Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)
Történettudomány - Szakály Ferenc: Schreiber Farkas pécsi bíró (1527–1542)
SCHREIBER FARKAS PÉCSI BÍRÓ 77 értesülünk, 27 a város aligha lehetett meghatározóan mezőgazdasági jellegű település. 28 Gazdasági életét alighanem már korán a kézműipar és kereskedelem határozták meg, amit viszont a püspöki udvar és a népes egyházi társadalom sajátos igényeivel magyarázhatunk. 2y Az átlagos magyar mezőváros kézműiparát a XV. században mindenütt az iparágak alacsony száma és a közvetlen helyi~ igényeket kielégítő ruha-, bőr-, és élelmiszeripar túlsúlya jellemzi, a magasabb munkamegosztási szintet feltételező, egyéb közműipari cikkhez elsősorban a szabad királyi városok piacain juthattak a jobbágyok és a mezővárosi parasztpolgárok 30 . Pécs kézműiparát már az ötvösöket, kardcsiszárokat és festőket említő, XV. századi szórványadatok is az átlagosnál sokszínűbbek, differenciáltabbnak mutatják. Ekkor olvashatunk a Malomszeg elnevezésű negyedről is, ahol a gabonaőrlésre, fa, gyapjú és bőr feldolgozására szolgáló vízimalmok — Oláh Miklós szerint mintegy negyven —- működtek. 32 A város a XV. század végi ruházati iparát minősíti, hogy 1495-ben a pécsi szabók készítették a nadrágokat és az ujjas mellényeket a királyi istálló kocsisainak és lovászainak 33 , s az időlegesen itt tartózkodó királyi udvar a helyi ötvösök szolgálatait is gyakorta igénybe vette 34 . A pécsi ötvösök a XV. században már céhbe tömörültek. 1489ben Modván Tamás pécsi polgár — és nyilvánvalóan ötvös — azzal a feltétellel állított oltárt az Űr színeváltozása tiszteletére a Szent Bertalan plébániatemplomban, hogy annak haláláig ő, azután pedig az ötvöscéh atyamestere legyen a patrónusa 35 . Az ötvöscéh létéből alighanem joggal következtethetünk arra, hogy Pécsett ekkor már más — 27 Székely Gy. (1956) 351. 1. (vö. a 351. 1. 71 jegyzetének forrásutalásaival!); 1408: János pécsi szabó iregi szántója. Rupp J. 1/2. 394. L; XV. sz. vége: Ács (Alcis) Imre pécsi polgár meszesi szőleje. Iuányi B. (1904) 527. 1. nr. 177. stb. 28 A környék gabonából behozatalra szorult. Amikor Fráter György 1534-ben megtiltotta, hogy a Dunán át gabonát szállítsanak, Pécsett éhínség tört ki. Pécs, 1534. ápr. 9. Farkas Bálint—Nádasdy Tamás. G. Pray (1806) II. 48. 1. 29 Mindezzel, persze, nem akarjuk azt állítani, hogy a Pécs városi lakosság nem foglalkozott mezőgazdasági termeléssel is, mint ahogy az más magyarországi városokban is általános volt. Szűcs J. 53. s köv. 1. 30 Bácskai V. passim. 31 N. Oláhus 15. 1. (Caput VIII. 14.) 32 Mályusz E. (1953) 161. 1. és Székely Gy. (1956) 351. 1.; A munkamegosztás differenciált szintjéről tanúskodó iparágakról vö. még: ötvös, 1482: lásd a 22. jegyzetben idézett helyet; ötvös, 1517: Holub ].-. Vincze pécsi ötvös 1517. Adatok Pécs város és Baranya megye történetéhez. III. Évk: JPM 1960. Szerk.: Bombay J. Pécs, 1961. 187—188. 1.; festő, 1495: Hatos G. 424. 1.; festő 1502: Rupp J. 1/2. 389. 1. 33 Fógel /..- II. Ulászló udvartartása (1490—1516). Bpest, 1913. 147. 1. 34 Hatos G. 423—424. l. ; vö. Szentkirályi 1.-. II. Ulászló pécsi látogatása. A Pécs-Baranyai Múzeum Egyesület Értesítője 2(1909) 129—130. 1. 35 Beké A. 11. 1. az ötvösségnél jóval több mestert foglalkoztató — kézműves iparágaknak is volt testülete. Mindezeknél a szórványadatoknál is egyértelműbben mutatja azonban a kézművesség jelentőségét Pécs gazdasági életében az 1554-es dzsizjedefter, amelyet a fentiekben már idéztünk, s amelynek adatait a török hódoltság előtti kézműipar jellemzésére ugyancsak felhasználhatónak véljük 36 . Eszerint az összeírt adófizetők között az alábbi számú, iparosnevet viselő személyek fordultak elő: szabó 26 tűgyártó 4 varga 17 asztalgyártó 2 mészáros 12 kerékgyártó 2 kovács 11 övgyártó 1 ács 9 képíró 1 tímár 7 molnár 1 pajzsgyártó 5 fazekas 1 szűcs 4 csiszár 1 ötvös szíjgyártó 4 4 ötvös szíjgyártó 4 4 összesen 112 A jegyzékről az első pillantásra leolvasható, hogy az 1554-es Pécs kézműiparának megoszlása meglehetősen egyenetlen. Mint mindenütt itt is a két ruházati iparág — a szabóké és vargáké — a legnépesebb. Érthetően jelentős a súlya azoknak az iparágaknak, amelyek a várban állomásozó török katonaság illetve a várfenntartás igényeit szolgálták (kovács, pajzsgyártó, csiszár). A feltűnően nagyszámú ács munkáját sem polgárházak építésénél, hanem — mint arra az adó jegyzék kifejezetten utal — a várnál használták fel. Mint a hódoltsági városokban mindenütt, Pécsett is viszonylag nagyszámú kézműves foglalkozott bőrfeldolgozással (az itt is megemlíthető vargákon kívül tímárok, szűcsök, övgyártók, szíjgyártók). Feltűnően magas a mészárosok száma, ami — az analógiák tanúsága szerint — a városias életforma egyik legszembetűnőbb jele, hiszen az agrártermelés és a fogyasztás elkülönülésének előrehaladott fokát mutatja. Csakhogy Pécsett teljességgel hiányzik ezen elkülönülés másik fontos jele, a sütőipar, ami sejteti, hogy a pécsi mészárosok sem annyira saját városuk húsellátásával foglalatoskodtak hanem távolsági marhakereskedelemből éltek. Pécsett még nyomokban sem mutatható ki a takácsok, nyírok stb. által űzött posztóipar, a korábbi fejlődés hírmondójaként azonban továbbra is fennmaradt néhány, a differenciáltság különösen magas szintjére utaló iparág (ötvös, képíró stb.). Egyes jelek arra mutatnak, hogy az azonos ipart űző kézművesek ekkor is egy bokorba húzódtak, így pl. a 7 tímár kivétel nélkül egyazon 36 A török uralom ugyanis nem hozta magával az elfoglalt városok iparának struktúraváltozását, legfeljebb rontott a meglevő színvonalon. Erről Szakály F. (1971) 253—25ff. f *l.
