Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 24 (1979) (Pécs, 1980)

Természettudományok - Uherkovich Ákos: A Dél- és Nyugat-Dunántúl tűlevelűeken élő nagylepkéi (Lepidoptera)

113 M. KOZÁK ÉVA A feltárás folyamán négy helyen vizsgáltuk meg az épület alapozási viszonyait. A nyugati oldalon (3. sz. árok) 122 cm mélyen került elő az alapozás alja, sárga tömör talajra helyezték. Egy egyenesen elhelyezett kősor jelezte a felmenő fal indítását a falszövetben. Az alapozás mélysége a déli hajófalnál (7. sz. árok) 184 cm, az északi hajófalnál (5. sz. árok) 230 cm. A terepalakulatokból is láthatjuk, hogy a templom lejtős dombra épült. Az alapozási értékekből lemérhető, hogy a terep keletről nyugat felé emelkedett. A templomban a kelet—nyugati irányú kutatóárkunkkal indítottuk el a feltárást (1. sz. árok). A rétegviszonyok, az előkerült padlónívók és a falakon megmaradt vakolatrétegek alapján négy padlószintet tudtunk elkülöníteni. A szentélyt, mint már erről szó volt, 30-40 évvel ezelőtt füstölőnek használták, és ekkor elfalazták. Ezeket az újkori falakat kellett először elbontanunk, hogy a korábbi maradványokhoz hozzáférjünk. Egyébként mind a szentélyben, mind a hajóban a mai járószint megegyezett a XVIII. század végivel (+36 cm). Ezt jelezték a helyenként megmaradt négyszögletes és hatszögletes lapokból kialakított díszes padlóburkolat maradványok (II. barokk nívó). A szentély falához épült a XVIII. század derekán a 200x125 cm nagyságú barokk oltár. Az építmény anyaga kő és tégla vegyesen, a téglákon SB, JB monogram olvasható. Az oltárépítmény feltöltésének letermelésekor egy habarcsos szintet találtunk, melyhez a falon sárga vakolat tartozott, ez tulajdonképpen a XVIII. század derekán folyó építkezéseket jelzi (—24 cm, I. barokk nívó). A barokk oltárépítmény lebontása szükségessé vált. A bontás anyagában több megmunkált kő szerepelt, közöttük egy faragott kőtöredék, mely keresztelőmedence lábazati része. (4. kép) A bontás után bebizonyosodott, hogy a barokk oltárt a 160x105 cm-es nagyságú középkori kőoltáralapra építették. Ennek nyugati és déli részénél kis felületen megmaradt a gótikus járószintet jelző habarcsos leöntés (—40 cm). E szinthez tartozott a szentélyfalon a színes falfestés. (5. kép) A szentélyben a felső törmelékréteg eltávolításával a középkori szinten alakítottuk ki az új téglapadlót. Ez a szint tartozik a déli szentélyfalban kialakított gótikus sediliához is. (6. kép) A hajót átszelő 1. számú kutatóárkunkban előkerült a szentély előtt egy 220x160 cm-es téglakripta, mely Reiter Ferenc plébános földi maradványait tartalmazza (1797). A hajóból nyolc szelvénnyel, a törmelékes feltöltést letermeltük, és a középkori, gótikus nívóra alakítottuk ki a szintet (—60 cm). A szentély a XIV. században 20 cm-rel magasabban feküdt, mint a hajó. A szintsüllyesztés során több érdekes megfigyelést tehettünk. A hajó falainál a falszövetet vizsgálva feltűnt, hogy a kialakított nívóhoz viszonyítva 30 cm-rel magasabban alapozási kiugrás figyelhető meg. A templom építésekor a XIII. század végén a járószint kb. 40 cm-rel magasabban volt. A szentélyben a középkori oltár, az ülőfülke a XIV. századi építkezés eredményei. A déli középkori bejárat küszöbszintjéből nem maradt meg semmi, de a befalazott ajtókávából kiszámítható a helye. A gótikus átalakítások után csak lépcsők beiktatásával lehetett a templomtérbe bejutni. Hasonló megoldást találunk a baranyai mecseknádasdi, valamint a Nógrád megyei nógrádsápi templom esetében.

23 Az 1. számú árokban, a hajó nyugati felében több jelenséget találtunk, melyek középkori karzatra utaltak. A metszetfalunk tanúsága szerint a XVIII. század végi járószint alatt laza kő- és téglatörmelékes feltöltés húzódott. A nyugati zárófaltól 150 cm-re egy kőpillérszerű falmaradványra akadtunk, melynek mérete 90x90 cm-es nagyságú.

24 A másik megfigyelésünk, hogy a nyugati zárófaltól 360 cm-re beomlott kőfalmaradvány mutatkozott, melynek felső síkjához a mai járószinttől 80—90 cm-re egy égett réteg csatlakozott. Ez utóbbi nyomok égéses pusztulásra utaltak. A hajó délnyugati szögletében a következő megfigyeléseket tehettük (10. árok) : a szögletbe szorosan beépült kelet—nyugati irányban a barokk téglakarzat alapja, melynek alját kő- és tégladarabokkal, barna laza talajjal egyenlítették ki. Ezek alatt már a középkori karzat maradványa mutatkozott (7—8. kép). Az eredeti szintviszonyok itt bolygatatlan állapotban megmaradtak. A nyugati zárófaltól 96 cm-re előkerült a karzat 80 cm magasan megmaradt 88 cm széles pillérének maradványa. A p

;

llér két oldalán bolygatatlan tömör talaj figyelhető meg. Mind az északnyugati és mind a délnyugati szögletben a karzattartó falpillérek egybeépültek a templommal. Alapozásuk alja (—122 cm) egyezik a hajó nyugati zárófalának alapozási 2

3 A mérési szintünk munka során (— 0,00) az ülőfülke ülőlapjának síkja. Schönerné, Pusztai I.: A mecseknádasdi Szt. István templom helyreállítása. Műemlékvédelem Évkönyv (1972) 198, 200. kép. A templom építési ideje XIV. század eleje. Kozák Ê.: A nógrádsápi rk. templom helyreállítása. Magyar Műemlékvédelem (1967—68) 217. A külső és belső középkori szint között közel 100 cm szintkülönbség mutatkozott. A templom építési ideje XIV. század vége. 24 A pillér alapja csekély, a hajó tengelyében helyezkedik el. Nem esik egybe az előkerült középkori karzat falpilléreinek síkjával, attól keletebbre esik. A középső kőpillér habarcsanyaga eltér a két karzattartó pillér anyagától. A hajó sem túl széles, így feltételezzük, hogy a középkori karzat egy ívvel épült. A középső pillérszerű falmaradvány a később megrongálódott középkori karzat alátámasztására szolgált.