Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 22 (1977) (Pécs, 1978)

Művészettörténet - Tóth Antal: Nagy István képek a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében

NAGY ISTVÁN KÉPEK A JPM GYŰJTEMÉNYÉBEN 361 rajza a „Harmónium előtt". (3. sz.) A művészről magáról tudjuk, hogy kolozsvári tanulóévei alatt nagy odaadással, bár nem sok eredményei zenét tanult.

20 Rajzán a harmóniumjátékba mélyedt fiatal férfi — talán egy falusi tiszteletes — a művész zene iránt érzett áhítatát is érzékelteti. A rajz kompozíció tekintetében a művész 1910-es években édesanyjáról készített rajzsorozata felé mutat: a viszonylag szűk metszetű, belső térbe helyezte figuráját. A hangulat mint azoknál, itt is bensőséges és lírai. Nagy Istvánt a táj mint festői probléma a kezdetektől fogva foglalkoztatta. Elszórtan fellelt, az 1900-as években készített tájképei sorát szerencsésen egészítik ki a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében őrzött tájképek. Ezek között a „Falusi udvar" (4. sz.) példája a Pap Gábor által „átmeneti dramatizálásának" nevezett, néhány képen tapasztalható kísérletezésnek, amely Van Gogh — és tegyük hozzá, Cézanne és Gaugin — műveinek ismeretéről árulkodik.

21 A formák-tömegek sajátos lekerekítésében pedig a korai szecesszió ízlésének nyomait érzékeljük. A stílusjegyeknél fontosabb, hogy Nagy Istvánt a táj iránt támadt érdeklődésével párhuzamosan a táj értelmezésének módjai, tájábrázolás lehetséges jelentései kezdik foglalkoztatni. A „Tanya éjjel" (5. sz.) és „Tanya fákkal" (8. sz.) szénrajzok az előbbi képpel ellentétben a drámai hangvétel letompításáról, a feszültség visszafojtásáról, tehát egy olyan jellemvonásról, amely végigkíséri Nagy István művészetét, annak egyik legfőbb jellemzője lesz, tanúskodnak. E képeken egységes hatású, borongós szürke tónus, lágy festői előadásmód jut érvényre. Az oldottság és kompozíció tekintetében ezek a képek a 20-as évek első felében készültek — és szinte egyértelműen Koszta József közelségének tulajdonított — a szentesi cigánysort ábrázoló szénrajzok előzményeinek tekinthetők. Ezzel az összevetéssel éppen arra figyelhetünk fel, hogy Nagy István életműve még 20 éves távlatokban is következetes és ökonomikus számos művészi feladat meglátása és megoldása tekintetében. Ezeknek a tájrajzoknak megfelelő festői törekvésről győződhetünk meg a „Váróteremben" (7. sz.) figuratív szénrajzon, ami azért is érdekes, mert korábbi nézetünk részleges módosítására késztet. Korábban ugyanis műfajonként aszinkron fejlődést feltételeztük: úgy véltük, hogy a tájfestésben előbb jelentkeznek a modern naturalizmus jelei, mint egyéb műfajokban, és már az 1905 utáni években. Ezek a ké20 Hans Loew i. m. 227. 1. Beszterczey Györgynek, Nagy István egykori iskolatársának emlékeiből: „ . .. különösebb hajlamot a rajz, kertészet, gazdaságtan és zene (zongora) iránt mutatott ... rajz, zongora mellett tölti minden szabadidejét." 21 Pap Gábor: Nagy István, Budapest, 11965. рек viszont úgy a táj-, mint a figuratív ábrázolás egyöntetű prekoncepciójáról vallanak. Nagy István korai alkotóperiódusára nézve több egymástól részben különböző szakaszt határoltak el a kutatók.

22 Az 1967-es emlékkiállítás és az utána következő „Az ismeretlen Nagy István" kiállítás munkálatainak eredményeképpen, s most a Janus Pannonius Múzeum képeinek áttekintésében megerősödött abbéli nézetünk, hogy két nagyobb szakaszra oszthatjuk Nagy István művészi pályája kezdeteit, a szakaszhatárt az 1910-es évek elején vonhatjuk meg. Űgy látszik, hogy az első időszakra Nagy Irtván izgatott és többirányú művészi útkeresése a jellemző, művészetének bontakozó, érzékelhető és értékelhető egyéni vonásait még háttérbe szorítják a sokfelől szerzett benyomásai, tanultsága, helyesebben ezeket még nem sikerült neki maradéktalanul saját képére formálnia. Erősen kötődik az akadémián tanultakhoz, a Münchenben, Párizsban és Rómában átélt élmények és tapasztalatok е

9У"

е

9У hirtelen áramlatként fel-felbukannak néhány képén. Megérinti őt a századvég szecessziós áramlata is, esetenként Vajda János és Kiss Józseí borongósan szimbolikus életérzése kísért műveiben. Megállapodatlan a művész technikai készültsége, elég sokat próbálkozik a neki sohasem kézhezálló olajfestéssel. A második időszakra viszont éppen a próbálkozások felhagyása és művészete egészének a naturalizmus jegyében történő szemléleti megalapozása jellemző. Azt a megújulási folyamatot, amelyet a századforduló prominens festői megtettek. Nagy István is megtenni kényszerült, kilábolandó az akadémiai oktatás elnyelő ingoványából, és elkerülendő az átvett, de kellően át nem élt modern tendenciák, esetleg epigonizmushoz vivő ösvényeit. Jellemző Nagy Istvánra, hogy egészen az alapokig, a finom naturalizmusig ment vissza, nem a korabeli Nagybányához fordult. Ezt példázzák az 1967-ben és 68-ban bemutatott „Erdélyi faházi kók" (1910) és a tévesen 1903 évinek feltüntetett „Radnóti Rákóczi-kastély" című olajfestményei. A Janus Pannonius Múzeum Nagy Zsíycm-anyagában ez a tendencia a „Kapálok" (17. sz.), „Határban" 22 Hans Loew i. m. 228. 1. Nagy István alkotói munkássága kezdetének két szakaszát különbözteti meg: a) iskolai tanulmányaitól 1912-ig; b) 1912-től sajátosan Nagy István-i stílus kikristályosodása, művészi egyéniségének kialakulási szakasza. Pap Gábor i. m. arról szól, hogy 1914 körül már kialakult Ngay István sajátos hangja, 1917—18-ra teljesen kibontakozik művészete. Ez utóbbi év zárja elsőnagy korszakát. E sorok szerzője „Az ismeretlen Nagy István" kiállításról írva 1905-ig határozott meg egy igen kezdeti szakaszt, majd a következőt jobbára a. tájkép műfajában megfigyelhető változások alapján 1905—14 közötti időben jelölte meg. Tóth Antal: Az ismeretlen Nagy István. Művészet, 1968. 9. sz. 40—41. 1.