Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 22 (1977) (Pécs, 1978)

Természettudományok - Vass Anna: Cönológiai és ökológiai adatok a Mecsek-hegység makroszkopikus gombáinak ismeretéhez

14 VASS ANNA A vizsgált erdőtársulások, -típusok rövid cönológiai jellemzése A mecseki cseres-tölgyes (Quercetum petaeaecerris mecsekense A. O. Horv.; Tilio argenteaeQuercetum petraeae-cerris Soó). Meleg, száraz termőhelyeken található klimatikus, zonális társulás. Melica uniílorás cseres-tölgyes típus löszön, permi homokkövön, rháti homokkövön és trachydoleritből keletkezett talajon találhatók. Talaja kevésbé savanyodó barna erdei talaj. Átmenetet alkot a Melica uniflorás gyertyános-tölgyesek felé és azzal keveredik is. Mészkerülő tölgyes (Querceto-Luzuletum mecsekense A. O. Horv.; Castaneo-Quercetum luzuletosum Soó). Dicranumos faciès. Rhäti homokkövön podzolos talajon. Ennek az erdőtársulásnak a talaja a legsavanyúbb a mecseki erdőtalajok között. Elég magas a talaj humusztartalma, káliumtartalma, de az adszorpciós kapacitás értéke a legalacsonyabb az összes erdőtalajok között. Gyertyános tölgyes (Querco-Carpinetum mecsekense A. O. Horv.; Querco-petraeae-Carpinetum mecsekense Soó). Medvehagymás faciès (allietosum ursini Soó). Melica uniílorás (melicetosum uniflorae Soó). A pécsi Mecsek északi oldalának az a különlegessége a Mecsek többi tájegységeivel szemben, hogy itt vannak triászkorú kagylós mészkövön, sziklás, elég csekély talajon legkiterjedtebb állományai a bazifil Melica uniflorás gyertyános tölgyeseknek. A gyertyános tölgyeseken belül a tetőkön száraz cseres-tölgyesek Melica uniflorás állományai találhatók. Ezek átmennek a Melica uniflorás gyertyános-tölgyeseken keresztül a Carex pilosás gyertyános-tölgyesekbe. Bükkösök (Helleboro (odoro)-Fagetum mecsekense A. O. Horv. ; Soó et Borhidi]. (caricetosum pilosae Soó; és nudum-subnudum A. O. Horv.; Soó). A Mecsek hegységben nem található meg a bükk öve (zónája), de a gyertyános-tölgyes övben felbukkan sokfelé a bükkös, legtöbbször északi, ritkábban nyugati vagy keleti kitettségben. A Zengőn, a Keleti-Mecsekben egymáshoz záródó szoros völgykatlanokban kivételesen déli fekvésben is vannak bükkösök. Leggyakoribb típusát a Carex pilosa alkotja. Ennek altípusa az almos csupasztípus (subnudum és a nudum). Mészkövön a bazifil, permi homokkövön az acifil típusa fordul elő. Gesztenyések [Potentillo-Quercetum castanetosum A. O. Horv.; Tilio argenteae-Quercetum petraeaecerris castanetosum (consociatio) Soó]. A tiszta gesztenyések eredetileg tölggyel és bükkel kevert állományúak voltak. Másodlagosan alakultak át gesztenyésekké a többi faj eltávolításával. A mecseki gesztenyések talajának pH-értéke Pécsbányánál 6,6; Zengővárkonynál 5,4. Talajukban elegendő káliumtartalom van és a hiányzó vagy nagyon kevés mésztartalom nem rontja le a hatását a pécsi gesztenyésekben, amelyeknek talaja lösz alapkőzeten nyugszik. Ültetett fenyvesek: Pinus nigra és Pinus silvestris kisebb-nagyobb állományok, többnyire keverten is mindkettő. Vegyeserdők: tölgy—fenyő—bükk—gyertyán, keverten valamennyi, többnyire azonban két-két fafaj, de egyik általában mindig erdei fenyő, vagy feketefenyő. Rétek, legelők: a rét olyan növénytársulás, amely főleg évelő és fünemü szárazföldi, mocsári és vízi növényekből áll, a mohák és a zuzmók beszámításával. Egy- és kétéves fajok ritkábbak, fás növények majdnem teljesen hiányzanak, esetleg néha egynéhány hagyásfával. Relatív tömegviszonyok fogalmai Dominancia A gombacönozisok analízisénél a dominancia fogalma fitocönológiai értelmezésben alig használható. Zoocönológiai értelmezésben azonban a gombacönozis jellemző adatát szolgáltatja. E szerint a dominancia azt fejezi ki, hogy valamely faj példányszáma (termőtestszáma) hány százalékát teszi ki a vizsgált biocönozisban, vagy biocönozis-részben található fajok összpéldányszámának (össztermőtest-számának). Jele: D. Szükségesnek látszik a fajokat a helyes dominancia értékelés érdekében három csoportba osztani: 1. Nagy termőtestű (eudomináns) fajok: számos Russula, Lactarius stb. 2. Közepes termetű (domináns) fajok: Clitocybe odora, Russula lutea stb. 3. Apró termetű (szubdomináns) fajok: Mycena, Omphalina, Naucoria stb. fajok. A dominancia értékek meghatározhatók egy-egy vegetációs periódusra (jó évjáratban), főként azonban több vegetációs periódus átlagára vonatkozóan. A dominancia jele D. Képlete: D = 100 b ahol a = a kérdéses faj termőtesteinek a száma, b = az összes termőtestek száma. Mint fentebb jeleztem, a dominancia értékeket eudominancia, dominancia és szubdominancia csoportosítás szerint határozzuk meg. A fajok osztályozása a fenti csoportok szerint a termőtestek súlya alapján történik. Az olyan fajok, amelyeknek a termőteste az 1 g-ot nem haladja meg: szubdomináns; az átlagban 1— 10 g súlyú termőtesteket fejlesztő fajok a domináns, míg a 10 g-nál nehezebb termőtestek az eudomináns csoportba kerülnek.