Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 23 (1978) (Pécs, 1979)

Néprajztudomány - Cseh István: Társadalomnéprajzi vizsgálatok a szlavóniai magyarok körében

286 CSEH ISTVÁN 2. ábra. A haraszti főutca képezte. Formailag a gazda nevén volt, a hatóság az ő neve után tartotta nyilván ezt a birtoktestet, de ennek valójában csak annyi jelentősége lehetett, hogy növelte tekintélyét a család többi tagja, valamint a falu lakossága előtt. Jogot biztosított számára ahhoz, hogy ő vezesse a gazdaságot, de az — szemben a sárközi vagy pécsváradi gyakorlattal — voltaképpen nem az ő tulajdona volt, azzal ő nem rendelkezett szabadon.

2 Ez vehető ki az egyik adatközlő visszaemlékezéséből is, miszerint: „A gazdának nem vót több joga a családon belül, mint akármelyik testvérének, éppen csak irányított." Az a körülmény, hogy a közösség tulajdona a családfő nevén szerepelt, olyan családokban kaphatott nagyobb jelentőséget, ahol az egykezes következtében az eredetileg több ágra terebélyesedő nagycsalád fokozatosan kettő, majd egy ágra szoríttatott vissza. Az ilyen családokban a gazdának (akinek a nevén szerepelt a birtok!) — testvérek hiányában — már nem kellett semmiféle felelősséget vállalnia több kiscsalád boldogulásáért, csak a sajátjáért. Gondolatait vagy gondjait elődeivel már nem, utódaival (vagy utódjával) még nem kellett megosztania. Köszönhette mindezt annak, hogy a szigorú születésszabályozás következtében családja a kollaterális (oldalági) kapcsolatok hiányában lineárissá (egyeneságivá) vált. Továbbra is több, de legfeljebb két vagy három kiscsalád birtoka volt a nevén, akinek férfitagjai már egymásnak egyeneságú leszármazottai voltak. A birtok, amely eredetileg a házközösségé volt, így válhatott tulajdonává, és 2 Cseh István: A nagycsalád-rendszer emlékei és maradványai a Sárközben és Pécsvárad környékén (1870—1910), Néprajz és nyelvtudomány, XV—XVI. (1971—1972) 179—185. ez tovább növelhette tekintélyét szűkebb és tágabb közösségében egyaránt.

3 A családi birtok növelésének szándéka természetes törekvés volt. Jó gazdálkodással, takarékossággal, olykor egy kis ügyeskedéssel igyekezett minden család gyarapodni. Ennek eredményét mindenki láthatta a faluban, mert megmutatta a birtok (művelendő terület) nagysága, a gazdaság munkaeszközökkel való felszereltségének állapota, a porta és a családi ház méretei, valamint a családtagok öltözködése is. A családközösségi érdek mellett időnként — és lényegesen kisebb mértékben — az egyéni érdek is kifejeződött. Jelezte ez egy kicsit a családon belül a családtagok önállóságának mértékét is. Pl. az a bevétel, amihez a családtagok egymástól függetlenül, kisebb árucikkek értékesítésével piacon vagy vásáron jutottak, nem mindig ment a közösbe. „Mindönki próbát magának egy kis vagyont kaparintani. Fődet nem, de ha vásáron attak el valamit, abbú igen. A tojás ára az asszonyoké löhetött. Ezt az asszonyok sokfélére kötötték."

4 Az adatközlő hozzátette, hogy ez ma is így van. A házközösség együttmaradásának okait keresve általában a szokásokra, a hagyományokra hivatkoztak: „Mert valamikó úgy vót." Mások szerint akkor „Jobban összetartottak, mint most." Ennek az összetartozásnak azonban nyilván voltak az életükből fakadó súlyos okai, amelyekre a 3 A családszerkezet átalakulásának ettől a fázisától számítva már csak egy lépés a családi jogszokások területén a sárközi vagy Pécsvárad környéki magyar reformátusság egykori gyakorlata, miszerint, ha mégis kettő vagy több gyerek született, közülük csak egy maradhatott otthon a családi házban, a többit kiházasították. (L. Cs. I. : A nagycsalád-rendszer emlékei ...) 4 Siklósi István, Haraszti.