Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 24 (1979) (Pécs, 1980)
Történettudomány - Füzes Miklós: Hirdetményi tájékoztatás Sásdon 1944. decembertől 1945. novemberig
HIRDETMÉNYI TÁJÉKOZTATÁS SÁSDON 209 2a. ábra (Előoldal) 2b. ábra (Hátoldal) A programnyilatkozat megjelenését követően csakhamar értesülhettek a megvalósítás első mozzanatáról, a fegyverszüneti szerződés megkötéséről. A „Megegyezés" ismerteti a tárgyalások és az aláírás idejét, a résztvevő személyeket, majd közli a fegyverszüneti megállapodás részletes szövegét (3. ábra). Sásdon kuriózumnak számított a „Megegyezés" mellett, a vele egyidőben érkezett, „Budapest lakosaihoz" címzett röpirat. A kétoldalas röplap értesíti Budapest lakóit, hogy a város körül a gyűrű bezárult és megkezdődtek a felszabadító harcok. Minden kétséget kizáróan ismerteti a Vörös Hadsereg célját, amely nem területfoglalás, nem a fennálló társadalmi rend megváltoztatása, hanem a német fasiszták kiűzése, Magyarországnak a háborúból való kiléptetése. A lakosságot, a magyar hadsereg tisztjeit és katonáit arra hívja fel, hogy segítsenek megmenteni a várost a németek rombolásától. A honvédtiszteket és katonákat arra hívja fel, hogy a felesleges pusztulás elkerülésére ne engedelmeskedjenek a hitleristáknak és bérenceiknek, fegyvereiket fordítsák a németek ellen. Horthyra és az új Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnökére, Miklós Béla vezérezredesre és Vörös János vezérezredes hadügyminiszterre hivatkozva átállásra szólít fel (4. ábra). Csakhamar ismert volt Sásdon a demokratikus szellemű új magyar hadsereg felállítására vonatkozó „Toborzási felhívás", melynek feladata a szovjet hadsereg oldalán a fasiszta Németország leverése, a nemzeti kormány politikájának az elősegítése, a békekötéskor megfelelő tárgyalási érvek biztosítása (5. ábra). A közlekedés részleges helyreállítása, a postaforgalom megindulása után a magyar hatóságok szervező munkájukat már közvetlenül végezhették, ennek ellenére a hirdetmények jelentősége nem csökkent. A központi szervek elvi jelentőségű programjainak, felhívásának helyi végrehajtására jelentős mozgósító hatása volt. Az új nemzeti hadsereg megalakítását segítette elő a „Magyar pécsi 4. honvéd kerületi parancsnokság" hirdetménye, melyben az 1944 augusztusa óta ténylegesen szolgálatot teljesítetteket jelentkezésre szólították fel. A „Hirdetmény" megjelölte a jelentkezés helyét, a jelentkezés formáját. Az új hadsereg hiányos felszerelésére utal. 4 Uo. 269/1945. Érkezett 1945. február 10. 5 Uo. 1.0./1945. 6 Uo. 1566/1945.