Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)
Természettudományok - Fazekas Imre: Adatok a Dél-Dunántúl Eupithecini-faunájának elterjedéséhez és fenológiájához (Lep.: Geometridae)
52 FAZEKAS IMRE talmazó Nattán-gyűjteményben több E. goossensiata Mab.-nak határozott példányt is találtam. Közülük kettő valóban a goossensiata jegyeit viselte: viszonylag kicsiny discalis folt, szürkébe hajló halvány csokoládé szín, fehéres szürke hátsó szárny stb. Az ivarszervi vizsgálatok után azonban egyértelműen absinthiata-nák bizonyultak. A fentiek is jól illusztrálják a genitalia vizsgálatok szükségességét. A catharinae elterjedési területe lényegesen nagyobb a Dél-Dunántúlon, mint az absinthiata-é, s csupán a Dráva-síkról nem sikerült eddig kimutatni, ahol az ökológiai viszonyok inkább az absin'9hiata-nak kedveznek. Az absinthiata lelőhelyek csökkenése összefügg a nedves biotópok fokozatos felszámolásával. Ez a folyamat észlelhető az E. valerianata Hbn. esetében is. Vojnits, A. (1969.a) szerint az absinthiata Magyarországon június végétől augusztus elejéig röpül. A dél-dunántúli adatok alapján némi eltolódás tapasztalható. Júniusi példányok egyáltalán nem kerültek elő. Röpülésének kezdete majdnem egybeesik a catharinae-évál (július eleje), utolsó példányai augusztus végén gyűjthetők, míg a catharinae szeptember második dekádjában is fogható. Lényegesen könnyebb volt az E. innotata Hufn., s az E. ochridata Pinker (szelenyii Vojnits) szétválasztása. Annál több nehézséget jelentett az innotata és az E. unedonata Mab. elkülönítése. Nagyobb sorozat innotata-n végzett genitalia vizsgálat során felmerült bennem az unedonata előfordulásának lehetősége, mivel néhány bursa copulatrixa-nak alakja és signumainak elhelyezkedése eltérést mutatott a rokon fajokétól. A hímek esetében unedonata genitalia bélyegeket nem találtam. Mivel köztudott az ivarszervek nagyfokú variációs hajlama, s az unedonata faji önállóságát tekintve kétségek merülnek fel (Vojnits, 1973) a fajt nem tekintem Magyarországon bizonyítottnak. Minden bizonnyal az innotata egy eddig kellően nem ismert formájáról lehet szó. Itt jegyzem meg, hogy Európától egészen Mongóliáig az innotata számos változatát írták le (Prout, 1915). A legtöbb „unedonata" jegyet a Villányi-hegység déli lejtőjén tenyésző innotata populáció mutatta. Az Ochrid-tó melletti populációk alapján leírt E. orchridata Pinker első nemzedéke a Dél-Dunántúlon eddig csak májusban ismert. A második generációt egy csukmahegyi példány bizonyítja (1973. IX. 4. leg. Uherkovich A. gen. prep. Fazekas I. No. 409., coll. JPM). Az Eupithecini-tauna változatosságát tükrözi a Mecsek és a Vilányi-hegység sziklagyepein tenyésző Allium ílavum magján élő, nyugatpalearktikus areatípusú (Varga, 1964) E. alliaria Stgr. A Mecsekben csupán a Tettyén tálálható, de igen ritka, míg a Villányi-hegység több pontjáról előkerült (leg. Uherkovich, Á. és fénycsapdák). Nomenklatúrái törzsalakot az Alsó-Ausztriai és magyarországi valamint a kisázsiai populációk képviselik. Röpülése az irodalmi adatok szerint (Prout, 1915) június vége és július hónap. A Dél-Dunántúlról július második harmadától augusztus első harmadáig vannak adatok. A budapesti állattár Eupithecia gyűjteményében két olyan lelőhely adatot is találtam, amely merőben más mint az előzőekben említett biotópok: Kisbalaton-Diássziget, 1950. VIII. 29. leg. Kaszab Z., Hanság B. A. kapuvári út, 1953. VII. 15. leg. Gozmány L. Mivel az adatok hitelességéhez nem férhet kétség nem tartom kizártnak, hogy az alliaria ökológiai igényeit rövidesen át kell értékelnünk. Az E. alliaria Stgr.-hez hasonló ökológiai igényű, de főleg száraz lejtőkön, sziklagyepeken, homoki- és löszréteken élő E. euphrasiata H.-Sch. irodalmi adatait (Kovács, 1953) újabb gyűjtések nem erősítették meg. Bizonyító példányát egyetlen gyűjteményben sem találtam. Az E. pimpinellata Hbn.-el könnyen összetéveszthető, főként akkor, ha az elülső szárnyak rajzolata elmosódott. Az ivarszervekben azonban konstans eltérések vannak. Mivel nemcsak Baranyában, de Tolnában és a Zselicben is megfelelő biotópjai vannak; előfordulását lehetségesnek tartom. A íajok lelőhely jegyzéke és elterjedési adataik A fajok magyarországi elterjedését nem részletezem. Részben azért, mert azok az irodalomból hozzáférhetők, másrészt a már vázolt identifikálási problémák miatt a legtöbb faj hazai areája még nem tisztázott. A lelőhelyeket rövidítésekkel jelzem. Zárójelben feltüntetem az ott gyűjtő kutatók nevét, vagy az irodalmi utalást. A következőkben az alábbi rövidítéseket alkalmaztam : D.dt.: Dél-dunántúli elterjedése P.a.: Palearktikus area Ár.: Mecsek h. Árpádtető (fénycsapda) Ba. : Bakóca (fénycsapda) B.szab. : Balatonszabadi-fürdőtelep (Rézbányai L.) B.szem. : Balatonszemes (Wettstein J.) B.szent. : Balatonszentgyörgy (irodalom) Bal.: Baláta-tó (irodalom) Csu. : Villányi h. Csukmahegy (Uherkovich A., fénycsapda) Da.: Darány — ősborókás (Fazekas, I. Gozmány L, Uherkovich A.) Er. : Erdősmecske (fénycsapda) Ég.: Mecsek h. Égervölgy (Balogh I.) Fe. : Felsőszentmárton (fénycsapda) Fo. : Fonyód környéke (Nattán M., irodalom) Gi. : Gilvánfa (Uherkovich Á., fénycsapda) Gyu. : Gyulaj (fénycsapda) Ka.: Kaposvár (Nattán M., Pazsiczky, fénycsapda) Kap.: Kapoly (Nattán M.) Kisb. : Kisbalaton (Kaszab Z. Székessy V. irodalom)