Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Művészettörténet - Hegyi Lóránd: Korniss Dezső: Tücsöklakodalom (Képelemzés)

KORNISS DEZSŐ: TÜCSÖKLAKODALOM 329 tos, intellektuális kételkedéssel párosul. (A kép születésében a népdal — és Bartók — hatása mellett egy tragikus — és elgondolkoztató mozzanat is szerepel: Korniss a háborúban átélt egy ütközetet, amely után mintha teljesen megszűnt volna minden harc, csodálatos, napfényben sugárzó, teljesen elhagyatott mezőre ért, virágok, lepkék, tücskök és madarak — a háborúról mit sem tudó — nyáreleji békéjébe. A teljes csendben egyszer csak észrevette, pontosabban rádöbbent, hogy a mezőt emberi hullák százai borítják. A kép rögtön átváltozott; mintegy az ember „utáni" világ döbbenetes színterévé vált, ahol az ember után — annak helyébe lépve, annak szerepét átvéve — a bogarak, rovarok csúfondáros-groteszk táncot járnának az emberek felett.

10 Ez az élmény természetesen csak egyik mozzanata a művet létrehozó élménykomplexusnak; éppen a béke és a demokratikus emberi aktivitás lehetősége, a túlélés öröme által válik többrétegűvé az élmény, melyből azonban soha nem tűnik el a döbbenet érzése. Mindez természetesen a konkrét vizuális struktúra primér-dekoratív síkján alapvetően vizuális komplexitássá formálódik. Ezért hangsúlyozni kell, hogy mindez a mű megszületéséhez vezető élmények összetettségére vonatkozik, korántsem magára a vizuális struktúrára, melyben minden jelentés primer vizuális jelentéssé válik; mely sajátos autonóm rendszert formál — mely kizárólag vizuális evidenciával kell, hogy rendelkezzék.) A Tücsöklakodalom vizuális komplexitásában tehát olyan drámai feszültség-hálózat alakul ki, mely — a dolgozat első részében kifejtett strukturális mozgás által — magában a primer színdinamikus rétegben bontja ki saját erőterét. A zeneiség is ebbe a rendszerbe ágyazódik, teljesen a kifejtett színritmikára és az alapvető tengelyek megmozgatására épül. Fokozzák a népdal táncosságát maguk a motívumok önmagukban is — ha ugyan lehetséges feltételezni Korniss művén ilyen relatíve önálló motívumréteget. Inkább — az előzőekben kifejtett szkéma szerint — a motívumoknak, mint primer színdinamikai tényezőknek a mozgatása határozza meg a struktúrát. Ebből a szempontból jól mutatja ezt a felfogást a kép középső fő kompozíció-egységében az ultramarinkék mezőben fejjel lefelé lebegő narancssárga-fekete bodobács motívuma: A képmező alsó, szürke sávjában, a kép középpontjában megjelenő két másik bodobács fekete-fehérpiros színekben jelenik meg — tehát nem kötött a motívumokhoz a szín, hanem az éppen — a struktúra egésze által szükséges színérték hordozójaként jelentkeznek a motívumok. Annál is inkább, mert „motívum-nélküli" színes mezők ritmika ja is jelentkezik az alapvetően szürreális motívumokban szervezett képen. Ez ismét egy fontos eleme a kornissi képfelfogásnak: Maga az egész kép, szélei ál10 Korniss Dezső szóbeli közlése alapján. tal meghatározott sík felület minden elemében képalkotó tényező. A háttér sem semleges; direkt módon bekapcsolódik a kép egészére kiterjedő szín dinamikai rendszerbe. így a világoskék, a szürke, a fehér és ultramarinkék mezők „motívum-nélkülisége" a képstruktúra szempontjából nem jelentkezik — a primer dekoratív rendszerben betöltött strukturális szerepe által éppen hogy hangsúlyos, sőt „motívumszintű" elemnek tekinthető. így a többrétegű jelentésstruktúra primer színdinamikus rendszerben — sajátosan egyedi, vizuálisan konkrét — dekoratív képi egységgé szerveződik, mely magában hordja a monumentalitás egy lehetséges értelmezését. Ebből a szempontból a Tücsöklakodalom is felveti az 1946—48 körül érlelődő monumentális művészeti igények egyik megoldásának irányát. (Hogy ezek a lehetőségek rövidesen más irányba fordultak, ennek tárgyalása nem tartozik a dolgozat témájához.) Maga a megvalósult mű azonban rendelkezik mindazon értékekkel és vizuális sajátosságokkal, melyek irányában egy új, nagyszabású monumentális művészet kialakítására valóban lehetőséget nyújtott. Ez az elképzelés Korniss korábbi műveitől sem idegen, de teljes kibontásában e műben érvényesül leginkább. Az előzőekben kifejtett kompozíciós felfogás és képszervezés objektíve tartalmazza ezt a lehetőséget. Lehatárolt, szigorúan komponált, a tudat fegyelme és a festői logika kristályos tisztasága által meghatározott harmonikus képi egységbe kényszeríti a groteszk, ambivalens jelentéseket hordozó, a játékosság és a zeneiség szférájában mozgó formákat. Felvet kérdéseket, és válaszol a képépítés belső meghatározottsága és kényszerítő immanens logikája által, de a válasz egyértelműségében a lehetőségek differenciált és mozgékony árnyalatai különböztethetők meg. Mégsem gonosz démoniság, elszabadult káosz, hanem értelem és derű, harmónia és tisztaság sugárzik a műből. A kornissi harmónia azonban nem mentes a mélységek fenyegető és tragikus, groteszk és démoni hatásától, úgy is mondhatnánk, hogy e két világ határán épül fel a kornissi mű. Ugyanakkor összefoglaló műnek tekinthetjük a festményt azért is, mert a jellegzetes kornissi komponálásmód és jelentésrendszer alapvető sajátosságait találjuk meg a műben. Természetesen éppen Korniss logikusan változó, egy-egy lehetőséget, megoldást, utat megnyitó, állandóan új vizuális rendszerek törvényeit kutató gazdag munkásságával ellentétes lenne a mű alapján abszolutizálni a kompozíciós törvényeket. Arról azonban mindenképpen lehet szó, hogy a fejlődés egyik állandó jellemzője a mozgó egyensúlyrendszerek létrehozása — más-más anyagból felépítve, másmás közegből táplálkozva, más szerkezeti elemeket és képi organizmusokat juttatva érvényre. Másik állandónak mondható mozzanat a színeknek önálló, csak a kép belső struktúrája által mégha-