekben való felrakását. A következő években ezt az eljárást nagy következetességgel tovább egyszerűsítette és végül odáig ment, hogy az előre felrajzolt, vastag kontúrok közeit kisebb-nagyobb színkockákkal töltötte ki, melyeket lazán, olykor közöket hagyva helyezett egymás mellé, úgy, hogy világosan látható lett a kezelés módja."

2i Helyénvalónak látjuk, hogy Rippl-Rónai dekoratív módszeréről szólva, magának a festésnek a módjáról újabb adatokat is közöljünk. Martyn Ferenc, akit Rippl Emlékezéseiben egyetlen tanítványának nevez, egykori megfigyeléseire napjainkban így emlékezik vissza: „Ez a dekoratív stílus Kaposváron kezdődött, a lapos ecset használata a Róma hegyhez fűződik. Összekapcsolható Rippl dekoratív, iparművészeti vonzalmával. A kukoricás képekkel egyidőben készültek híres portréi, a Petrovics-, Meiler Simon-arcképek, de ezek nem ilyen dekoratívek, hanem sokkal modelláltabbak. 20 Bernáth Mária: Rippl-Rónai. Szemtől-szemben. Gondolat, 1976. 186—187. 1. A kép: 188. 21 Petrovics Elek: Rippl-Rónai József. Athenäum, Bp. é. n. XXVI.