Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 23 (1978) (Pécs, 1979)
Néprajztudomány - Komlósi Sándorné: Szigetvár-vidéki fehérhímzések
SZIGETVÁR-VIDÉKI FEHÉRHÍMZÉSEK 317 „A romlás virágai" — A népművészet hanyatlása Amikor a Szigetvár-vidéki kézimunkákat alaposan szemügyre vesszük, nyomon követhetjük azt a folyamatot, ami ezen a vidéken is végbement a paraszti művészetben. A feudális társadalom zártabb közösségéből a múlt század 60-as éveiben a falu népe kilép és megindul a város felé, ahonnan egyre gyorsabb ütemben érik a polgárság részéről a hatások. Kezdi szégyelni a maga paraszti életmódját, viseletét, népművészetét (dalait, táncait, kézimunkáit) csak az a szép, ami a városból jön. Másfelől anyagilag is kezd jobb helyzetbe kerülni, megveheti már a bolti holmit is. Sőt verseny is indul meg a falun, megveszem, mert tehetem, „lögyön". Nos, ezt a folyamatot nézzük végig a kézimunkákon, miként válik a nemesen egyszerű túl díszessé, klasszikusan megfogalmazott, mértéktartóan szerkesztett szép kerek kompozíció szétesővé, lazává a polgári ízlés hatására. Csodálatos küzdelem indul meg, hogy a hagyományos formákat, népe törvényeit megtarthassa, de közben el ne maradjon a várositól. Az új nyelven szeretne már beszélni, horgolt csipkével dicsekedni, de még kötelezőnek érzi a régi szabályokat, például, hogy a kendő széle cakkos és a virágminta szalagszerúen fut végig az oldalain, ő ezt megpróbálja formailag úgy megoldani, hogy a horgolt kerek kis csipkéket sorba illeszti a kendő szélére a cakkos szélhímzés helyébe. Később feledésbe merülnek a „szabályok", majd az egész formanyelv. Marad a várostól átvett géphímzés, horgolás. A hímzésből pedig legfeljebb a színes hímzés teljesen giccses formában, városi kézimunkaüzletek előrajzolása után. Állításomat hadd bizonyítsam! Egyelőre csak az eddig felgyújtott anyagunkon, az 55 db hímzésen. Véleményem szerint kezdetben volt a láncöltéssel kivarrt „nyargalásos" kendő. Vele egyidőben, vagy azt követően jött „divatba", vált szokássá a templomos fejrevaló keszkenyők és nyakravaló-kendők száröltéssel, lapos hímzéssel és lyuk hímzéssel való díszítése. Klasszikusan szép példányok maradtak ránk, mint a 6., 8. és 9. ábrákon. Ezek egyúttal háromféle stílust is képviselnek. Következő fázis, amikor a lapos hímzést kezdik megemelni, kezdik kicsit aláölteni, de még nagyon mértéktartóan, igazodva a moll nagyon vékony anyagához, nagyon finom a hímzés is. Ügy elgyönyörködnek ebben az újabb technikai játékban, hogy nem is érzik szükségét, hogy más öltésféleséggel keverjék. Majd újabb öltéstechnikával gazdagodnak a kézimunkák, mégpedig a szálhúzásos vagdalásos technikával (mely jól ismert Kalotaszegen, Zalában, Baranyában: Romonyán és Zokon. 6 Szigetvár vidékén 10 db ilyen kézimunkát találtunk. Ennek a technikának a felhasználása is érdekes képet mutat. Először nagyon szerényen alkalmazzák, csak ha valamelyik motívumot hangsúlyossá akarnák tenni, akkor teszik ezzel csipkeszerúvé. Nézzük a 6. ábrán a gyöngyvirágom kompozíciót, melyen a sarok-minta főtengelyében elhelyezett középső virágot vagdalták ki, rácsozták be. Az 5. kézimunkán szintén áttörték a két hagyományos mintát, a tulipánt és csillagot két levéllel. Ugyanez történt az 1. ábrán látható kézimunkán, ahol a gránátalma kapott ezzel a vagdalásos technikával hangsúlyt a kendők sarkában. A vagdalásos technikával való játék megkezdődik és csodaszép kompozíciót eredményez, aminek tanúbizonyságai a 2. és 3. ábrákon lévő basali, a 8. ábrán lévő kispeterdi kendők. Később megbomlik már az egyensúly, mert kezd öncélúvá válni a vagdalásos technikai megoldás, illetőleg nem fejez már ki semmit, hanem utánozni akarja a városban látott horgolt csipkéket. Teljesen áttöri az anyagot, egybefolyik a sok nagyfelületű vagdalás, a motívum is deformálódik. Ez a giccs: öncélú és utánzatforma, tartalom nélkül. A romlás folytatódik, megjelenik a kézimunkákon valóságosan is a horgolás. Először mértéktartóan, ízlésesen. Művészi érzékük keres a horgolt csipkékkel harmonizáló kézimunka féleséget, mely még az ő nyelvükön szólal meg, s ez a subrika. így alkalmazták ezt egy tótszentgyörgyi tükörtakarón, melyet a halottasháznál használtak csak, és ennek megfelelően egyszerű, de minden eddigi törvényszerűséget őriz még, noha új rajta a horgolás, de a régi cakkokat, lyukakat próbálja velük utánozni, pótolni. A következő fázis, hogy el merik hagyni (hiszen nem szólták meg érte a komámasszonyt se) a kendőkről a hímzett szalagszerűen végigfutó sormintát is, behelyettesítik subrikával. Ennek a hagyományát volt a legnagyobb rizikó feladni, de nem beszélték ki érte a sirató asszonyok, akik a halott mellett virrasztottak, s megbeszélték a látottakat, sőt uánozni kezdték.) A horgolás ugyan még a füleket utánozza, s az előírt lyuksorokat horgolt lyukacskák helyettesítik, meg a subrika. Később csak a sarokminta marad, de az még teljesen a hagyományos, zárt szerkesztési módban a termőág hármasságát tartva mind a két sarokmintánál. A 4. és 10. ábrán lévő fejrevaló kendőkről a subrika elmarad, helyette egy sor szálvonás szegi be a kendőket, melyek szélét már jóval szélesebb horgolt csipke díszíti, a sarokminták zsugorodnak, kissé torzulnak, de még mindig a szabályoknak megfelelően л virágcserepes, vagy gyökeres virágtő zárt kompozíciós rendje uralkodik. A polgári ízlés hatása e vidék kézimunkáin mind6 Fél Edit: Baranyai hímzések. Népművelési Propaganda Iroda, Bp. 1967.