Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Természettudományok - Uherkovich Ákos: Adatok Baranya nagylepkefaunájának ismeretéhez VII. Kisvaszar környékének nagylepkéi (Macrolepidoptera)

40 UHERKOVICH ÁKOS Hufn., Chytolitha cribrumalis Hbn., Hypenodes costaestrigalis Steph., stb. Mivel itt a lomberdők övében vagyunk, sok az erdőkedvélő, nemorális faj. Ezek elsősorban gyertyános-tölgyesekben és bükkösökben élnek, hiányoznak vagy ritkák a Mecsek déli részén és a Villányi-hegységben. A Dráva-síkon is csak kisebb számban fogták ezeket. Ilyen fajok: Och.rostigmu melagona Bkh., Drepana cultraria F., Dasychira pudibunda L., Iodis lactearia L., Geometra papilionaria L., Scopula lactata Haw., Ecliptoptera capitata H.—Sch., Electrophaes corylata Thnbg., Boarmia arenaria Hufn. Ezeknek az üde erdőknek a tisztásain, irtásain és a patakok mentén dús növényzetű, igen nedves magaskórós (altoherbosa) társulások jönnek létre. Ezek számos, elsősorban hegyvidékeken és a Dunántúl nedvesebb részein élterjedt faj életlehetőségeit adják meg: Panaxia dommula L., Mamestra contigua Schiff., Cucullia scrophulariae Schiff., Chrysaspidia brdetea Schiff., Pliâsia ehr yson Esp., Hypena proboscidalis L., Xanthorrhoe Ыriuiata Bkh., Ecliptoptera silaceata Schiff., Mythimna conigera Schiff., Proserpinus proserpina L. Egyes mezofil réti fajok ugyancsak számos példányban kerültek be a csapdába: Siona lineata Scop., Diacrisia sannio L., Chlorissa cloraria Hbn., Phasiane chenopodiata L., igen ritka az Apamea characterea Hbn. l/a. Keletázsiai — déleurópai (dfszjunkt elter jedésü), „Sybilla"-típusú fajok A „Sybilla"-típusú fajok area-képei az euroszibiriai elterjedés egyik szélsőséges esetét mutatják: egy gócuk alakult ki Kelet-Ázsiában, az Amurvidék körül, egy pedig Európában, a középső vagy keleti Mediterráneumban. Számos olyan faj van közöttük, melyek újabb vizsgálataink szerint terjedőfélben vannak (Kovács, 1968), némelyikük recens terjedése is nyomon követhető a Kárpátmedence területén. A nedvességigényes fajok Kárpát-medencei elterjedésének jellegzetes képe van egyes esetekben: délnyugat és kelet felől benyomuló areájuk van, az ország középső részein még nem fordulnak elő. Ilyen típusú fajok legnagyobb számban a Dunántúl déli részén, elsősorban a Dráva-síkon élnek, s köztük több magas egyedszámot ér el (Uherkovich, 1976a, 1977). Ezek közül a kisvaszari dombvidéken is igen gyakori a két leginkább terjedőképes faj, az Eucarta vir go Tr. és az E. amethystina Hbn., az egyéb „Sybilla"típusú elemek kisebb számban fordulnak elő, mint például a Lomographa cararia Hbn., Athetis lepigone Mschlr., Hyssia cavernosa Ev., Zanclognatha tenuialis Rbl. II. Nyugat-palaearktikus elterjedési alaptípusú fajok Az ősmátrai lejtősztyep-fajok meglehetősen alárendelt szerepet játszanak ezen a területen, mivel összefüggő sztyep-terület nincsen. Ilyen, itt előforduló fajok például: Sterrha rutaria Hbn., Scopula incanata L., Ocnogyna parasita Hbn., Simyra nervosa F. Ugyancsak nincsenek molyhostölgyesek sem, legfeljebb elszórtan, egy-egy meleg domboldalon néhány példány. Ebből az amúgy is csekély fajszámú ökológiai-állatföldrajzi csoportból csak a Conistra veronicae Hbn. és a Polyploca ruíicollis F. fordul itt elő, kisebb egyedszámban. A nyugat-palaearktikus fajok legnépesebb csoportját itt és általában a Dél-Dunántúl nagyobb részén a quercetális fajok (déli kontinentális erdőssztyep-fajok) csoportja alkotja, ezek fajai ökológiai tekintetben kevésbé érzékenyek az előzőeknél. Azoknál nedvesebb környezetben is jól megvannak és időnként jelentősebb egyedszámot érhetnek el. E fajok országszerte elterjedtek, de az Alföldön csak ott, ahol ősi maradvány-tölgyesek vannak. Ilyen fajok többek között: Drymoniafajok, Dryobotodes protea Schiff., Hybocampa milhauseri F., Spatalia argentina Schiff., Peridea anceps Goeze, Thaumatopoea processionea L., Drepana binaria Hufn., Eriogaster rimicola Hbn., Agrochola laevis Hbn., Minucia lunaris Schiff., Cyclophora quercimontaria Bastelbg., stb. A szubatlanti fenyér-komponensek Magyarországon ritkák, leginkább a nyugati határ mentén, Sopron és Kőszeg körül, valamint az Örségben és Vendvidéken lépnek fel. Érdekes módon viszont a Mecsekben is felbukkan ezek közül két sajátos faj, a Perconia strigillaria Hbn. és a Chesias legatella Schiff., utóbbinak ez az egyetlen hazai előfordulási adata. E fajok feltehetően a Mecsek öszszes savanyú talajú területein tenyésznek, a Perconia strigillaria már több helyről került elő eddig is. III. Boreális elterjedési alaptípusú fajok A fenyvesekre jellemző (piceo-pinetális) fajok közül több a telepített fenyvesekkel együtt országszerte megtelepedett, tehát jelenlegi hazai elterjedési képük antropogén eredetű. Kisvaszar környékén is többhelyütt vannak erdeifenyő-ültetések, helyenként pedig — szálanként — lucfenyő is. Ennek eredményeképpen 4 fenyőn élő fajt mutatott ki a fénycsapda: Dendrolímus pini L., fíyloicus pinastri L., Panolis flammea Schiff., Thera firmata Thnbg.