Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 23 (1978) (Pécs, 1979)

Néprajztudomány - Solymos Ede–S. Göldner Márta: Győri halkereskedők Baranyában a 18. században

GYŐRI HALKERESKEDÖK BARANYÁBAN 283 s akkor mondta Kálóczy Karvászynak: „Hála Isten megh van a kárunk s azon íöllül még 900 f nyereségünk." „Az 1758. Esztendőben Néhai Öreg Kálóczy Mihály Uram egykorban az maga Győri belső Városban lévő házánál a midőn már a bárka béli halakat mind ell attak, és egy más között Számot vetettek, beszilette volt ily tormán a Tanúnak: No fiú hála légyen az Istennek most mindenikünknek az hal ksreskedésbül két két ezer forint nyereségünk jutott." A régi pénzek vásárlóértékét meghatározni nagyon nehéz, viszonyításul azonban megemlítjük, hogy az egy bárkából kiárult halak értéke (1070 ft) egy bárkás legénynek 10 évi keresetével (heti 2 ft) egyenlő. A per folyamán a bíróság 33 bárkáslegényt, 7 kormányost és 9 halkereskedőt hallgatott ki a peres feleken és 11 egyéb személyen kívül. A legények és kormányosok hosszabb-rövidebb ideig szolgálták a Kálóczy kompániát, de a létszám még így sem teljes, hisz egyidőben a hat bárkán 36 legény dolgozott. Egyesek 10—15 évig megmaradtak helyükön, mások évente változtattak gazdát. A helyváltoztatás napja Szent György volt. Kiszámítottuk a tanúk életkorát is az 1756-os esztendőre. A kormányosok közül hatan a 27 és 36 év között voltak s csak egy volt 62 éves. A legények javarésze sem volt már legénykorban. Négyen 17—19 évesek, a zöm a húszas és harmincas éveiben járt, három negyvenes és négy ötvenes is akadt köztük, s egyetlen öreget találtunk, aki 72 éves volt. A „legény" megjelölés tehát nem életkort, hanem munkakört jelentett, melyben egy életet le lehetett tölteni, míg a kormányosságot megfelelő szakismeret és rátermettség mellett már fiatal korban is elérhették s ez bizalmi állás. * * * Összefoglalva a peranyag tanulságait, az alábbi gazdaságtörténeti és néprajzi megállapításokat tehetjük: 1. A 18. sz. folyamán a török alól felszabadult baranyai — s pestmegyei — dunaszakasz halban bővelkedett. Ennek hasznosítását részben győri halkereskedők végezték két féle formában is: a házi kezelésben levő — elsősorban ártéri — halászatnál vásárlási jogot szereztek, majd halászati jogot béreltek, de a vizahalászoktól is felvásárolták a zsákmányt. 2. A halkereskedők — általában hárman társulva — gyakran rokoni kapcsolatban álltak egymással. 3. A nevekből ítélve a kereskedők — ritka kivételtől eltekintve — magyarok, sőt nemes emberek, esetenként még egy „értelmiséginek" sem szégyen közéjük állni. Alkalmazottaik, a legények és kormányosok döntő többsége ugyancsak magyar nevű. 4. A „bárkabéli kereskedés" mellett hajókkal is szállítottak árut, gabonát, bort, gyapjút stb. adtak-vettek, de ez a tevékenységük független volt a kompániabéli társas viszonytól. 5. Miután nagy mennyiségű hal továbbításáról van szó, Győr ellátása mellett valószínű, hogy a nyugati halexportot is kiszolgálták (Pórok), ennek a kereskedelemnek első láncszemét jelentették. Az őszi lehalászáskor összegyűjtött halat lehetőleg és elsősorban élve szállítják Győrig, ahol a bárkákban eltartva húsvétig ellátják a várost és környékét, de nyilván jelentős mennyiséget adnak át a viszonteladóknak, akik a hideg időt kihasználva viszik Bécsbe. Az adatok szerint évente több ezer mázsa halat szállítanak a Duna alsó szakaszáról Győrbe. 6. Figyelemreméltó az is, hogy a viza és tokfélék után a csukát értékelték a legtöbbre, a ponty csak ezután következett. A viza és tokfélék nem tartóz :ak a köznép táplálékai közé, a limitációban sem szerepel. Valószínű, hogy azt főúri asztalokra s nyugat felé adták el. A 19. sz. végén már a ponty a legkedveltebb halféle, s mai keresettsége is megelőzi a csukáét. Ennek talán az a magyarázata, hogy konyhánk elszegényedett, a halételek köre a halászlére, rántott és sült halra, esetleg rácpontyra szűkült, s ezek az ételek főleg pontyból készülnek. A kecsege, süllő, harcsa pedig nagyon drága lett. 7. A vallomásokból némi bepillantást nyerhettünk egy olyan kereskedő réteg életébe is, melyről az eddigi kutatások hallgattak.